„A történet, amit látni fogsz, igaz… amennyire tudom”

Felnőtt korunkra sok gyermekkori eseményt és történést képesek vagyunk átértékelni és azt valós mivoltukban látni. Azonban, ha megterhelő élethelyzetről vagy akár egy traumáról van szó, azt könnyedén a tudattalanba száműzzük vagy egyszerűen megmaradunk a gyermeki szemléletmódunknál. Így lehet az, hogy egy elfogadhatatlan élményre felnőttként is szerelemként gondolunk, miközben valójában egy felnőtt férfi és nő kihasznált egy tizenhárom éves kislányt. Erről mesél A történet című film.

Jennifer híres dokumentumfilm-készítő és nagyra becsült egyetemi professzor. Látszólag kiegyensúlyozott életet él, míg egy napon édesanyja meg nem találja tizenhárom éves korában írt fiktívnek hitt történetét, melyben felnőtt edzőivel való különleges és nem mindennapi kapcsolatáról ír. Egyre mélyebbre ásva a harminc évvel ezelőtti eseményekben ráeszmél, hogy amire ő első szerelemként emlékezett egész eddigi életében, valójában nem más, mint szexuális abúzus. Attól lesz ez a történet még megdöbbentőbb, hogy a rendező, Jennifer Fox igaz története.

Ez a mélyen megrázó film az egyik leginkább tabunak számító témát boncolgatja, de jelen cikkünkben fókuszáljunk arra, miért is van az, hogy egy traumatikus eseményre felnőttként másképp emlékszünk. Sokan úgy vélhetjük, ha valakit abúzus ér, főleg ha az szexuális természetű, azt nem lehet csak úgy elfelejteni, azonban ez egy sokkal komplexebb folyamat, mint gondolnánk.

A tudattalanba száműzve

Sokszor elfelejtünk neveket, telefonszámokat, helyeket, sőt még nem olyan régi történéseket is. De vajon lehetséges az, hogy elfelejtsünk olyan szörnyű élményeket is, mint a szexuális abúzus? Lassan több mint száz éve az orvosok és a tudósok is kapcsolatot állapítottak meg a trauma és a felejtés között. Azonban csupán az utóbbi 10 évben születtek olyan tudományos eredmények, amik alátámasztják a gyermekkori trauma és az úgynevezett traumatikus amnézia közötti kapcsolatot.

Sigmund Freud óta az „elfojtás” – mint a megküzdési mechanizmusok egyik igen éretlen formája – bekerült a pszichológusok szótárába. Az elfojtás segítségével a fájdalmas és traumatikus gyermekkori eseményekből származó emlékeinket azért űzzük a tudattalan legmélyebb bugyraiba, hogy azok ne zavarják a mindennapi életünket. A klinikai gyakorlat szerint azonban ezeket az emlékeinket nem teljesen töröljük ki az életünkből. Képesek vagyunk felidézni az eseményeket, azonban néhány elemét elfedjük számunkra sokkal emészthetőbb tartalmakkal. Ezért is lehet az, hogy a főszereplő sokkal érettebb, már-már felnőttnek kinéző tini lányként emlékszik önmagára, amikor átélte a számára szerelmeskedésként értékelt együttléteket, és ő maga is meglepődik, amikor egy fényképen ráeszmél, hogy az érettség közelében sem járt még akkor.

Ez a kapcsolat nem bevezette őt az érett, női létformába, hanem megszüntette gyermekként létezni.

Az elfojtás sosem 100%-os. Egyes mozzanatok olykor utat törnek maguknak. Ezért is mondhatjuk azt, hogy ezek az élmények hatással vannak felnőtt működésmódunkra, azonban más és más mértékben. A film során egy alapvetően jól funkcionáló, sikeres nőt láthatunk, akinek sokkal többet ismerünk meg a múltjából, mint jelenéből. Azonban nem lehet véletlen, hogy előszeretettel forgat dokumentumfilmeket szexuális erőszakot átélt nőkről, akik traumájukat az előnyükre fordították.

A fáról leszakított falevél

Annak érdekében, hogy jobban megérthessük ezt a jelenséget, a disszociáció fogalmát is szükséges tisztáznunk. Azt is mondhatjuk, hogy a disszociáció az asszociáció ellentéte. A disszociáció során az elménk a fájó emléket elszakítja a valós, átélt érzelmektől.

Azt is mondhatnánk, hogy ezáltal kiemeljük a traumatikus élmény egyes kulcsmozzanatait, és mind térben, mind időben megfagyasztjuk azokat.

A memóriaelemek ezen megdermesztett darabjai ezáltal nem akkora intenzitással hatnak ránk a jelenben és később a múltban sem. Eltűnik a félelem, az undor, a fájdalom, és a szeretettség, a különlegesség élménye marad meg. A film során, ahogy a főszereplő kezdi felfedezni a megdermesztett érzéseket, egyre több negatív reakciót, érzelmet látunk a képernyőn is.

A legfontosabb a túlélés

Az emberekben evolúciósan kódolt az, hogy bármit megtegyünk a túlélésért. A gyermek számára a túlélés záloga pedig az a felnőtt, akitől megkapja azt a törődést, amire szüksége van. Ebből kifolyólag válhat az abúzus a törődés jelévé, annak ellenére is, hogy elméjük traumaként éli meg ezeket az eseményeket. Összességében A történet konkrétan erről szól, azokról a történtekről, amiket elhitetünk magunkkal annak érdekében, hogy túléljünk. Nemcsak gyermekként, de felnőttként is.

A történet nem egy kellemes esti szórakozás, hanem egy valós nő valós és egyben fájdalmas története. Traumájának feltárása az ő terápiájának olyan sajátos útja, mely során nemcsak tudatosította a valós történéseket, de képessé vált szembenézni is azokkal. Talán nem is véletlen, hogy Jennifer Fox éppen a 2018-as évet választotta arra, hogy megrendezze első forgatókönyvön alapuló filmjét saját traumájáról. Hiszen végre egy olyan évet írunk, amikor bárki nyíltan felszólalhat és felhívhatja a figyelmet arra, hogy mennyire mélyen jelen van a szexuális abúzus a modern társadalmunkban.