Különleges vagyok! – Érték vagy átok a nárcizmus?

„A környezetem szerint túl sokat foglalkozok a külsőmmel…”, „Szeretem különlegesnek érezni magam…”, „Baj, ha figyelem, hányan lájkolják a képeimet…?”, „Azt mondták rám: nárcisztikus vagyok”. Gyakran merülnek fel ilyen és ezekhez hasonló panaszok az egyéni konzultációk során, de mikor kell megijednünk egónk árnyoldalai miatt? Székács Zsófia tanácsadó pszichológus írása.

A címkézés hozzátartozik az életünkhöz. Találónak vélt gyűjtőfogalmakat keresünk, majd magunkra és másokra aggatjuk őket. Bár a címkék gyakran negatív tartalommal bírnak, sokszor ennek ellenére is felvállaljuk őket, talán pont azért, hogy könnyebben elhatároljuk magunkat a környezetünktől. A nárcizmus az elmúlt évtizedekben korunk egyik kedvelt fogalmává vált. Egyre gyakrabban halljuk szakmai és laikus közösségekben egyaránt. 

Jelentése azonban korántsem egyértelmű mindenki számára.

Sokan az önimádat szinonimájaként tekintenek rá, de gyakran társítják hozzá a hiúság, a magamutogatás, az önzés fogalmait is. Mérsékelt szinten csak egy kellemetlen vonás, személyiségzavarként viszont súlyos patológiának számít. De mi is áll valójában a populáris kifejezés mögött? Valóban akkora problémát jelent, ha kicsit jobbnak gondoljuk magunkat másoknál, ha azt érezzük, különlegesek vagyunk?

Szükségem van rá, hogy egyedi és különleges legyek

Freud nevéhez kapcsolódik a csecsemőkori primer, vagy elsődleges nárcizmus fogalma. Ez egy fontos és szükségszerű fejlődési szakasz: ahhoz, hogy bárki mást szeretni tudjunk, először saját magunkat kell szeretnünk. A későbbi kapcsolataink szempontjából elengedhetetlen, hogy ebben a korai szakaszban megéljük a mindenhatóság élményét, különlegességünket. Kamaszkorban szintén fontos, hogy egyedinek érezzük magunkat, az identitás kialakulása, az önállósodás és a szülőkről való leválás időszakában ez a tudat tart meg bennünket. Ezért a „(…) nárcisztikus gondolkodás és viselkedés tizenéves korban általános és természetes jelenség, megjelenése általában nem vezet felnőttkori nárcizmushoz.” (Comer, 2005)

Arról azonban kultúránként és elméletenként is megoszlanak a vélemények, hogy felnőtt korban honnan számítsuk patológiának a nárcisztikus viselkedést. Személyiségzavarként többek között olyan kritériumokhoz szokták társítani, mint a saját fontossági szintünk eltúlzása, a határtalan sikerről és kiválóságról szóló fantáziák, elismerésre való kiéhezettség, önmagunk felsőbbrendűségének és kiválóságának tudata, empátiahiány, a feljogosítottság élménye, és az ezzel való visszaélés mások kárára stb.

Salvador Dalí: Metamorphosis of Narcissus (1937) – Narcissus görög mitológiai alak, aki a szépségéről és elutasító magatartásáról híresült el. Az istenek azzal átkozták meg, hogy élje át ugyanazt a viszonzatlan szerelmet, amivel másokat büntetett. Narcissus végül beleszeretett saját tükörképébe, és ez okozta a halálát is.

Ha egy-két kritériumban magunkra ismertünk, és aggodalmaink kezdenének megerősödni azzal kapcsolatban, hogy nárcisztikusak vagyunk-e vagy sem, érdemes szempontváltással kísérleteznünk. Dr. Craig Malkin új nézőponttal segít bennünket önmagunk és mások megismerésében. Ugyanis Malkin és munkatársai úgy vélik, hogy a nárcizmus önmagában nem tekinthető káros, romboló jelenségnek. Sőt, az átlagosnál grandiózusabb ego az önbecsülésünk megerősítésében és kreativitásunk fejlesztésében is jó szolgálatot tehet, és ezáltal 

az egészséges és sikeres életvezetés kulcsává válhat.

Biztonságos és bizonytalan szeretet

A kutatások azt mutatják, hogy az öröklés, a nevelés, és a családra jellemző kultúra egyaránt meghatározza felnőttkori személyiségünket. A temperamentumunk vagy a külvilág felé való nyitottságunk velünk született hajlamokra épül, de a nárcizmus esetében a neveltetés válik hangsúlyozottá. A támogató, odafigyelő és szeretetteljes szülői jelenlét a nárcizmus egészséges tartományába terelget bennünket, míg a bizonytalan szeretet hatására a szélsőségek felé tendálhatunk. Az egészséges nárcizmussal élők nyugodtak, optimisták és bizalommal teliek. Magas az önbecsülésük, jól ismerik értékeiket és tudják, mi az, ami jár nekik.

Bár különlegesnek érzik magukat, de csak mértékkel helyezkednek gondolatban az átlag fölé, sőt, gyakran szeretteiket is maguk mellé emelik. A világról való fantáziáik és attitűdjeik segítik őket céljaik elérésében, ezért nem kényszerülnek rá, hogy a szeretetet és a figyelmet kierőszakolják másokból.

A bizonytalan szeretet sokféle lehet: a problémákkal küzdő, szorongó vagy dühös szülők számára épp olyan nehéz biztonságos szeretetet nyújtani gyermekeiknek, mint a nagyon extrovertált, mindenbe belemászó, önmaguk személyétől elvarázsolt anyáknak és apáknak. A határtalan elfogadás vagy az elutasítás egyaránt problémákat okozhat, ezért a határtartási problémákkal működő, vagy a parentifikált családok gyerekei éppúgy a spektrum egészségtelen perifériáira kerülhetnek, mint azok a gyerekek, akiket

csak akkor vettek észre és ismertek el a szüleik, ha valami kiemelkedőt tettek le az asztalra.

Ugyanis nemcsak a túlzott mértékű nárcizmus válhat a kárunkra és okozhat problémákat felnőtt korunkra, de a nárcizmus teljes hiánya is.

Önbecsülésünk és szükségleteink teljes elnyomása, vagy a szélsőséges és másokat érzelmileg bántalmazó nárcizmus helyett az igazság valahol az arany középútnál helyezkedik el.

Echoisták és az extrém nárcisztikusok

Malkin Echóról, a mitológiai nimfáról nevezte el a szükségleteit háttérbe toló, a nárcizmus teljes hiányával élő emberek csoportját. Alacsony önbecsülésük, sérülékenységük megnehezíti életvezetésüket, korlátozza emberi kapcsolataikat. Nehezen fogadják el a figyelmet és az érzelmi támogatást, mivel gyermekkorukban teljesen elnyomták ezzel kapcsolatos szükségleteiket. Echóhoz hasonlóan (akit az istenek azzal átkoztak meg, hogy csak mások szavait ismételgetheti), ők sem tudják hallatni saját hangjukat.

Érdekes módon az extrém nárcisztikusok is belső bizonytalansággal küzdenek, de hullámzó önbecsülésük, önmagukban való kételkedésük rejtve marad

harsány, kritikus és manipulatív viselkedésük mögött.

Mindenki másnál jobbnak gondolják magukat, ezért gyakran lekezelően viselkednek, ezzel próbálják fenntartani vélt fölényüket. Ez különösen akkor válik jellemzővé, mikor fenyegetettséget élnek meg a külvilág felől. Az emberi kapcsolataikban gyakran válnak követelőzővé, így próbálják kizsarolni a megerősítést és a szeretetet környezetükből.

Láthatjuk, hogy a nárcizmus sokrétű gyűjtőfogalom, jelenléte és hiánya is vezethet mentálhigiénés problémákhoz. Dr. Craig Malkin A nárcizmus pszichológiája című könyve olvasmányos formában, szakmai kutatásokkal és esetekkel kiegészítve tárja elénk a pozitív és negatív oldalt egyaránt. Sőt, egy könnyen használható tesztet is kapunk saját magunk megismeréséhez, megértéséhez. Nagy szeretettel ajánljuk laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

 

Felhasznált irodalom:

Dr. C. Malkin (2017): A nárcizmus pszichológiája. Budapest, HVG Kiadó Zrt.

R.J. Comer (2005): A lélek betegségei. Budapest, Osiris Kiadó.

Czapári V.(2013): Nárcizmus-elméletek és a tükör-stádium dráma

https://lib.pte.hu/sites/ptebtkscan/mellekletek/2013_feb_narcissus/narcissus_03.doc