Tíz pszichológiai tévhit, aminek (lehet) te is bedőltél, II. rész

Bizonyos értelemben mind „amatőr pszichológusok” vagyunk, hiszen életünk minden napján próbáljuk megérteni, hogy a körülöttünk élők – és mi magunk – mit, miért teszünk, érzünk az adott helyzetben. Ez a tapasztalati úton vagy intuíciónk által felhalmozott tudás sokszor fedésben van a tudományos pszichológia eredményeivel. Néha azonban teljesen (vagy részben) alaptalan állítások válnak elterjedtté, megágyazva ezzel a sztereotípiáknak és félreértéseknek. Válogatásunkban tíz ilyen, pszichológiai tévhitet gyűjtöttünk össze! Cikksorozatunk második része következik. 

6. Az erőszakos elkövetők általában mentális betegek.

Amikor olyan személy követ el erőszakos bűncselekményt, akinek valamilyen mentális betegsége van, azt általában a média kihangsúlyozza, aránytalanul nagy érdeklődést mutat irányában. Ennek fényében nem is lehet csodálkozni azon, hogy a felmérések szerint a lakosság nagy része úgy gondolja, a mentális zavarokban szenvedők természetüknél fogva erőszakosak. Egy 2011-ben megjelent, a pszichológia legnagyobb mítoszaival foglalkozó könyv statisztikái alapján

a mentális betegek legalább 90 százaléka nem követ el erőszakos bűncselekményeket, és az erőszakos bűncselekményeket elkövetők túlnyomó többsége nem mentális beteg.

A sztereotípia alapja csupán egy észlelési torzítás. Egy átlag polgár viszonylag kevés alkalommal kerül kapcsolatba mentális beteggel (vagy nem tud róla), és így a számára leghozzáférhetőbb információ alapján bélyegzi meg az egész csoportot.

7. Az emlékezetünk úgy működik, mint egy videoszalag.

Memóriánk egyáltalán nem olyan pontossággal és tartóssággal működik, mint egy videofelvétel.

Emlékeink sokkal inkább a valóságban lejátszódott jelenetek szubjektív, torzított változatát jelenítik meg,

ráadásul idővel folyamatosan változnak. Az emlékezetkutatások eredményei ellenére tartja magát a köztudatban az a tévhit, hogy pontosan fel tudjuk idézni a velünk történt eseményeket. Még egy pár évvel ezelőtti, közel kétezer résztvevővel történt felmérés is azt mutatta, hogy az emberek több mint hatvan százaléka úgy gondolja, memóriánk úgy működik, mint egy videokamera.

anton ego flashback GIF
Emlékezetünk inkább a történtekről alkotott saját verziónk, mintsem objektív felvétel. (forrás: giphy.com)

Ennek a téves elképzelésnek főként az igazságszolgáltatásban láthatjuk negatív hatásait. Hajlamosak vagyunk azt gondolni ugyanis, hogy minél biztosabb egy szemtanú saját emlékeiben, annál pontosabb képet kaphatunk arról, mi történhetett valójában. Az emlékezetkutatások sajnos azonban azt mutatják, hogy az emlékeink megbízhatóságába vetett hit és azok pontossága nem, vagy csak igen kicsi mértékben áll összefüggésben.

8. A tömeg elbutítja és veszélyesség teszi az embert.

Tömegkatasztrófák vannak. Vészhelyzetben, pánik esetén valóban előfordulhat, hogy az emberekből kialakult tömeg masszaként működik és az egyes személyek magukból kikelve elveszítik a fejüket. Ugyanakkor korántsem akkora mértékben jellemző ez a tendencia, mint amekkorára a kirívó esetekről készült tudósítások és beszámolók alapján számítanánk, legalábbis a kutatási eredmények szerint. A pszichológiai vizsgálatok alapján ugyanis

a pánik meglepően ritka jelenség és az emberek tömegben is hajlamosak segíteni egymásnak.

John Drury amerikai pszichológus valós tömeges vészhelyzetek résztvevőivel készített interjúi alapján arra a megállapításra jutott, hogy az együttműködés különösen akkor valószínű, ha a tömeg tagjai egyfajta közös identitásban osztoznak.

9. A jobb agyféltekés emberek kreatívak, a bal agyféltekések racionálisak.

A közismert elmélet szerint az emberek két csoportba oszthatók az alapján, hogy melyik agyféltekéjük a domináns. A bal agyféltekés személyekhez hagyományosan az analitikus gondolkodást társítjuk, feltételezve, hogy jobb logikai képességekkel bírnak. Ezzel szemben akinek a jobb agyféltekéje domináns, ahhoz intuitívabb személyiséget kapcsolunk, valamint kreatív, művészi hajlamokat. Az elmélet az agy laterizációján alapszik.

star trek spock GIF
Nem lehet a kreativitást és a logikát pusztán a jobb vagy a bal agyfélteke számlájára írni. (forrás: giphy.com)

Agyunk valóban két hemiszférára, agyféltekére osztható. A bal oldali hemiszféra a test jobb oldalán lévő izmokat szabályozza, míg a jobb oldali éppen fordítva, a bal felünkért felelős. Bár a mozgásunk koordinálásában ilyen módon valóban megfigyelhető a jobb-bal felosztás, gondolkodásunk neurológiai háttere ennél jóval bonyolultabb. A modern képalkotási eljárásoknak köszönhetően ma már árnyaltabb a tudásunk az agyi funkciók lokalizációjával kapcsolatban. Összességében elmondható, hogy

a féltekék egymást kiegészítve működnek.

Az agyfélteke-dominancia elméletével az a probléma, hogy nem veszi figyelembe a két hemiszféra összetett kapcsolatát. A gondolkodásunk, beszédünk, érzelmeink nem köthetők egy az egyben a jobb vagy a bal agyféltekéhez, sokkal inkább ezek érzékeny együttműködésének eredményei.

10. Családon belüli erőszakot csak férfiak követnek el.

Egy 2014-es brit felmérés szerint az emberek hatvanöt százaléka gondolja valószínűnek vagy egyértelműen igaznak, hogy a családon belüli erőszakot túlnyomórészt férfiak követik el. Nem nehéz megérteni, miből fakadhat ez az elképzelés. A férfiak több erőszakos bűncselekményért felelősek és egyébként is általánosan nagyobbak és erősebbek a nőknél, így nyilvánvalóbb fenyegetésnek tűnhetnek. Ugyanakkor a hivatalos statisztikák alapján

a férfiakkal szemben nők által elkövetett családon belüli erőszak is jelentős probléma.

Egy családon belüli erőszakot vizsgáló amerikai felmérés azt találta, hogy négyből egy férfi tapasztalt már fizikai vagy nemi erőszakot, zaklatást párkapcsolatában (a nőknél ugyanez az arány háromból egy). Ráadásul a férfiakkal szembeni erőszak nyolcvanhárom százaléka párkapcsolaton belül történik, így jórészt nők által. Ez természetesen nem csökkenti a nőkkel szemben elkövetett családon belüli erőszak súlyosságát vagy mértékét, csupán rávilágít egy kevésbé ismert, szintén nem jelentéktelen másik problémára.

A cikk elkészítéséhez felhasznált összefoglalókat itt és itt és itt találod.

 

Felhasznált szakirodalom:

Csépe, V., Győri, M., & Ragó, A. (2007). Általános pszichológia 1–3.–2. Tanulás–emlékezés–tudás. Budapest: Osiris Kiadó.

Drury, J., Cocking, C., & Reicher, S. (2009). Everyone for themselves? A comparative study of crowd solidarity among emergency survivors. British Journal of Social Psychology, 48 (3), 487-506

Furnham, A., & Hughes, D. J. (2014). Myths and misconceptions in popular psychology: Comparing psychology students and the general public. Teaching of Psychology41(3), 256-261.

Lilienfeld, S. O., Lynn, S. J., Ruscio, J., & Beyerstein, B. L. (2011). 50 great myths of popular psychology: Shattering widespread misconceptions about human behavior. John Wiley & Sons.

Nielsen, J. A., Zielinski, B. A., Ferguson, M. A., Lainhart, J. E., & Anderson, J. S. (2013). An evaluation of the left-brain vs. right-brain hypothesis with resting state functional connectivity magnetic resonance imaging. PloS one, 8(8), e71275.

Scarduzio, J. A., Carlyle, K. E., Harris, K. L., & Savage, M. W. (2017). “Maybe She Was Provoked” Exploring Gender Stereotypes About Male and Female Perpetrators of Intimate Partner Violence. Violence against women23(1), 89-113.

Simons, D. J., & Chabris, C. F. (2011). What people believe about how memory works: A representative survey of the US population. PloS one6(8), e22757.