A külföldi életben rejlő erő – tudósítás a Power of Living Abroad című angol nyelvű előadásról

Külföldre költözni éltre szóló élmény, mondják. Egyetemistaként egyre több lehetősége adódik az embernek világot látni. A szórakozás, kaland azonban nem mindig édes. A külföldön élés kihívásairól és megküzdési potenciálokról beszélgettek különböző kultúrákból érkező emberek a Corvinus Diáktanácsadó 15. születésnapja alkalmából rendezett pszichológiai előadássorozat első programján. Tudósításunkat olvashatjátok.

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Diáktanácsadója 15. születésnapja alkalmából szervezett pszichológiai előadássorozatának nyitó kerekasztal-beszélgetése Power of Living Abroad címmel a külföldön éléssel járó kihívásokkal és lehetőségekkel foglalkozott. A kerekasztal tagjai személyes élményeiket, észrevételeiket osztották meg a téma kapcsán. S az általuk teremtett jó hangulatnak köszönhetően a közönség is hamar bekapcsolódott a beszélgetésbe saját történeteik hozzáadásával.

A Diáktanácsadó csapata többek között azért tartja fontosnak a témát, mert úgy látják, a hallgatók életében egyre inkább elérhetővé válik a külföldi élet. Számos ösztöndíj, gyakornoki program pályázható, melyeken keresztül akár fél-egy évet is eltölthet valaki szülőhazáján kívül. Szinte már

az egyetemista életszakasz egyik alapélményévé, kvázi próbatételévé válik a szülőföld elhagyása.

Nem csak a magyar hallgatók élnek ezekkel a lehetőségekkel és vágnak neki az útnak vállalva kihívásait, ugyanakkor a BCE is egyre nemzetközibb egyetemmé válik. A világ számos tájáról érkeznek ide diákok útjuk egyik mérföldköveként, s sok esetben akár egy teljes képzést is végeznek Magyarországon.

A külföldön éléshez sokszor olyan asszociációkat kötünk – kifejezetten az egyetemistákat illetően –, mint a szórakozás, kaland, új kultúra felfedezése. S noha ezek a gondolatok nem alaptalanok, a valóságban nem feltétlenül ennyire egyszerű és habos élményekről számolnak be a fiatalok. A honvágy, kétségek magukkal kapcsolatban, elszigetelődés, szorongás, megbánás, megfelelési kényszer érzései gyakran tárgyai a konzultációs folyamatnak. Korábbi cikkünkben olvashattok róla bővebben. A kerekasztalba így olyan különböző kultúrákat és korosztályokat képviselő embereket hívtak meg, akik hitelesen tudnak mesélni arról, mit is jelentett számukra a költözés, mit adott és hogyan tesztelte megküzdési készségeiket.

A kerekasztal tagjaként találkozhattunk Mamta Devrajjal, aki a BCE hallgatója szeptember óta és Pakisztánból érkezett. Berenika Janeczek Lengyelországból költözött Magyarországra először tanulmányi célokból, majd beleszeretve Budapestbe úgy döntött, hogy itt folytatja tovább az életét. Az ő története különösen aktuális volt a témát illetően, ugyanis másnap költözött Londonba, ahova új karrierlehetőség csábította. A közönség találkozhatott Vlad Lyákkal, aki Ukrajnából érkezett 2 évvel ezelőtt. Motivációját táplálta, hogy nagyon vonzó volt számára az ország, s többek között magyar felmenői is vannak. Michael Pintót pedig a munkája hozta Magyarországra. A tinédzser gyermekével és feleségével költöző vezető munkaköre megszűnt Londonban 2 évvel ezelőtt, s Budapesten kínálkozott a következő lehetőség, melyre akkor igent mondott.

A kerekasztalhoz a General Electric három munkatársa és a Corvinus Egyetem egy nemzetközi diákja is csatlakozott.

A beszélgetést Berenika facilitálta, aki nyelvi tanulmányaihoz hűen rögtön arról faggatta a többieket, hogy mennyire beszélnek magyarul, illetve milyen furcsa, vicces, esetleg kellemetlen helyzetekbe kerültek már nyelvi félreértésekből fakadóan. A téma nemcsak a tagokat, de a közönséget is igencsak megmozgatta, s számos történetet hallottunk a humorosabbnál humorosabb elvétéseket vagy a magyar nyelvtanulás izzasztó pillanatait illetően. Kiderült, Berenika kedvenc magyar kifejezése a pattogatott kukorica:

„Ha bármikor jó kedvre akartok derülni, javaslom, hogy mondjátok ki többször ezt a szót”

– pörgette a t betűket lelkesen. A humort félretéve az előadók közös konklúziója volt, hogy érdemes elkezdeni mindennapi élethez kötődő kifejezéseket megtanulni az adott ország nyelvén. Sokkal könnyebb ugyanis ezáltal kapcsolatot teremteni. Amikor a másik látja az erőfeszítésünket, hogy az ő nyelvén próbálunk kommunikálni, szinte új dimenziók nyílnak a kapcsolatban.

Te éltél már külföldön? Számodra mit adott az ott töltött idő?

A kapcsolódás témáját tovább gondolva beszélgettek arról, hogyan lehet kapcsolatokat építeni egy új országban, ugyanakkor mennyire tudja megnehezíteni mindezt, ha túlságosan ragaszkodunk az otthoniakhoz. Vladnak például a hobbija, a futball mindig segített, amikor új országban járt. Ezáltal tudott közösségekhez csatlakozni. Továbbá előszeretettel követ különböző eseményeket, találkozókat a Facebookon, s még ha egy-egy rendezvény témája, tartalma végül nem is maradandó élmény számára, mindig úgy fogja fel, hogy legalább megismert egy új helyet a városban, s kevésbé érzi elveszve magát. Mamta szeret rácsodálkozni Budapest szépségeire. Számára a Duna-part igazi megnyugvást tud hozni, de a Váci utca nappali és esti ruhája is ámulatba ejti.

Végezetül a honvágy kérdése is felmerült. Abban egyetértettek a résztvevők, hogy a kapcsolat a családdal, a barátokkal, a hátországunkkal mindenképpen fontos, különösen a költözés elején.

Hiszen ez a változás senkinek sem könnyű.

A hazai ízek, a főzés mindnyájuk arcára kellemes mosolyt csalt. Az otthon édes emlékét hozták, hiszen az etetés, táplálás mégiscsak egy nagyon archaikus szimbóluma a gondoskodásnak és a szeretetnek. „Nincsenek sztenderd megélések a honvágyat illetően, így sztenderd receptek sem” – mondta Michael. Szerinte segíthet, ha az ember tudja, hogy miért is van ott, ahol. Kit, mit hagyott otthon. Mit vár a helyzettől és magától. Ugyanakkor a családi útravaló sem elhanyagolható. A szülei szintén váltottak országot fiatalkorukban. S mikor benne először fogalmazódott meg a költözés szándéka, sokat jelentett neki szülei bátorítása. Ugyanakkor az ember azt is választhatja, hogy hazatér, ha úgy érzi, nem megy. Ez sem jelent kudarcot.

A változással járó nehézségeket illetően pedig tulajdonképpen egyfajta kognitív pszichológiai megközelítésre buzdította a hallgatókat. Egy helyzetről mindig mi döntjük el, hogy jó vagy rossz, pozitív vagy negatív a számunkra. S mindkét esetben igazunk van, hiszen az a saját valóságunk. Sokat segíthet tehát, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy hogyan is viszonyulunk egy adott helyzethez. Mennyi félnivalót, kudarcot, visszautasítást látunk bele, vagy lehetőséget és próbálkozást a megérdemelt türelemmel. Az este során elhangzott gondolatokat pedig kiválóan megfűszerezte az a humoros légkör, amelyet ezek az emberek teremtettek a teremben. Az a humor, amellyel saját botladozásaikon is jó szájízzel nevettek fel egy-egy történet felidézésekor. Egy kis nevetés tulajdonképpen mindig szájnál lehet mint jó öreg énvédő mechanizmus.