Hogyan működnek a normatív családi életciklus-krízisek?, I. rész

Egyéni és ugyanakkor családi életünk is folytonos változásban van. Az életünk részei ezek a változások, és sokszor az a fő feladatunk, hogy alkalmazkodjunk, megoldásokat találjunk rájuk és mi magunk is változzunk ezek hatására. Mi történik, ha a megoldás számunkra nem kézenfekvő? Új viselkedéseket próbálunk ki, hibázunk, míg meg nem találjuk azt a viselkedést vagy szerepet, amit az új helyzet megkíván. Ez az időszak sokszor krízist jelent az életünkben.

Ha az életünk során felmerülő krízisek témakörét szeretnénk felvezetni, akkor ezt legjobban egy örök igazsággal tudjuk megtenni: mindig minden változik. A változás természetes és szükséges velejárója az életnek. Ahogy növekszünk, a családban elfoglalt helyünk, szerepünk és a tőlünk elvárt viselkedések is változnak. Az élet így valamilyen módon változások sorozata, és ezekhez a változásokhoz kell egyénként, párkapcsolatban élőként és családként is alkalmazkodnunk. Ahogy megéljük ezeket a változásokat, például a környezet megváltozását, egyre motiváltabbak leszünk mi is, hogy változzunk. Sok esetben ha ez a változás nem jár első körben sikerrel, akkor krízist élhetünk meg.

Míg az egyén esetében a változás belül történik, úgy a családok esetében a tagok közötti együttműködésben, kommunikációban, az egymásról alkotott képben, a családszerkezetben ragadható meg.

Míg az egyéni változás intrapszichés, úgy a párkapcsolatoknál és családoknál ez interperszonális.

A krízis egy állapot, nem betegség

A krízis egy élethelyzeti átmeneti állapot. Caplan kríziselmélete szerint a krízis egy olyan életesemény, amely során a helyzet megoldásai nem illeszkednek a személy megoldásmódjaihoz. A kríziseket két csoportba tudjuk sorolni megjelenésük szerint. A fejlődési vagy normatív krízisek a fejlődésünk életciklus-váltási pontjain alakulhatnak ki, például a serdülőkori krízisben vagy az első gyermek megszületésekor. Az olyan hirtelen megjelenő, sajátos életeseményeket, amelyeket előre nem lehet kiszámítani, akcidentális kríziseknek nevezzük. Ezek általában valamilyen veszteséghez kapcsolódnak, mint például partnerkapcsolati szakítás, válás, gyász.

Egy négy lépcsős folyamat során láthatjuk, hogy az egyén életében mikor jelenhet meg krízis és mikor lehet már szükség szakértői segítségre. Az első szinten ha az egyén találkozik egy megterhelő helyzettel, akkor motivált lesz arra, hogy megoldja azt a számára kellemetlen helyzetet. Némi erőfeszítéssel rátalál arra a megoldásmódra, amelyet korábban már ismert és alkalmazott más helyzetben. Ez a megoldásmód illeszkedik a helyzet megoldásához. A második szintre akkor lép át, ha egyből nem találja az egyén a megfelelő megoldásmódot. Itt jön létre a próba-hiba tanulás, vagyis ha az egyik megoldásmód nem sikeres, akkor újat keres. Ezen a szinten érvényes az a mondás, hogy bár ebben a krízisállapotban el lehet veszni, de meg is lehet erősödni. Sok új megoldásmódot ki lehet próbálni, és ez nagy tanulási lehetőséget hordoz magában. Akkor áll meg a folyamat ezen a szinten, ha az egyén a sok próbálkozás után rátalál arra a megoldási módra, amely sikeresnek bizonyul. Ha ez nem történik meg, akkor átlép a harmadik szintre. Ezen a szinten már a kétségbeesés és a szorongás egyre fokozódik. Az egyén próbálkozik, és újabb megoldásmódokat próbál ki, de ezek egyre inadekvátabbak. Ezen a szinten már nem képes megtalálni magától egy sikeres megoldást. Itt van lehetőség, hogy külső, akár szakember segítségével tudja az egyén megoldani a krízist. Ha ez a külső segítség nem történik meg vagy a kétségbeesés és szorongás kezelhetetlen mértékűvé válik, akkor léphet át a negyedik szintre. Ez a szint már az önfeladás szintje, ahol megjelenhetnek mentális zavarok vagy pszichoszomatikus betegségek.

A megváltozott körülmények által kibillent családi egyensúly során megváltozik a családtagok közötti együttműködés és kommunikáció.

Új egyensúlyi állapotok

A családterápián belül strukturális irányzatot képviselő Salvador Minuchin egy kettősségről ír a válságkezelés kapcsán. A családon mint fejlődési egységen belül idővel változhat a struktúra, szerkezet és a hierarchia, de valamilyen folyamatosság mindig fennmarad a családi életen belül. A fejlődéssel járó folyamatban a krízisszakaszok elkerülhetetlenek. Milyen egy családban a krízis természete? A fontosabb családi életeseményeknek (például házasság, gyermek születése és a további gyermekek születése) nem igazán a negatív és megterhelő oldalát szoktuk kiemelni. Könnyebb beleérezni abba, hogy egy családtag elvesztése vagy a válás inkább egy megterhelő krízis a család életében. Ezekkel a nagyobb változásokkal a családi működésmód is változik, új együttműködési mintázatok fognak kialakulni. Például az első gyermek születésekor a szülők új cselekvési és együttműködési mintázatot alakítanak ki, hogy gyermeküket megfelelően el tudják látni. Vagy ha a szeretett nagymama, aki az egész családot egyben tartotta, meghal. Nála gyűlt össze a család minden egyes héten és a finom főztje mellett tudott a család beszélgetni és kellemesen együtt időt tölteni. Ezek után a családban valaki átveheti ezt a szerepet és feladatokat, vagy ha senki nem vállalja ezt, akkor megszűnik ez a hagyomány. Ezt a változást a családok időnként könnyebben, néha nehezebben viselik.

Az az időszak, amikor átrendeződnek a családi mintázatok egy új formába, a legmegterhelőbb.

Ezáltal alakul ki egy új egyensúlyi állapot. Egy korábbi, mára már tarthatatlanná vált állapot kibillen és a családtagok ebben a krízisben motiváltak lesznek egy új egyensúlyi állapot kialakítására. Az emberek nem szeretnek bizonytalanságban élni, így ezt a kellemetlen érzést mindenképpen csökkenteni akarják, és arra törekednek, hogy egy új egyensúlyi állapotot teremtsenek meg.

Patológiás egyensúlyok kibillentése

Vannak patológiás egyensúlyi állapotok is. Ha a terapeuta a családterápián belül egy ilyen állapotot fedez fel az adott családnál, akkor a terápia céljává a család ebből az állapotból való kibillentése válik. Az a cél, hogy a terápia által már tarthatatlanná váljon a korábbi, patológiás egyensúly, és a család egy új egyensúlyi állapot elérésére törekedjen. A kibillentés utána a normál egyensúly a családtagok törekvése által, automatikusan helyre tud állni.

Ezek a patológiás egyensúlyok úgy tudnak kialakulni, hogy a családtagokban a változás miatti félelem és szorongás olyan nagy mértéket öltenek egy családi életciklus-változás során, hogy ez megakadályozza őket a normális egyensúlyi állapot megtalálásában

és inkább megmaradnak egy korábbi mintázatnál. Miből is lehet felismerni, hogy egy család patológiás egyensúlyt tart fent? Abból, hogy az egyik vagy másik családtag megakad a saját egyéni fejlődésében és tüneteket produkál. Általában ilyen patológiás egyensúlyok esetében nem a család összes tagja érzi rosszul magát. Úgy alakulhatnak ki ilyenek, hogy csak az egyik vagy másik családtag szenved ettől az állapottól és az tartja fent ezt a helyzetet, hogy a többi családtagnak viszont ez az állapot pont kényelmes, mert valamilyen igényüket ez elégíti ki a legjobban. Erre egy jól megfogható helyzet az, amikor a fiatal felnőttek elhagyják a családi házat. Ez a szülők számára általában nagy változást hoz. Már nem kell mindennap a gyermekükről gondoskodni és emiatt több idejük is felszabadul, amelyet korábban gyermekükre szenteltek. A szorongás fokozódik bennük, hogy mi lesz velük a gyermekük nélkül. Ezzel párhuzamosan a gyermek is eltávolodik a szüleitől és már nem igényli azt a mértékű és intenzitású kapcsolatot, mint addig korábban. A szülő motivációja, hogy a gyermek minél tovább bent maradjon a családban és minél tovább tudja megélni szülői szerepét. Időnként a gyermekek érzik ezt a nagy mértékű szorongást és ezért belemennek ezekbe a helyzetekbe, de sajnos sokszor ez azzal jár, hogy a gyermek saját, egyéni fejlődésében elakadás jön létre. Ekkor válik szükségessé ebből az állapotból kibillenteni a családot, hogy egy új, mindenki számára optimálisabb egyensúlyt találjanak meg.

Zárt és nyitott családi működések

A változásra való kapacitásban különbséget mutatnak az egyes családok. A változásra való képesség nagy eltérése pedig a nyitottan és a zártan működő családok esetében látható. A nyitottan működő családok a külvilág felé befogadóképesebbek és nagyobb interakcióban is vannak a külvilággal. A zártan működő családok lehatároltak és belterjesen működnek és nincs akkora kommunikáció és interakció a külvilággal. Egy nyitottan működő család inkább képes változni, újabb és újabb egyensúlyokat kialakítani. A zártan működő családok pedig sokszor mindenáron a stabilitásra törekszenek, még akkor is, ha az az állapot már nem tartható fent. Ha ezt a szakemberek felismerik, hogy ennyire zártan, elszigetelten működik egy család, akkor azért, hogy a változást elősegítsük, először abban kell megtámogatni a családot, hogy a nyitott működés felé induljanak el.

A cikksorozat következő részében megismerkedhetünk a családi életciklusokkal és az azokkal járó kihívásokkal, valamint azokkal a stresszorokkal, amelyek a családi életet körülveszik.

 

Felhasznált szakirodalom:

Caplan, G. (1964). Principles of preventive psychiatryNew YorkBasic Books.

Sándor, B., & Piroska, K. (1994). Családterápiás olvasókönyv. Mérei Ferenc Mentálhigénés Szolgálat.