„Így semmire sem fogod vinni!”, avagy az elég jó szülő elég jó gyermeke

„Nem fogod semmire vinni.”, „Miért nincsenek jobb jegyeid?”, „Még vezetni sem tudsz.”, „Minek jársz edzeni, ha úgysem látszik?” Ezek a mondatok sajnos elég gyakran elhangozhatnak a szülők részéről vagy akár egy irigy barát szájából. A pszichológia tudományában felkapott téma az „elég jó szülő” fogalma. De mi van a gyerekekkel, fiatal felnőttekkel? Náluk miért nem vagyunk ilyen elfogadóak? Kacsur Adrienn pszichológus írása.

Az elég jó szülő, vagyis az elég jó anya fogalma Donald W. Winnicott-tól származik. Ő azt írja már 1953-ban, hogy az elég jó anya a gyermek csecsemőkorában teljes mértékben kiszolgálja annak szükségleteit, viszont ahogy a baba cseperedik, úgy hagyja fokozatosan megküzdeni az őt érő nehézségekkel. Később Vekerdy Tamás (Belső szabadság – Elég jó szülő – elég jó gyerek) és Bruno Bettelheim (Az elég jó szülő) is írt könyvet a témában. Azt fogalmazzák meg, hogy a szülőnek bizony nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy gyermeke egészséges, okos vagy tisztelettudó – és még sorolhatnánk – legyen. A túlzott tökéletességre törekvő szülők gyakran pont az ellentettjét érik el annak, amit valószínűleg szeretnének gyermekeiknél. Saját aggódásuk, perfekcionizmusuk hat a gyermekre is, aki emiatt szoronghat vagy túlzottan teljesítmény-motiválttá válhat, amely megkeserítheti mindennapjait, és később a felnőtt, egészséges működését.

A másik véglet, ha valaki egyáltalán nem foglalkozik gyermekével, hagyja, hogy az a „saját útját járja”. Ez sem a legmegfelelőbb működés, hiszen a gyermeknek mindig a szülő lesz a legfontosabb példa az életben. Ha azt látja, hogy a számára legfontosabb személy nem érdeklődik iránta, az bizony fájdalmasan érintheti, esetleg dühöt is érezhet. A legjobb itt is tehát az arany középút. Mindig támogatni a gyermekünket, ott lenni számára, ha szükséges, de hagyni őt egyedül dönteni, hagyni megtapasztalni azt, hogy a döntéseinek következményei lehetnek.

Itt jön a képbe az „elég jó gyermek” fogalma. Elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, hogy bizony néhány gyermeket, fiatal felnőttet is lehet biztatni arra, hogy igenis el tudja hinni magáról, hogy ő elég jó, megfelel az elvárásoknak úgy, ahogy van. Ahogy a szülők, úgy a gyermekek is valószínűleg a társadalmi, családi elvárásoktól függenek, ahhoz viszonyítják saját teljesítményüket, sikereiket.

Rengeteg művész kapta meg fiatalkorában a kritikákat, az idő mégis őket igazolta abban, hogy jó, amit csinálnak.

Gyermekként vagy fiatal felnőttként meg kell tudnunk vizsgálni a mondatokat, amelyeket szüleinktől, közeli ismerőseinktől kapunk. „Neked ez nem megy, inkább ne is csináld.”, „Béna vagy.”, „Túl kövér/sovány vagy.”, „Miért csak négyest kaptál? Ötösnek kéne lennie, mert csak az a tökéletes.” Néhány fontos kérdés, amelyeket jó lehet átgondolni akkor, ha bántó mondatokat kapunk az életben:

  • Tényleg helytálló a mondat? Igaz rám ez, vagy csak az hiszi így, aki mondja?
  • Ez a mondat nekem szól vagy a saját frusztrációját tölti ki rajtam a másik?
  • Lényeges számomra az, ami elhangzott vagy egész egyszerűen engedjem el a fülem mellett?
  • Számomra fontos személytől hangzott el a dolog? Ha igen, akkor esetleg meg lehet vele beszélni, hogy ez számomra bántó volt, miért mondta ezt.
  • Ha igaznak ítélem a mondatot, hogyan tudnék rajta változtatni jó irányban?

Térjünk vissza a bevezetőben említett példához. „Minek jársz edzeni, hiszen úgysem látszik rajtad.” Ez a mondat bizony mindenki számára bántó lehet. Meg kell állnunk picit és higgadtan átgondolni a fentiek alapján, hogy érdekel-e ez a megjegyzés minket, és ha igen, mit tudunk vele kezdeni? Egyrészt lehet, hogy nem régóta járunk edzésekre, emiatt még várat magára a látványos változás. Szem előtt kell tartanunk, hogy kitartó munkával eredmény is lesz! Másrészt, hogy az, aki mondta, esetleg irigységből mondta-e, amit mondott. Harmadrészt, hogy nem is biztosan külső hatásnak kell látszódnia rajtunk.

Hiszen már számos kutatás bizonyította, hogy a rendszeres testmozgásnak nemcsak fizikailag, de szellemileg is rengeteg jótékony hatása van (Sallis és Owen,1999). Az, hogy a fizikai edzettség egészségesebbé tesz, szinte már tény. Csökkenti a vérnyomást, jótékony hatással van a kettes típusú cukorbetegségre, növeli az élettartamot és javítja az immunműködést. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy hatással van a kardiovaszkuláris edzettségre, izomerőre, állóképességre, hajlékonyságra is, valamint a sebességünkre, reakcióidőnkre és egyensúlyunkra egyaránt (Sallis és Owen, 1999). Tehát egészségpszichológiai szempontból különösen fontos, hogy valamilyen fizikai aktivitással nemcsak a testünk, de lelkünk egészségéért is teszünk. Vagyis tudnunk kell racionalizálni, hogy a mondatok, amiket kapunk az életben, sokszor egyáltalán nem helytállóak, nem a lényegre fókuszálnak,

hanem sokszor felszínesek és semmitmondóak.

Összegezve, rengeteg oka lehet annak, ha valaki bántó dolgot mond nekünk. A lényeg, hogy meg tudjuk vizsgálni, számunkra ez mit jelent, mennyire hat ránk negatív vagy pozitív irányban. A legfontosabb mindig, hogy saját magunkkal szemben teljesíthető, egészséges elvárásaink legyenek. Számít, hogy mit gondolnak rólunk mások, de talán az még fontosabb, hogy mi mit gondolunk magunkról! Legyünk akár szülők, akár gyerekek.

 

Felhasznált szakirodalom:

Carver, C. S., Scheier, M. F. (2006). Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó Bp.

Sallis, J. F. and Owen, N. (1999). Physical activity and behavioural medicine. Sage Publications, London.

Ajánlott irodalom:

Bettelheim, B. (2003). Az elég jó szülő – Könyv a gyermeknevelésről. Cartaphilus Kiadó Kft.

Vekerdy T. (2017). Belső szabadság – Elég jó szülő – elég jó gyerek. Kulcslyuk Kiadó.