Krízisben az életem! – Van kiút az életközépi válságból

Harmincas éveink végére emberi kapcsolataink megszilárdulnak, megtaláljuk a helyünket szűkebb és tágabb szociális környezetünkben. Ebben az időszakban a család kerül előtérbe a hivatás mellett, az anyagi biztonság és az egzisztenciális jólét megteremtése motiválja a mindennapokat. Ezt az aktív, de biztonságos szakaszt váltja fel a kapuzárási pánikként is ismert időszak, amelynek tünetei gyakran felforgatják a magán- és a szakmai életet egyaránt. Az életközépi krízis általában a 40-es évek közepe táján jelentkezik, de egyéni szinten természetesen tapasztalhatunk eltéréseket. Székács Zsófia tanácsadó pszichológus írása.

A nehézségek egészségügyi, munkahelyi, érzelmi vonalon egyaránt jelentkeznek, ami teljesen összezavarhatja a mindennapokat. Felborul az életvezetés, alvási, étkezési problémák mutatkoznak, gyakori a túlköltekezés. Csökken a munkakedv, fáradékonyság és koncentrációhiány lép fel, ezért a korábban lelkesen végzett tevékenységek fárasztóvá, érdektelenné válnak, levertség, céltalanság lesz úrrá az emberen. Sokan nem is akarják beismerni a felmerülő problémákat, igyekeznek valahogy átvészelni a nehéz időszakot, és megpróbálják újrastabilizálni a korábban jól bevált rendszert, minél kevesebb változtatással. A másik véglet túlkompenzál, gyakran kétségbeesett, pánikszerű lépéseket tesz mind szakmai, mind magánéleti vonalon. Sokan abban látják a megoldást, hogy egyik pillanatról a másikra új hivatást, új partnert választanak.

Idegenek a családban

Ezzel egy időben a családi rendszer is átalakul. A gyerekek egyre nagyobbak, lassan kirepülnek otthonról, saját családot alapítanak. Sok házasság ilyenkor ér véget, a kiürült családi fészek fölött a házastársak ismeretlenül tekintenek a másikra. Az eltelt évek alatt a gyerekek nevelése mellett kevés idő jutott egymásra, és a felek szép lassan eltávolodtak egymástól. Nem is vették észre, hogy időközben kiüresedett a kapcsolatuk. Ráadásul, ahogy a következő generáció elhagyja a családi házat, a szülői identitás is fokozatosan a háttérbe szorul. Ha nincs olyan terület, ami a kompetencia élményét erősíti, úgy a feleslegesség, értéktelenség érzése uralkodhat el az emberen, különösen azokon az anyákon, akik a gyerekek neveléséért félretették saját karrierjük építését. Megkezdődik a számvetés, hogy „Hol tartok?”,

„Mit értem el, mi maradt ki eddig?”,

„Milyen értéket hagyok hátra?”. Ahogy a motiváció csökkenni kezd, az élet eddigi értelme megkérdőjeleződik, egzisztenciális válság alakulhat ki. Az elmagányosodás és a feleslegesség élménye gyakran olyan erős belső ürességgel jár, hogy a lekötetlen érzelmek akár additív késztetésekben is jelentkezhetnek.

Gyakran csalódottan nézünk az eddig megtett útra, a veszteségek és a hiányosságok sokkal szembeötlőbbek ebben az időszakban, mint az elért sikerek és az örömök.

Ki ez itt a tükörben?

Az idő előrehaladtával elveszik a fiatalos lendület, a kor és munka egyre inkább nyomot hagy az emberi szervezeten. Az öregedés jelei lassan megmutatkoznak, majd mind szembeötlőbbé válnak. Korábban könnyedén végzett tevékenységek kifullasztják az embert, ami eddig természetesen ment, már nehezünkre esik. Ez gyakran vészjelzés is a szervezet részéről, tudatosabb életmódra hívja fel a figyelmet. Azonban ha a testi és szellemi adottságok megváltozásának elfogadása nehezen megy, vagy a betegségektől való félelem megrémíti a férfiakat és a nőket, úgy a pszichés integráció elmaradhat, és az átgondolt változtatások helyett

pánikszerű viselkedéses tünetek jelentkezhetnek.

Ennek gyakran az a következménye, hogy a fókusz kizárólag a külsőségekre terelődik. A fiatalság görcsös hajszolása megmutatkozhat az öltözködésben, a viselkedésben, de komoly szépészeti beavatkozásokhoz is vezethet mind a két nem esetében. Férfiaknál erősödhet az igény a pozíció, a hatalmi státusz kifejezésére, ami gyakran luxustárgyak, ingóságok vásárlásában, halmozásában jelentkezik.

Hogyan tovább?

Sokan nehezen élik meg ezt az időszakot, sérelmezik, hogy a válság megbolygatja, sőt, gyakran fel is borítja a korábban jól bevált rendszerüket. Azonban az újrarendeződés fontos, mert a meg nem oldott válság idővel pszichoszomatikus betegségekhez is vezethet. Bármennyire is nehéz elfogadni: a fizikai és pszichés változások miatt

szükség van egy új struktúra kialakítására,

rendszerezésre és szortírozásra. A válság, minden nehézségével együtt, egyben egy lehetőség is a változtatásra. Ötvenévesen már nem lehet a harmincasok életét élni, és az életközépi krízis pont hogy erre a változásra készít fel minket. Minden életkornak megvannak a szépségei, lehetőségei, csak meg kell találni őket. Ha hajlandóak vagyunk szembenézni a válsággal, megtalálhatjuk az utat életünk kiaknázatlan területeihez, régi szerepeinket újakra cserélhetjük.

Sokszor a párkapcsolatok is megsínylik a válságot. Érthető, hogy felmerül a kérdés: együtt vagy külön folytassuk?

Külön hangsúly kerülhet ilyenkor a szociális kapcsolatokra, támogató csoportokra, barátságokra. A házasságból is rengeteg erőt lehet gyűjteni, amennyiben a házastársak tudnak és akarnak időt szánni az újraközeledésre. Ha a felek megint megtalálják az utat a másikhoz, a szexualitás, az érzelmek és az intimitás új szintje jelentkezhet a kapcsolatban. A házaspár már egy más fokozaton köteleződhet el egymás mellett, miközben a közös élmények mellett az új célok is összekapcsolják őket. A krízis megoldásához

új tájékozódási pontokat kell találni,

új vágyak és kívánságok kell előtérbe kerüljenek. Más szinten, új területeken kell keresni az élet értelmét. Az életszakasz fő kérdése, hogy hogyan tartsuk meg a múltból, ami értékes, azzal együtt, hogy helyet csinálunk annak, ami hiányzik.

 

Felhasznált irodalom:

Antalfai M. (2016): A női fejlődés komplexusai, mint kreatív életlehetőségek. Budapest. Kézirat

Grün, A. (2009): Az emberélet útjának felén. Pannonhalma. Bencés Kiadó.


Iratkozz fel hírlevelünkre!