Kompetens csecsemő – az apró zsenik nyomában

Az utóbbi évtizedekben a modern tudományok vizsgálatai a fejlődéslélektan területén is rengeteg új információval szolgáltak. A hosszú éveken át uralkodó nézet, miszerint a csecsemő tehetetlen és a környezetének kiszolgáltatott passzív lény, hivatalosan is megdőlt. Mit gondolnak tehát a legmodernebb kutatások a legkisebbek viselkedéséről, érzelmi állapotairól és már a születés pillanatában jelenlévő képességeiről? Cikkünkből kiderül.

A csecsemő- és kisgyermekkor az emberi fejlődés egyik legintenzívebb életszakasza. Legfőbb cél az önálló emberré válás. Vitathatatlan tény, hogy az emberi újszülött más emlősállatokkal összehasonlítva biológiailag sokkal éretlenebbül jön a világra, jóval hosszabb ideig szorul a környezete gondoskodására. Fontos azonban látnunk, hogy a régi tudományos gondolkodásmóddal ellentétben mégsem csak egy tehetetlen és passzív befogadóként van jelen, hiszen a fejlődési üteme szédületes. Olyan intenzitású és olyan mértékű tanulás jellemző az apróságokra az első két életévben, ami a későbbi életünk során már elképzelhetetlen tempónak számít. Nemcsak megtanul önállóan járni és beszélni, de képessé válik az absztrakt gondolkodásra is. Tulajdonképpen az első három életévünkben ébredünk rá a saját pszichés létezésünkre is.

Múlt és a jelen

Talán nem is él olyan ember a Földön, aki ne ismerné Sigmund Freud nevét. Megint csak rengetegen tudják róla, hogy ő a „pszichoanalízis atyja”, aki lefektette a klasszikus pszichoanalitikus elmélet alapjait. Kulcsszerepe volt azonban abban is, hogy a XX. század elején a tudományos érdeklődés figyelmét a csecsemő- és a kisgyermekkor felé irányította. Freud hangsúlyozta a korai tapasztalatok fontosságát a pszichés folyamataink kibontakozásában. A pszichoanalitikus fejlődéslélektan azonban úgy nevezett rekonstrukciós eljárási módszerrel dolgozott. Nem konkrétan a kisgyermekek megfigyeléséből szerzett ismereteket, hanem a felnőtt páciensek gyermekkorukról szóló elbeszéléseiből következtettek a gyermekkor történéseire. Ugyan a felnőttekkel való analitikus munkában valóban jól használható ez a módszer, hiszen így feltárhatóvá válik a kliens saját gyermekkorára vonatkozó képzeletvilága, de a „valódi kisgyermekek” tudásának megismerése szempontjából torzító lehet.

Freuddal ellentétben Piaget valódi kisgyermek-megfigyeléseket is végzett.

Nem is ment túl messzire a tudás megszerzéséhez, hiszen saját három gyermeke fejlődését követte napról napra nyomon. A gyermekei megfigyeléséből vonta le sok tekintetben ma is helytálló tudományos következtetéseit. Piaget többek között a gyermekek gondolkodásának, mozgásos fejlődésének és a tárgyállandóság kialakulásának témakörével gazdagította a fejlődéslélektan tudományát.

A mai modern csecsemőkutatás következtetései arra jutottak, hogy mind a pszichoanalitikus fejlődéselméletek, mind pedig Piaget, részben túl-, részben pedig alulbecsülték a kicsik készségeit és képességeit. A video- és hangtechnikai vívmányok fejlődésével új lehetőségek adódtak a kisgyermekkor kutatásai szempontjából. A fejlődéspszichológusok számára lehetőség nyílt beszéddel még nem rendelkező csecsemőknek „kérdéseket” feltenni, akik pedig „válaszolni” is tudtak ezekre a speciális kérdésekre. Így születhetett meg a modern csecsemőkutatás által felfedezett „kompetens csecsemő”, akire észlelési differenciáltság és aktivitás jellemző.

Mire képes a kompetens csecsemő?

A látási észlelés területén végzett kutatások azt mutatják, hogy az újszülött először 20 cm-es távolságon belül lát élesen, majd az első hónap végére már a különböző távolságra lévő tárgyakra is jól tud fókuszálni. A természet csodái közé tartozik, hogy a szoptató édesanyák ösztönösen úgy tartják gyermeküket, hogy az arcuk körülbelül pont 20 cm-re legyen kisbabájuk arcától. Az újszülöttek az első pillanattól kezdve meg tudják különböztetni a színeket és a különböző mintákat egymástól. Hosszú éveken keresztül az a téves felfogás uralkodott a csecsemőkről, hogy születésükkor semmit sem hallanak. Ma már tudjuk, hogy valójában

már méhen belül is észlelik a magzatok a hangokat,

és születésükkor pedig előnyben részesítik a már jól ismert anyai hangot. Az újszülött képes különböző szagok és ízek megkülönböztetésére már az első napokban is. Az édes ízt már születésünktől kezdve előnyben részesítjük a savanykás ízekkel szemben. Egy újszülött képes megkülönböztetni édesanyja tejének illatát, egy másik anya tejének illatától, valamint öt-hat napos korára már az ízek tekintetében is az édesanyja tejét preferálja.

Ma már tudjuk, hogy minden újszülött egy „kompetens csecsemő”, vagyis születéstől kezdve aktív, érzelmeiben differenciált és a környezetét befolyásolni képes egyén.

A modern csecsemőkutatások legnagyobb hozadéka: a keresztmodális észlelés

Keresztmodális észlelésnek nevezzük azt az idegrendszeri folyamatot, mely során különböző érzékszerveinken keresztül bejövő információkat egymással kapcsolatba hozzuk. Így válunk képessé arra, hogy ne elkülönített érzékletek világában éljünk, hanem egységes tárgyakat észlelhessünk magunk körül. Ha például a bőrömön puha bunda tapintását érzem, közben pedig önfeledt csaholást hallok és két hűséges szempár mered rám, akkor hamar tudni fogom, hogy a szomszéd néni Bodri kutyája áll velem szemben. A modern csecsemőkutatás technikai vívmányai által tudjuk, hogy már egy csecsemő is képes a keresztmodális észlelésre. Feltehetően már egy egyhónapos csecsemő is tudja, hogy a látott és a hallott dolgok összefüggnek egymással.

Érzelmi fejlődés napról napra

A modern csecsemőkutatások egyik hatalmas felismerése, hogy születésünktől fogva rendelkezünk alapérzelmekkel. Vagyis a félelem, az érdeklődés, a csodálkozás, a harag, az undor, az öröm és a szomorúság átélésére genetikailag meghatározottan képesek vagyunk. A modern fejlődéspszichológia pedig a kutatási eredményekre alapozva szembe is ment a klasszikus pszichoanalízissel.

Már nem az ösztönöket gondoljuk az emberi viselkedés fő mozgatórugóinak,

hanem ezeket az alapérzelmeket. Nagy tudományos hozadéka volt a kutatásoknak az érzelmi kötődési kapcsolat szisztematikus leírása is. Régebben tévesen úgy gondolták, hogy a kötődési kapcsolat biológiai rokonság alapján jön létre, és szüleinkhez való kötődésünk már a szülőszobán is megfigyelhető. Valójában viszont a kötődés az első életévben fokozatosan alakul ki a mindennapi kommunikációs és interakciós tapasztalatok által. Az interakciók mennyisége és minősége pedig valójában sokkal jobban bejósolja a kötődési kapcsolat megjelenését, mint a biológiai rokonság. Az érzelmileg biztonságos kötődés pedig az egyik legfontosabb alapfeltétele a későbbi egészséges lelki fejlődésnek.

 

Felhasznált szakirodalom:

Biztos Kezdet Kötetek II. (2011). A koragyermekkori fejlődés természete – fejlődési lépések és kihívások. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest.

Cole, M. & Cole, S. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. 

Hédervári-Heller É. (2008). A szülő-csecsemő konzultáció és terápia. Animula Kiadó, Budapest.


Iratkozz fel hírlevelünkre!