Hogyan működnek a normatív családi életciklus-krízisek?, II. rész

A családi élet fejlődését a normatív krízisek jelenléte határozza meg. Ezek a krízisek lehetőséget adnak, hogy a család újabb és újabb fejlődési szakaszba tudjon átlépni. Milyen más nehezítő tényező lehet még jelen ezekben az időszakokban? Mikor számíthatunk ezekre a fejlődési krízisekre? Cikkünkből kiderül.

Korábbi cikkünkben már említettük, hogy a családokat többféle stressz is érheti a fejlődés során. Vannak fejlődéssel járó, normatív stresszforrások és vannak olyanok, amelyek előre nem bejósolhatók és váratlanok. Egy másik csoportosításban megkülönböztethetünk horizontális és vertikális stresszorokat is.

Családi működésre ható stresszorok

Carter és McGoldrick ezt a kétfajta stresszort állapította meg, amelyek az életünket végigkísérhetik vagy akár csak egy-egy életciklusban is megjelenhetnek. A stresszorok horizontális tengelyén előre és nem előre jelezhető, fejlődéssel járó stresszorok, események vannak. Ezek lehetnek különféle hátrányok, hosszú ideig tartó betegségek és halálesetek. A vertikális tengelyen elhelyezkedők viszont állandóan jelen vannak az életben, hiszen az előző generáció tapasztalatait a szülők továbbörökítik gyermekeiknek.

Ilyen lehet a család társadalomban elfoglalt helye, a genetikai hátrány betegségek esetében, fogyaték, a temperamentum, szegénység, családi minták, mítoszok, titkok, olyan attitűdök, amely nehezítik az alkalmazkodást, valamint a túlzott elvárások vagy az elvárások hiánya.

A családban lévő áldozat vagy elkövető szerep is nagyon megnehezíti a családoknak az egészséges működést, hiszen egyik szereppel sem könnyű azonosulni és megbirkózni. Valamint vertikális stresszorok közé tartozik az is, ha a családok azt látják küldetésüknek, hogy nekik kell a világot megmenteniük saját világnézetük szerint. Ez sokszor azt eredményezi, hogy ezek a családok egy idő után zártan kezdenek el működni, és nem érintkeznek a külvilággal. Így elzárkóznak attól, hogy mások elbizonytalanítsák őket világnézetükben és nem kell átélniük ennek a diszkomfort érzetét. Különböző rendszerszinteken jelenhetnek meg ilyen vertikális stresszorok. 5 szintet sorolhatunk fel:

  1. Szociális, kulturális, politikai, gazdasági környezet ( nem, vallás, etnicitás).
  2. Társadalom, munkahely, barátok.
  3. Kiterjedt család
  4. Szűk család.
  5. Individuum, egyén.

Érezhetjük, hogy a különböző fajta stresszorok összeadódhatnak és akár egyszerre is megjelenhetnek. A család jellegéből fakadó stresszorokhoz még hozzáadódhatnak a normatív krízisből fakadó stresszorok, amelyek a különböző életciklusváltások során jelennek meg. Ez egy halmozott helyzetet eredményez, amellyel sokkal nehezebb megbirkózni, de ehhez még hozzákapcsolódhat egy akcidentális krízis vagy stresszor is, amely teljesen kezelhetetlenné tudja tenni a helyzetet. Ilyen halmozott helyzetek főleg az életciklusok váltásánál állhatnak elő, hiszen a vertikális stresszorokat egész életünk során cipelhetjük. Viszont amikor ezek a stresszorok megjelennek, a normatív krízisek még jobban megnehezítik a személy megküzdését. Emiatt ismernünk kell, hogy mikor jelenhetnek meg ezek a normatív krízisek.

Fejlődés szakaszokban

Több szerző felosztásával is megismerkedhetünk, akik megállapították, hogy a család milyen szakaszokon megy keresztül az élete során. Mindegyik felosztásban a családi életciklusok gyermek jelenlétéhez vannak kötve, és a szakaszok váltásakor krízist feltételeznek. Vagyis ezek a változások mindig akkor tudnak megtörténni, ha a család egésze valamilyen nehezített krízishelyzettel küzd meg, és ez a változás a család egészére kihat. Például a Hill és Rodgers-féle családi életciklusmodell a család önmegújításán alapszik és azon, hogy a család fontosabb eseményei, változásai megváltoztatják a család egész interakciós és érzelmi rendszerét. Watzlawick állapította meg, hogy mikor jelentkeznek rendszerint krízisek. Szerinte az egyik szakaszból való átlépés tagadásakor és a következő szakaszba való továbblépés elmaradásakor. A következőkben ezeknek a kríziseknek a lehetséges megjelenéseiről kaphatunk egy képet Duvall életciklus modelljének mentén.

Duvall 8 életciklus-szakaszt állapított meg, amely az életünk során megjelenthet. Minden szakasz elején van egy, az adott időszakhoz kötődő fordulat vagy kihívás, melynek megoldásával a család képes lesz a következő szakaszba átlépni. A családtagok családba való érkezése és onnan való távozása alapján állapította meg ezeket a szakaszokat és a centripetális (a család összefogását igénylő helyzet – például gyermek születése) és centrifugális (az egyéniség kerül előtérbe – például gyermek iskolakezdése) szakaszok közötti váltakozást hangsúlyozta.

Kihívások elé állítja a személyt és az egész családot is. Mivel családi életciklusokról beszélünk, ezért az első szakasz a házaspár alakulásához kötődik. Ebben a szakaszban a nagy kihívás a felek egymás iránti elköteleződése. Ha létrejön ez az elköteleződés, általában akkor könnyebben válik a pár házaspárrá. Az elköteleződésben fontos a közös cél és irány meghatározása, hogy együtt tudjanak arra tartani, miközben közös háztartásban élnek. A következő szakasz a gyermek vállalása. A szakaszban a gyermeket vállaló párnak szülői szerepeiket kell kialakítania. Cél, hogy a saját szülőségüket el tudják fogadni és a párjukat potenciális szülőként tudják látni. A korai szülőségben sokszor konfliktusforrás a párok életében, hogy nem látták a gyermekük születése előtt egymást szülői szerepben. Ez nagyban különbözhet a korábbi elvárásaiktól, így nagy jelentőségű, hogy a szülőpár mindkét tagja el tudja fogadni a másik szülői szerepét. A következő szakasz az óvodáskorú gyerek a családban. A kihívás ennek a szakasznak az elején az, hogy a szülők el tudják-e fogadni a gyermekük személyiségét.

Az ezt követő szakasz az iskoláskorú gyermeket nevelő család. A nehézség ebben a szakaszban a gyermek közösségi életbe való bevezetése. Itt a közösség lehet az óvoda, iskola vagy akár az egyházi közösség is. A családnak segítenie kell a gyereket, hogy a családi életen kívül egy másik közösségbe is be tudjon illeszkedni és ott boldogulni. Az idő múlásával a gyermek elkezd kamaszodni, és beköszönt a következő szakasz, annak megpróbáltatásaival. A tizenévesek esetében a családnak el kell fogadnia a pubertással járó változásokat, és ehhez valamilyen módon alkalmazkodnia is kell. Ebben az időszakban kitüntetett szerepet kap a szexualitás. A családok többségének ezzel nagyon nehéz megbirkóznia. A szex témakörét sokszor tabu és szorongás övezi.

Nem tudnak a szülők a gyermekeikkel erről a témáról beszélni, és óriási szorongás van bennük azzal kapcsolatban, hogy a gyermekük milyen szexuális tapasztalatokat élhet át és mennyi lehetséges veszélyt rejt ez a téma.

Nagy kérdéssé válik a családok életében, hogy mennyire fogadható el a fiatal szexuális aktivitása. Miután ez a szakasz lezajlott, a fiatalok útra bocsátásának az időszaka következik. Ebben a szakaszban a szülők nagy feladata, hogy mennyire lesznek képesek a gyermekeiket független, autonóm személyként látni. Ha ez a szülők számára hamar megtörténik, vagyis elismerik, hogy gyermekeik már különálló személyek és függetlenek tőlük, akkor könnyebben tudnak a fiatalok átlépni a felnőtt létbe. A következő időszakban az időskorú szülők élethelyzetének megélése van. Ekkor a gyermekek már kirepültek a családi házból és felnőttként elkezdtek külön életet élni és akár saját családot alapítani.

A szülőkben szorongás jelenhet meg azzal kapcsolatban, hogy már nem élhetik meg úgy szülői szerepüket, ahogy korábban, és ez egy hiányt eredményez bennük.

Gyermekeik már felnőtt szerepben vannak és tőlük függetlenül élnek. Egyes szülők ezt a szorongást sokkal intenzívebben élik meg és ezt gyermekeik érzékelik. Sokszor azért, hogy a szülőkben enyhüljön ez a szorongás, a felnőtt gyermek újra gyermeki szerepbe lép vissza, hogy kedvezzen szülőjének. Sajnos ez a visszalépés legtöbbször negatív következménnyel jár, főleg ha ez hosszabb időszakra terjed ki. Ilyen gyermeki szerepbe sokszor betegség során kerülnek a fiatalok.

A nyolcadik és egyben utolsó szakasz az idősödő szülőkről szól. Ebben az időszakban inkább az individuum kerül előtérbe. A szülőknek egyénként válik fontosság, hogy kiteljesedjenek, hogy mind a két fél meg tudja élni azt, amit felnőttkorában meg akart élni. Ez sokszor távolabb viheti a feleket egymástól, de ezután még lehetséges az újra egymásra találás, ha magukat meg tudták olyan formában élni, ahogy szerették volna. Ez az időszak természetesen még szól arról is, hogy a személyek elfogadják az időskort, és az ezzel járó nehézségeket és veszteségeket.

 

Felhasznált szakirodalom:

Goldenberg, H., & Goldenberg, I. (2008). Áttekintés a családról. Első kötet.

Sándor, B., & Piroska, K. (1994). Családterápiás olvasókönyv. Mérei Ferenc Mentálhigénés Szolgálat.

Walsh, F., Carter, B., & McGoldrick, M. (1989). The changing family life cycle. The changing family life cycle.


Iratkozz fel hírlevelünkre!