Futunk valami elől? – A teljesítménysport motivációs háttere

A teljesítménysportokat – mint például ultramaraton, Ironman – korábban egy maroknyi ember űzte, de mára szinte tömegsporttá váltak. Egyre növekvő népszerűségük miatt felmerül a kérdés, vajon a szélsőséges fizikai igénybevétellel és időbefektetéssel járó sportágválasztás hátterében milyen motiváció húzódhat? Csupán a mozgás iránti vágy hajtja ezeket az embereket, vagy valami többről van szó?

Számos tanulmány született arról, miért kezdenek az emberek sportolni. Ma már közhelynek számít az a megállapítás, hogy a rendszeres testmozgás rengeteg pozitív hatással van a fizikai egészségre – ilyen például a jobb megjelenés, a vágyott testsúly elérése/megtartása, az izomnövelés vagy a szív- és keringési rendszer működésének javítása. Emellett természetesen a sport mentálhigiénés előnyeit sem vitatja senki, úgy mint a jobb koncentrációs képesség, a megnövekedett kompetencia-, kontroll- és énhatékonyság-érzés. Ritkábban foglalkoznak viszont a tanulmányok a sport megküzdést segítő hatásával.

Sport mint megküzdési stratégia…?

Megküzdés alatt azokat az alkalmazkodási próbálkozásokat értjük, amelyek a stresszhelyzet leküzdésére, megoldására irányulnak. Két fő típusát különböztetjük meg: a problémaközpontú megküzdés esetén a személy a vészhelyzetet kiváltó tényezőt próbálja megszüntetni, tehát az adott probléma megoldására koncentrál, míg az érzelemközpontú megküzdéskor a stresszhelyzet érzelmi feszültségének – például szorongás, félelem, fájdalom, feszültség, levertség – csökkentése a cél, mivel magán a helyzeten nem tud az illető változtatni.

Egyre népszerűbbek a teljesítménysportok.

Életünk során számos kihívással, problémával kell szembenéznünk. Hogy kinek mi számít lelkileg megterhelő vagy akár traumatikus életeseménynek, egyénenként változhat. Ahogyan az is, milyen megküzdési stratégia működik hatékonyan a számára. Miért ne lehetne éppen az a sport?

Ezekben a pszichésen megterhelő időszakokban előfordulhat, hogy a stressz hatására különböző tünetek jelennek meg, ilyenek lehetnek például az álmatlanság, a szorongás vagy akár a depresszió is. Többen kimutatták, hogy a sportolás nemcsak közvetlenül, a korábban már említett formákban hat pozitívan a mentális állapotunkra, hanem akár a felsorolt tünetek csökkentésén vagy megszüntetésén keresztül is hozzájárulhat a fizikai, egyszersmind a pszichés jólléthez. Ebben az értelemben tehát a sport pozitív megküzdési stratégiának tekinthető, hiszen

a feszültség csökkentése mellett képes helyreállítani a szervezet egyensúlyát

– mindezt úgy, hogy nem okoz káros mellékhatásokat.

De adódik a kérdés: extrém stressz esetén a folyamatos edzésre járás, a saját fizikai határok feszegetése mennyiben hatékony megküzdési stratégia vagy éppen hogy figyelemelterelés, hárítás?

Az elhárítás a traumáknál – főleg a negatív eseménnyel való konfrontáció elején – pozitív szerepet is játszhat az alkalmazkodási folyamatban. Hosszú távon azonban, amennyiben ezzel párhuzamosan nem fejlődnek ki más, magára a problémára irányuló megküzdési stratégiák, nem tekinthető valódi megoldásnak. Így válhat a teljesítménysport is egy „túlélést” segítő, adaptív viselkedéssé, amely azonban nem támogatja direkt a traumatikus élmény integrálását – ami viszont a feldolgozás, a gyógyulás alapfeltétele.

De mit mondanak maguk a teljesítménysportolók?

A teljesítménysport a sporttevékenységeknek azon formájára utal, amelyben az egyéni legjobb eredmény elérése, meghaladása a cél, akár mások, akár saját magunk legyőzése érdekében. Ide sorolható például a futás bizonyos típusai (maraton, ultrafutás stb.), a hosszútávú kerékpározás, a teljesítménytúra és a triatlon, valamint ez utóbbi egy speciális, extrém formája, az Ironman is, amely során 3,8 km úszást, 180 km biciklizést és 42,2 km futást kell 17 órán belül teljesíteni.

Futunk a problémáink elől?

Vajon mi a helyzet azokkal, akik nemcsak heti kétszer sportolnak másfél órát, hanem hetente akár tizenháromszor, jóformán minden szabad percükben feszegetik teljesítőképességük határait? Vagyis mi a helyzet a teljesítménysportot űzőkkel?

Egy triatlonosokkal végzett felmérés eredménye szerint ezeket a sportolókat alapvetően a határaik feszegetése, a fizikai és mentális kondíciójuk folyamatos fejlesztése, valamint az aktív és egészséges életvitel vonzza ebben a testet és lelket is kimerítő sportban. Ezeket az eredmények más kutatók is megerősítették, hozzáadva a tisztelet és csoporthoz tartozás érzését.

És a magyar teljesítménysportolók?

Az extrém teljesítményt igénylő sportágak egyre növekvő népszerűségét tekintve, valamint a kisszámú külföldi kutatási eredményeken felbuzdulva mi is megkérdeztünk 337 magyar felnőtt teljesítménysportolót, hogy milyen motivációs háttérrel rendelkeznek.

Az eredmények megerősítik a kapcsolódó kutatási eredményeket, vagyis a kihívás és határok feszegetése, a mozgás és a sportág szeretete, az egészségügyi okok, a kikapcsolódás, az önbizalomnövelés és a stresszoldás voltak a leggyakrabban említett motivációk.

A felsorolt motivációk közt jelentős mértékben akadtak olyan kifejezések (stresszoldás, önbizalom növelése, kontrollérzet megtapasztalása), amelyek akár traumára, és így megküzdési stratégiára engedtek következtetni, sőt voltak, akik konkrétan megfogalmazták, hogy

probléma elől való menekülés” miatt fordultak a teljesítménysport felé.

Ebből kiindulva kutatásunkban azt is megvizsgáltuk, kimutatható-e traumatikus életesemény mint előzmény a sporttevékenység elindítása kapcsán. Nos, ebben jelentős méretű csoport volt érintett: a kitöltők nagyjából egyharmadával (129 fő) történt érzelmileg nagyon megterhelő életesemény a sportolás megkezdését megelőzően – közülük 92-en egy éven belül élték át a traumát a (teljesítmény)sportolás kezdetéhez viszonyítva.

Annak kiderítése, hogy az együttjáráson túl valóban van-e/lehet-e ok-okozati viszony a kettő között, még várat magára. Ennek megállapítása minden bizonnyal nagy kihívást jelentő feladat, mivel az ilyen esetekben a teljesítménysport felé fordulás feltételezhetően nem mindig, vagy nem egészen tudatos megküzdési stratégiaválasztás.

Érdemes tehát szem előtt tartani, hogy egy érzelmileg extrém módon megterhelő életeseménnyel való szembenézéskor a (teljesítmény)sport jelentős mértékben támogathatja a feldolgozási folyamatot, de nem helyettesítheti azt.

 

A cikk Lábadi Anett Érzelmi trauma-feldolgozás és teljesítménysport c. szakdolgozati kutatása alapján íródott.

Felhasznált irodalom:

Grand’Maison, K. (2004). What mental skills ironman triathletes need and want. Journal of Excellence, 10, 86–94.

Herman, J. (2011). Trauma és gyógyulás: Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig. Budapest: Háttér Kiadó – NANE Egyesület.

Hiller Zs. (1997). A testmozgás mint lehetséges coping-stratégia. Szakdolgozat.

Kovács K. E., Nagy B. E. (2015). A sportolás hatása kiskamaszok énképére, szorongására és megküzdésére. Különleges Bánásmód, 1(3), 43–56.

Lazarus, R.S. (1966). Psychological stress and the coping process. New York: McGraw-Hill. (idézi Hajduska, 2010)

Lovett, D. (2011). An examination of the motives to participate in sprint distance triathlon. PhD disszertáció. URL:

http://digitalrepository.unm.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1056&amp=&context=educ_hess_etds&amp=&sei-redir=1&referer=https%253A%252F%252Fscholar.google.hu%252Fscholar%253Fhl%253Dhu%2526as_sdt%253D0%25252C5%2526as_vis%253D1%2526q%253Dn%252Bexamination%252Bof%252Bthe%252Bmotives%252Bto%252Bparticipate%252Bin%252Bsprint%252Bdistance%252Btriathlon%252Blovett%2526btnG%253D#search=%22n%20examination%20motives%20participate%20sprint%20distance%20triathlon%20lovett%22  (letöltve: 2018. február 12.)

Myburgh, E., Kruger, M. és Saayman, M. (2014). A motivation-based typology of triathletes. South African Journal for Research in Sport, Physical Education and Recreation, 36(3), 117–134.

Ogles, B. M., Masters, K. S. (2003). A typology of marathon runners based on cluster analysis of motivations. Journal of Sport Behavior, 26(1), 69–85.

Ray, C., Lindop, J. és Gibson, S. (1982). The concept of coping. Psychological Medicine, 12, 385–395.

Segrave, J. O. (2000). Sport as escape. Journal of Sport & Social Issues, 24(1), 61–77.

Thornton, E. W., Scott, S. E. (1995). Motivation in the committed runner: Correlations between self-report scales and behaviour. Oxford University Press, 10(3), 177–184.


Iratkozz fel hírlevelünkre!