Amikor a belső feszültség a külvilágra vetül – a gyermekkori externalizáció

Mindannyian bizonyos mértékben eltérően reagálunk arra, ha stressz ér minket. Mégis, ha két csoportra szeretnénk osztani az embereket, akkor az alapján lehetne, hogy a felgyülemlett belső feszültséget befelé élik meg, vagy inkább a külvilágra vetítik. Tehát míg egyesek inkább önmagukban őrlik meg a nehéz érzéseiket, addig mások rögtön a környezetükben élőket bevonva igyekeznek szabadulni feszültségeiktől. Így történik ez már egészen fiatal korban is. Vajon milyen problémákkal állhat összefüggésben, ha a gyermek frusztrációit a környezetére vetíti? Cikkünkben a gyermek- és serdülőkori externalizáló zavarokkal foglalkozunk.

A belső feszültségeink megélése és kifejezése alapján mindannyian elhelyezhetőek vagyunk egy kontinuum mentén. A kontinuum egyik végén a kóros internalizáció áll, ekkor a személy a mentális egészségére káros mértékben magába fojtja a distresszt. Olyan zavarok tartoznak ide, mint a szorongás, a depresszió vagy a dysthymia, azaz a krónikus lehangoltság. Az egészséges tartományon áthaladva a másik végponton az externalizáló zavarok helyezkednek el.

Az érintettek nem képesek önmagukban dolgozni nehéz érzéseiken, rögtön a külvilágra vetítik azokat.

Vannak olyan, főként gyermekkorban kezdődő zavarok, amelyek közös jellemzője az externalizációra való hajlam. Ebbe a kategóriába sorolható a figyelemhiányos/ hiperaktivitás zavar, vagyis az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder), a viselkedési zavar és az oppozíciós zavar. Ha megvizsgáljuk a stresszre adott reakcióinkat, az egyik végponthoz általában közelebb érezzük önmagunkat, ahogyan gyermekünk viselkedése is közelebb áll valamely pólushoz. Ha az externalizáló zavarok diagnózisát nem is éri el a gyermek magatartása, mégis érdemes lehet alaposabban megismerni ezeket a zavarokat, hátha általuk mélyebben megértjük gyermekünk nyűgös, engedetlen vagy akár agresszív megnyilvánulásainak hátterét.

ADHD – tanulási nehézségek, magatartásbeli problémák

Az ADHD olyan neurológiai eredetű, a viselkedés szintjén mutatkozó fejlődési zavar, ami jelenlegi ismereteink szerint a figyelmi és végrehajtó funkciók agyi hálózatának atipikus működésére vezethető vissza. Jellemző tünetei közé tartoznak például a gondatlanságból elkövetett hibák, a figyelem fenntartására való képtelenség, a feladatok teljesítésének nehézségei, az izgés-mozgás és a túl sok beszéd. A zavar tünetei tehát leginkább az önirányítás, a viselkedés, valamint a célorientált cselekvésszervezés akadályozottságában nyilvánulnak meg. Jellemzően gyermek- és serdülőkori zavar, de az utóbbi évtized kutatási eredményei szerint tünetei 30-50 százalékban felnőttkorban is tetten érhetőek. A statisztikák szerint az iskoláskorú gyermekek 5-10 százaléka, míg a felnőttek 2-4 százaléka diagnosztizálható ADHD-val.

A zavar okát pontosan nem ismerjük, kialakulásában több tényező is szerepet játszhat. Egyesek a figyelmi funkciók gyengeségét, mások a túlzott mozgékonyságot vagy a leginkább a temperamentumot érintő sajátosságot,

az impulzivitást tekintik a zavar központi összetevőjének.

Az újabb kutatások pedig a genetikai tényezők közül az újdonságkeresés személyiségjellemzőt emelik ki.

Kezelésében gyógyszeres és nem-gyógyszeres módszer is a szakemberek rendelkezésére áll. Kisgyermek- és kisiskoláskorban hatékony terápiának bizonyul a szülő-tréning, mely során az érintett szülők széleskörű információkhoz juthatnak az ADHD-ról. Ez kiegészülhet pedagógus-tréninggel is. Kisiskoláskortól javasolt a kognitív viselkedésterápia is a gyermekek számára, ennek alapja a helyes viselkedés pozitív megerősítése, valamint helytelen esetén negatív konzekvenciák alkalmazása. Hatéves kor felett pedig gyógyszeres kezelés is választható. Általában mégis a kombinált terápia bizonyul a leghatékonyabbnak, mind gyermek, mind felnőttek esetében.

Viselkedési zavar – kezelhetetlen gyerekek 

A viselkedési zavar a gyermekkori magatartás zavara. Ezzel a kifejezéssel a mások jogainak és az erkölcsi értékeknek a durva megsértését, tartós és rendszeresen visszatérő viselkedési formák együttesét jelöljük. Emberek és állatok iránti agresszióval, lopásokkal, csalásokkal, a szabályok súlyos megsértésével jellemezhető a hozzá kötődő viselkedési forma. Előfordulási gyakorisága 1 és 10 százalék közé tehető, a felnőttkor felé haladva növekszik, és a fiúk körében gyakoribb, mint a lányoknál.

A családi körre korlátozódó viselkedési zavarok több formáját különíthetjük el. Vannak gyerekek, akikre agresszív viselkedés jellemző, de a rongálásra és a lopásra való hajlam is gyakori tünete a zavarnak.

Viselkedésük miatt sokszor a kortárs csoport sem fogadja be őket, nehezen találnak barátokat.

A viselkedési zavar nem vezethető vissza egyetlen okra, veleszületett érzékenység és különböző bio-pszicho-szociális stresszorok állhatnak a kialakulásának hátterében. Terápiájában elsődlegesen a pedagógiai eszközökön van a hangsúly. Jól strukturált, viselkedésterápiás eszközöket is alkalmazó, iskolai és otthoni, konzekvens és hosszan tartó tréningtől várható pozitív változás.

Oppozíciós zavar – örökös dackorszak

Az oppozíciós zavar általában tíz év alatti gyermekeknél fordul elő, tartósan ellenséges, dacos, de nem antiszociális magatartás jellemzi. Dacos viselkedéssel, állandó vitatkozásokkal, sértődékenységgel jár. Ez a negativisztikus, engedetlen, bomlasztó,

provokatív és ellenséges magatartás fokozottan jelenik meg a tekintélyszemélyek irányába,

tehát a szülőkkel, óvodapedagógusokkal, tanárokkal való interakciókban. Jellemző a korai életkorban való megjelenése, már hároméves korban felállított diagnózisról is vannak beszámolók. Előfordulási gyakorisága 3,3 százalék körülire tehető, fiúk és serdülők esetében nagyobb arányú. A zavar okainak keresésekor szintén több tényező egymásra hatását érdemes figyelembe venni, szerepük lehet biológiai, pszichológiai és szociális elemeknek is. Kezelésében pedig a viselkedésterápiával kiegészített pedagógiai módszerek alkalmazása az elterjedt.

Az externalizáció és az internalizáció nem csak fiatal korban lehet jellemző, illetve akár egymással párhuzamosan is megjelenhetnek a tüneteik. A bemutatott zavarokat ismerve viszont talán jobban megérthetjük gyermekünk viselkedését. A túlzott externalizáció miatt nemcsak a gyermekek környezete, családja szenved, de az érintettek számára is nehéz megélni, hogy frusztrációikkal nem képesek megküzdeni. A gyermek- és a serdülőkor természetes összetevője a nagyobb érzékenység és irritabilitás, de ha arra leszünk figyelmesek, hogy a gyermek szociális életére és tanulmányaira is káros hatással van megváltozott viselkedése, akkor könnyen lehet, hogy nem csak az életkorral járó természetes változások állnak a háttérben. Ha az előbbiekben említett tüneteket vesszük észre a család fiatal tagjain, érdemes lehet szakember segítségét kérni.

 

Felhasznált szakirodalom

Abraham, M., Nussbaum, M., D. (2013) A DSM-5 diagnosztikai vizsgálat zsebkönyve. Budapest, Oriold és társai

Balázs J. (2010). A figyelemhiányos/ hiperaktivitás zavar változása a gyermekkortól a felnőttkorig. In: Hámori E. (szerk) Kutatás és terápia metszéspontjai – Várandósságtól a felnőttkorig. Piliscsaba, Akaprint

Dr. Sófi Gy., Dr. Fodor M. Igazságügyi gyermekpszichiátria (2014). Budapest, Oriold és társai

Egger, H. L., Angold, A. (2006). Common emotional and behavioral disorders in preschool children: Presentation, nosology, and epidemiology. Journal of Child Psychology and Psychiatry, 47 (3), 313–337

Gádoros J., Balázs J. (2013) A gyermekpszichiátria körébe tartozó zavarok. In: Németh A. (szerk) A pszichiátria rövidített kézikönyve. Budapest, Medicina

O’Callaghan, P., Sharma, D. (2012) Severity of sympthoms and quality of life in medical students with ADHD. J Atten Disord 18 (8), 654-658.


Iratkozz fel hírlevelünkre!