10 kihívás, ami 2019-ben a pszichológiára és az emberiségre vár, II. rész

A világ legnagyobb pszichológusokat tömörítő szervezete, az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) minden decemberben kiadja összefoglalóját, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a tudományterületnek a következő évben. A 2019-es jelentés olyan témákat szedett csokorba, amelyekben a pszichológiai kutatások és intervenciók segíthetik a társadalmi és személyes jóllétet, vagy amik fejlődésükből kifolyólag hatással lehetnek a pszichológiára mint tudományágra. Cikksorozatunk második része következik! (Az első részt itt találod.)

6. Big Data – megismerni az emberit az adatok mögött

A hétköznapjainkban egyre inkább jelen lévő digitalizáció folyamatosan növekvő adatmennyiséget eredményez. Világszerte nap mint nap óriási mennyiségű adatot állítunk elő, ami megfelelően felhasználva magyarázatot adhat fogyasztói és kommunikációs viselkedésünkre. Ennek azonban nemcsak a marketingkampányok és piaci felmérések szempontjából lehet haszna, de

hozzájárulhat az emberi viselkedés pontosabb megértéséhez is.

Pár évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlenek lettek volna több millió ember bevonásával járó pszichológiai kísérletek. Néhány kivételes esettől eltekintve, a kutatások résztvevő mintái pár száz – általában egyetemista – személyből álltak. Ma már azonban egy sima online kérdőív segítségével ezrekhez juthatnak el a kutatók világszerte. Újfajta, számítógépes elemzési módszerek segítségével pedig az eddig nem látott mennyiségű adatból következtetéseket vonhatnak le az emberi viselkedésről. A személyiségi jogokra odafigyelve, a technológiai lehetőségnek köszönhetően a kognitív, személyiség- és szociálpszichológiai kutatások új korszaka következhet.

7. Elfogadás – tettek a szavak helyett

Az Amerikai Pszichológiai Társaság véleménye szerint a kutatási eredményekkel felfegyverzett pszichológiának kötelessége felemelni a hangját a társadalmilag elnyomott csoportok mellett. Amikor például 2018-ban a mexikói határon a hivatalos szervek a bevándorló családok esetében különválasztották a gyerekeket a szüleiktől, évtizednyi kutatási eredményre támaszkodva szólaltak meg pszichológusok az eljárás káros hatásai ellen. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben, amikor egy jelenséget a médiában erősen átpolitizálva tálalnak, könnyű elfelejteni, hogy valójában humanitárius kérdésekről van szó.

womens march culture GIF
Nem elég bizonyos jelenségeket megvizsgálni, a tapasztalatokat fel is kell használni a változáshoz. (forrás: giphy.com)

Továbbá például a #metoo mozgalom éve után szembe kell néznünk vele, hogy az online média térnyerésével a különböző aktivisták és mozgalmak hatásfoka és hatásmechanizmusa is megváltozott.

A pszichológiai kutatások eredményeinek tudományos megvitatása fontos, de nem elegendő.

A terápiás alkalmak és tanácsadások során egyéni szinten történik a segítségnyújtás. Ugyanennyire fontos azonban az intézményi és társadalmi szinten meglévő előítéletek és torzítások felismerése, hiszen ezek is befolyásolják az adott közösség, és ezen belül az egyének mentális jóllétét.

8. Technológiai eszközök – hogyan legyenek okosabbak?

A technológia fejlődése számtalan lehetőséget kínál az emberek számára. Segíthet a tanulásban, a testi-lelki egészségünk alaposabb megismerésében és gondozásában, valamint a másokkal való kapcsolattartásban. De a technológiai fejlesztések, eszközök és szolgáltatások csak annyira jók, amennyire jól vannak megtervezve. A pszichológia tudománya az emberrel, viselkedésével és szükségleteivel foglalkozik, így segíthet a technológiai eszközök kialakításában, hogy azok

valóban azok számára legyenek hasznosak, akiknek készülnek.

Nemcsak az optimális kialakítás elérése érdekében bizonyulnak hasznosnak a pszichológia eredményei a technológiai fejlesztések kapcsán, hanem az eszközök életünkre gyakorolt hatásának megértésében is. A technológiai fejlődés jól láthatóan befolyásolja egészségünket, jóllétünket, élettel való elégedettségünket és interperszonális kapcsolatainkat. A jövő kihívása, hogy mennyire leszünk képesek az eszközökben rejlő fejlődési lehetőségeket megragadni és a negatív hatásokat időben felismerni.

9. Technológiai eszközök – hogyan legyünk mi okosabbak?

Az utóbbi években a közösségi média különböző platformjaival, az e-mailjeinkkel és értesítéseinkkel teremtettünk magunkban egy igényt, hogy mindig képben legyünk. A „constant checker” kifejezés olyan személyt takar, aki folyamatosan ellenőrzi okostelefonján, tabletjén vagy számítógépén, hogy érkezett-e számára üzenet, vagy történt-e vele valami az online térben.

social media facebook GIF
A túlzásba vitt mobilozás akár a szorongás és depresszió kialakulásának esélyét is növelheti. (forrás: giphy.com)

Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2017-es felmérése szerint a felhasználók több mint negyven százaléka sorolható ebbe a kategóriába. A probléma az, hogy a kutatási eredmények szerint az örökös elérhetőségnek ez az illúziója megemelkedett stresszforrásként funkcionál a válaszadók egyötödénél.

A megnövekedett stressz azonban csak egyike a túlzásba vitt technológiai eszközhasználattal járó negatív mellékhatásoknak.

A problémás okostelefon-használat olyan függőséghez közelítő viselkedés, amikor a mobilozás negatív hatással van a mindennapi életre. Az eredmények alapján az ilyen viselkedés növeli a depresszió és a szorongás kialakulásának esélyét. Nem csak az eszközöket kell tehát tökéletesíteni, hogy jobbá tegyük a felhasználóélményt. Felhasználóként is meg kell tanulni élni a technológiai újítások nyújtotta lehetőségek és kísértések között.

10. Digitális terápia – túl a gyógyszeren és a pszichoterápián? 

A mentális betegségek kezelésére hagyományosan két fő csapásvonal elfogadott: gyógyszeres vagy pszichoterápiás kezelés. A jövőben azonban korántsem biztos, hogy ez így marad. Egyre

elterjedtebbé válnak az úgynevezett digitális gyógykezelések, tehát az egészségünkkel kapcsolatos szoftverek és alkalmazások.

Ezek segítségével már jelenleg is egy sor különböző egészségügyi problémát kezelhetünk az asztmától és a cukorbetegségtől kezdve a depresszióig vagy a figyelemzavarig. Némelyik digitális segédeszköz gyógyszeres vagy pszichoterápiás kezelések kiegészítésére szolgál. Másokat azonban kifejezetten a hagyományos eszközök kiváltására terveztek. Ez utóbbiak közé tartoznak például a kognitív-viselkedésterápiák online verziói, vagy az olyan műszerfalak, amelyek segítségével a betegek folyamatosan monitorozni tudják egészségügyi állapotukat. A digitális terápiák nagy előnye, hogy nagyon személyre szabott formában tudnak működni. Az eddigi eredmények alapján bizonyos mentális vagy viselkedéses problémák nagyon jól reagálnak a digitális intervenciókra, ami azt sugallja, hogy a pszichológián belül is várható az ezekhez hasonló kezeléseknek a térnyerése.

 

Felhasznált szakirodalom:

American Psychological Association (2018). 10 trends to watch in 2019. Monitor on Psychology, 49 (10), 40


Iratkozz fel hírlevelünkre!