„Na elmész te a…“ – A káromkodás jótékony hatásairól

A magyar nyelv sok szempontból különleges. Nemcsak az egyik legnehezebben megtanulható az idegen ajkúak számára, de rendkívül színes is. Különösen akkor, ha a káromkodásról van szó. Kiskorunkban mind megtanultuk, hogy nem szabad csúnyán beszélni. Bizonyára téged is fenyegettek azzal a szüleid, hogy szappannal mossák ki a szádat, ha továbbra is így beszélsz. A káromkodásnak azonban igenis vannak jótékony hatásai. Természetesen felelősséggel és mértékkel használva.

Ha te is azok közé tartozol, akik mára már egy középkategóriájú autót is meg tudnának venni a pénzből, ha tényleg bedobtak volna 50 forintot az erre kijelölt befőttes üvegbe minden egyes alkalommal, amikor szitkozódtak, akkor van egy jó hírünk.

Angol kutatók bebizonyították ugyanis, hogy a káromkodás hatására nő a fájdalomtűrő képességünk.

Az keltette fel a kutatók figyelmét, hogy amikor valamilyen fájdalominger ér bennünket, a legtöbbünk automatikusan elkezd káromkodni. Ez pedig nem lehet véletlen, így egyetemistákat toboroztak a vizsgálathoz. Természetesen nem üllőket ejtettek rá a lelkes delikvensekre, hanem az úgynevezett jeges víz próbát alkalmazták, mellyel a pszichológiai kísérletek során a fájdalomtűrést mérik. A vizsgálati személyeknek egy jéggel teli edénybe kell tenniük a kezüket, és addig kell benne tartaniuk, ameddig csak el tudják viselni a hideget és a fájdalmat.

Azt figyelték meg, hogy azok a személyek, akik a próba során káromkodtak, hosszabb ideig tudták a vízben tartani a kezüket. Így, tudományosan is bizonyítást nyert, hogy segíthet egy kis átkozódás, amikor beütjük valaminket (természetesen csak akkor, ha a hely és az idő is lehetőséget kínál az ilyen jellegű megnyilvánulásra). Mielőtt azonban még azt gondoljuk, hogy innentől az összes fájdalommal kapcsolatos problémánkra megtaláltuk a megoldást, vegyük figyelembe azt is, hogy a kutatók szerint ez a hatás csak akkor áll fent, ha az illető nem káromkodik túl sokat. Amennyiben valaki szüntelenül csúnyán beszél, a hatása csökken. Így az is bizonyítást nyert egyúttal, hogy nem szabad sokat gyakorolni a csúnya beszéd művészetét.

Nyomd, bébi, nyomd

Biztosan láttatok már ti is videókat, amelyeken az óriás súlyokat emelő óriási emberek káromkodnak, mint a kocsis, hogy képesek legyenek az erőn felüli mutatványra. Nos, ez sem véletlen. A Keele University munkatársai ugyanis azt is kimutatták, hogy

nagyobb erőt vagyunk képesek kifejteni, miközben csúnyán beszélünk.

Ennek a méréséhez arra kérték a vizsgálati személyek egy részét, hogy pattanjanak szobabiciklire és tekerjenek, míg a többi résztvevőn szorítóerő mérést végeztek. Mindkét teszt esetében erősebbnek bizonyult az, aki szitkozódott feladatvégzés közben. Az érdekes tényt azzal magyarázzák a kutatók, hogy a káromkodás stimulálja a szimpatikus idegrendszert. Ha az ezáltal kiváltott változást egyszerűen szeretnénk leírni, azt mondhatjuk, hogy a testünk felkészül általa egy lehetséges támadásra.

Stephens és munkatársai empirikusan bizonyították, hogy káromkodás közben nagyobb erőt vagyunk képesek kifejteni.

Még egy ráadás tanulmány a végére, azoknak, akiknek még nem volt elég a „káromkodológiából“: a Stanford Egyetemen kapcsolatot találtak a csúnya beszéd használata és a mások által megítélt őszinteség között. Azaz az, aki többet káromkodott, mások szemében őszintébbnek tűnt. Ennek az alapja valószínűleg az, hogy

a szitkozódás magas érzelmi töltetű, mely inkább az „ami a szívemen, az a számon”−típusú emberekre jellemző.

A cikk célja természetesen nem az, hogy elmentve a kedvenceink közé mostantól pontos szakirodalmi hivatkozást tudjunk felmutatni a szüleinknek, ha egy kocsisok által is megirigyelendő cifra magyar mondatot sikerült elmondanunk. Sokkal inkább az, hogy megmutassuk, az éremnek két oldala van: kis dózisban tud segíteni a fájdalom elviselésben vagy a nagyobb erőkifejtésben. Ettől függetlenül: a magyar nyelv csodálatos, és próbáljuk meg a szókincsünk változatosságát inkább az irodalmi nyelv használata során kibontakoztatni.

 

Felhasznált irodalom:

Pinker, S. (2007). The stuff of thought: Language as a window into human nature. Penguin.

Stephens, R., Atkins, J., & Kingston, A. (2009). Swearing as a response to pain. Neuroreport, 20(12), 1056-1060.

Stephens, R., & Umland, C. (2011). Swearing as a response to pain—Effect of daily swearing frequency. The Journal of Pain, 12(12), 1274-1281.

Stephens, R., & Zile, A. (2017). Does emotional arousal influence swearing fluency?. Journal of psycholinguistic research, 46(4), 983-995.


Iratkozz fel hírlevelünkre!