Csontváry: trauma szülte kreativitás? – Tudósítás Kőváry Zoltán előadásáról

Minden zseni őrült, vagy éppen ők működnek normálisan? A Mindset Pszichológia Kreatív én előadássorozatának negyedik estjén Kőváry Zoltán a kivételes tehetségű magyar festő, Csontváry Kosztka Tivadar kreativitásának titkát fejtegette a lélektani háttér feltárásával.

A magyar festő életrajzában nem egy furcsaságot találhatunk: tehetsége hirtelen, egy traumatikus eseményt követően bontakozott ki, előtte – talán a gyerekkori rajzokat leszámítva – semmilyen affinitást nem mutatott a művészetek iránt. Ez az esemény az 1879-es szegedi árvíz volt, melyben Csontváry 28 évesen, önkéntes mentőként vett részt, azonban a tapasztalat annyira megrendítette, hogy utána mély depresszióba és pszichózisba esett. Ezt követően egész életében magányos zseniként alkotott, spirituális küldetéstudat által hajtva.

Az első mélyreható lélektani elemzést a festőről Pertorini Rezső írta le a Csontváry patográfiája című művében, az 1960-as években. Ő úgy gondolta, az árvíz által kiváltott pszichózisnak veleszületett, biológiai háttere lehetett, hiszen úgymond a semmiből jelent meg, nem egy koragyerekkori sérülés képezhette a magját, mert nem talált ilyesmire utaló nyomokat. Szerinte Csontváry művészi tehetsége az ezután egész életét végigkísérő mentális betegségének volt köszönhető. Az utóbbi állítás a modern felfogás szerint azonban mindenképpen vitatható, mert míg a trauma előhívhatta a kreativitást mint megküzdési módot, az újabb elméletek inkább abba az irányba mutatnak, hogy a művészi tehetség a kiteljesedett és jól működő személyiség esetén tud igazán kibontakozni.

Előadónk, Dr. Kőváry Zoltán.

A Pertorini által írt tanulmánnyal több ponton is vitába szállt előadásában Kőváry Zoltán klinikai szakpszichológus. Ő a pszichobiográfia módszerével értelmezte újra, amit a festőről tudunk és sejthetünk, építve mind az önéletrajzában leírtakra, mind a művészetében felfedezhető nyomokra. Amit keresett, azok a pszichológiai szempontból jelentős hatások jelzői voltak, mint például valamilyen motívumnak a gyakori felbukkanása, hangsúlyos megjelenése, egyedülállósága vagy feltűnő hiánya. Ilyen hiány volt rögtön az önéletrajzban az, hogy Csontváry semmit nem írt az édesanyjáról, leszámítva egy furcsa, és a többi szövegből stílusában is kilógó sort, melyben arra utal, hogy csecsemő korában „örökre elválasztották” tőle. Ez felveti tehát annak a lehetőségét, hogy már itt komoly sérülést szenvedett az anyával való kapcsolata. Melanie Klein pszichoanalitikus elmélete szerint ilyenkor a gyermek mély gyászt és lemondást él meg, és megpróbálja valamilyen szimbólumon keresztül helyreállítani azt, ami elveszett. Az egészséges megküzdésnél végbemegy a gyászfolyamat, és a személyiség a kreatív kifejezésen keresztül újra egésszé tud válni, azonban ha a folyamat valahol megakad, nem találjuk a nyelvet a fájdalom feldolgozásához, akkor a helyreállítás a mindent vagy semmit, idealizáló képalkotás irányába mehet el. Csontváry önéletrajzából tudjuk, hogy gyerekkorától kezdve rajongva szerette a természetet, amit visszatükrözött a festészetében is. Egy másik elmélet szerint ez azért is lehetett fontos, mert az érzelmileg elhanyagolt gyerekek emlékeiben a természethez köthető a legtöbb olyan pozitív érzelem, amit az édesanyjukkal nem tudtak megélni, ezért az ő esetükben az anyatermészet veheti át az érzelmileg tápláló, védelmező szerepet. Egy másik érdekes adalék, hogy a nyílt terekhez, nagy panorámákhoz való vonzódás szintén a kora gyerekkorban elveszett harmónia visszaállítására való törekvést tükrözheti Bálint Mihály elmélete szerint, amire rengeteg példát láthatunk Csontváry festményein.

Csontváry gyerekkorától kezdve rajongva szerette a természetet, amit visszatükrözött a festészetében is.

Ennek tudatában máris jobban megérthetjük, miért jelenthetett Csontváry számára akkora megrázkódtatást, amikor az árvíz során az addig idealizált természet pusztító, kegyetlen arcával szembesült. Összeomlott az a tökéletes, pozitív kép, amit az anyai szeretet pótlására megalkotott magában, és ennek feldolgozása újra elindította a gyászfolyamatot, depresszióba taszítva a festőt. Csontváry korai művein feltűnően sokszor jelenik meg az anya és kisgyermek összefonódó alakja, ez is azt jelzi, hogy erősen foglalkoztatta a téma.

Csontváry korai művein feltűnően sokszor jelenik meg az anya és kisgyermek összefonódó alakja.

A kreatív alkotás által immár egy új megküzdési mód léphetett életbe, ami lehetővé tette, hogy a személyiség újrarendeződjön. A trauma hatására megindult a pozitív és negatív természetkép integrációja, ezáltal az anyához fűződő érzelmi viszony feldolgozása. A gyógyulási folyamat eredményét gyönyörűen mutatja a festő Öreg halász című műve, ahol az emberi arcon egyszerre jelenik meg a szelíd, kedves, és az ördögi oldal: ezt két oldal tükrözésével láthatjuk a legjobban.

A festményen egyszerre jelenik meg az ember jóságos és ördögi arca.

Csontváry tehát a pszichobiográfia által feltárt nyomok alapján a művészetén keresztül dolgozhatta fel azt a kora gyerekkori traumát, amit aztán az árvíz megélése újra felszínre hozott benne. Ez rengeteg szenvedéssel járt, ami a depressziójában és pszichózisában nyilvánult meg, hiszen a személyiség mély rétegeibe lemerészkedni, és ott az alapoktól új struktúrát alkotni semmiképp nem fájdalommentes folyamat. Azonban ez késztethette arra, hogy a művészet nyelvén egy új kifejezési módot találjon, és így a gyógyuláson keresztül kibontakoztassa veleszületett tehetségét.


Iratkozz fel hírlevelünkre!