Mohó Sapiens, avagy miért dőlnek dugába a „fogadalom diéták”?

„Az ember szájlény” – hangzott el a decemberi Pszicho-Kávéház kulcsmondata Forgács Attila gasztropszichológustól. Mi az eredete mohóságunknak? Ha szájlénységünk alapvetően meghatároz bennünket, hogyan lehet mégis sikeresen elhagyni a plusz kilókat?

Átléptünk az új évbe, a meme-gyár ismét beindult az újévi fogadalomból lefogyni kívánók motiváltságát parodizálva. Dr. habil Forgács Attila Pszicho-Kávéházi előadása talán választ adhat a legtöbb sikertelenség okára.

Az emberiség alapvetően hízik. A fogyás receptje igen egyszerű: kevesebb kalóriát bevinni, mint amennyit elhasználunk, történjen ez mozgás vagy diéta segítségével. Napjainkban ugyanakkor már több ezer hatékonynál hatékonyabb fogyókúrás módszer létezik, nagy tömegekben, tartósan azonban nem működnek a csodafogyókúrák sem.

Vajon mi az oka ennek az anomáliának?

Az ok nem más, mint hogy

az evés sokkal bonyolultabb, összetettebb jelenség a puszta tápanyagbevitelnél.

Szájlénységünket valójában több, egymással kölcsönhatásban lévő erő befolyásolja: az evésben részt vevő szervek agyi reprezentációja hatalmas, idegrendszerünk rendkívül érzékeny az evésre. A modern képalkotó eljárásoknak hála, a magzati korban készült képeken is felfedezhető, hogy a magzat szopja az ujját, holott táplálékfelvétel még nem köthető a szájához. Ez azt mutatja, hogy az orális ingerlés eredendően örömforrás, érzelmi vetülete van.  Az evolúciós pszichológiában is meghatározó szerep jut az evésnek: az agy robbanásszerű térfogat-növekedése, az emberré válás folyamata az evési szokások megváltozásával kezdődött. A húsevés nem csupán az enkefalizációt idézte elő, ősünk az evési ösztön megzabolázásával a civilizálódás útján is elindult, mivel zsákmányát megosztotta, elejtéséhez, megevéséhez eszközöket készített.

A fogyókúra és annak megszegése belső konfliktusokat is okozhat.

És hogy mi köze van ennek a mai ember problémájához?

A diéta voltaképpen nem más, mint a tudatos és tudattalan konfliktusa.

A tudatos vágy és motiváció a fogyásra ellentmondásba keveredik az ember túlingerelt, elárasztott világával és a kollektív tudattalan mechanizmusaival.

Az éhség és jóllakottság érzése kívülre helyeződhet az emberen, a tányér ürességétől vagy megrakottságától függhet. Emellett nem segít a fogyókúrázóknak az sem, hogy a bennünk lakó ősember úgy gondolkodik, hogy addig kell enni, amíg van mit. Ily módon a bőségben élőkre természetesen felszaladnak a plusz kilók. A külvilág „parancsai” a diétára ösztökélik az embert, aki ennek hatására éhezik, melyet egy krízisként él meg, amit az elérhetőség miatt a legelemibb örömforrásra építve enyhít, eszik. Voltaképpen egy ördögi körről beszélhetünk, mely a tudatalatti tudatost felülíró mechanizmusának köszönhető.

Hogyan lehet mégis sikeres étkezési szokásaink kontrollja?

Talán a legfontosabb lépés, hogy érdemes belátni, hogy csak kognitív úton nem tudunk tartós sikert elérni. Az információk bevitele hasznos, önmagában mégsem hoz motiváltságot, nem lesz hatékony.

A legjobb út, ha tudatossá tesszük, ki eszik bennünk?

Nagyon fontos, hogy megfigyeljük, hol rontjuk el saját diétánkat, mi vezetett a „csaláshoz”? Értékeljük önreflektíven, milyen érzelmi állapot az, mely saját életünkben segít, vagy éppen gátol a fogyókúrában. Sajnos a fogyókúrák többsége nem hoz tartós változást, ezért érdemes komplex megoldásban gondolkodni, és orvosi, dietetikai segítség mellett az evés lelki oldalát is szem előtt tartani, mind saját életünkre vonatkozóan, mind pedig evolúciós örökségünket tekintve.

 

Felhasznált irodalom:

Forgács A. (2004;2018). Az evés lélektana. Akadémiai Kiadó

Forgács A. (2018). Mohó Sapiens – Túlevésünk ezer oka. Előadás – MindSet Pszichológia: Pszicho-Kávéház. Budapest, 2018.12.17.


Iratkozz fel hírlevelünkre!