A gyermek pszichológiai születése

A kisgyermekek életében különösen fontos és meghatározó időszak az első 3 év, hiszen ekkor még testileg és lelkileg is kiemelten sérülékenyek. Még nincsenek „jól bejáratott” megküzdési stratégiáik, elhárító mechanizmusaik, amelyek az esetlegesen elszenvedett traumák feldolgozását, elviselését hatékonyan segítenék. A szülők, illetve az elsődleges gondozók szerepe ezért felbecsülhetetlen, hiszen ők képesek a leginkább védelmet nyújtani, biztonságot teremteni gyermekük részére. Cikkünkben Margaret Mahler magyar származású pszichoanalitikus felosztását követve bemutatjuk, milyen főbb fejlődési szakaszok zajlanak a gyermekek első három életévében, hiszen a kisbabánk, gyermekünk megismerését, megértését jelentős mértékben segíti, ha minél többrétű tudásunk van a fejlődésére vonatkozóan.

Margaret Mahler hosszú éveken keresztül vizsgálta a kisgyermekek személyiségfejlődését, a szülő-gyermek kapcsolat korai fejlődésben betöltött szerepét. Kutatási eredményei alapján megalkotott elméletében az első három évet a gyermek pszichológiai születésének nevezte. Ez az időszak több alszakaszra bontható, és minden szakasznak megvan a maga kritikus fejlődési kihívása.

  • A kisgyermek első két hónapja (Mahler elnevezésében autisztikus szakasz) egyfajta átmenet a méhen belüli és a méhen kívüli élet közözött. Az újszülött kezdetben a nap legnagyobb részét félig alvó, félig éber állapotban tölti. Még nem rendelkezik olyan fokú neuropszichológiai érettséggel, hogy meg tudja különböztetni a külső és belső ingereket, azonban fényre, hangra, mozgásra, ízekre, szagokra és érintésre is reagál. A kisbaba számára a külső és belső állandóság, nyugalom biztosítása ebben az időszakban különösen fontos.
  • 2-6 hónapos korában a csecsemő szimbiotikus egységet képez anyjával. Idegrendszeri fejlődése lehetővé teszi, hogy egyes élményeire emlékezzen, hogy különbséget tegyen a saját teste és a külvilág között, felismerje szüleit, szűkebb környezetét, akikre mosoly-válasszal reagál. Ebben az életszakaszban az elhanyagoló szülői magatartás, a távolságtartás, a túl merev etetési, altatási rend erőltetése rendkívül ártalmas lehet a csecsemő pszichés és testi fejlődésére egyaránt.
  • 6-10 hónapos kora között a csecsemő bizonyos értelemben kezd leválni az édesanyjáról, megkezdődik tehát a szeparáció és az individuáció folyamata, amelyen belül ezt a fejlődési szakaszt Margaret Mahler a „fészekalja” jelzővel illette. A csecsemő szemléli, vizsgálgatja, tapogatja az anyja arcát, haját, játszik a ruhájával. Idővel lesz kedvenc játéka, szereti a pihe-puha takarókat, párnákat, kedvenc „alvókát” választanak. Különbséget tesznek az ismerős személyek és idegenek között. Ekkor már örömöt, félelmet, akaratot, haragot is ki tudnak fejezni. Mozgásfejlődése szintén látványos ezekben a hónapokban, hiszen ekkor már kúszni, mászni és akár lépegetni is tanul. A szülők és a gyermek közötti érzelmi és fizikai közelség-távolság alakulása a kisgyermek személyiségfejlődésének kereteit is jelentős mértékben befolyásolja.

A gyermekek első életévét tehát rendkívül gyors fejlődés jellemzi pszichésen, motorikusan és a kognitív funkciók terén egyaránt.

A folyamatos változás mellett azonban kifejezett igényük van a nyugalomra, az érzelmi biztonságra, amely elengedhetetlenül szükséges a bizalom megalapozásához, a kötődési szükségletek kielégítéséhez.

  • A „fészekalja” fázist követő, a gyermek 10-16 hónapos kora közötti időszakot Mahler gyakorló fázisnak nevezte el. Ebben az időszakban a világ kitárul a gyermek számára, hiszen új perspektívából, felegyenesedett, álló testhelyzetből szemlélheti a környezetét, majd pedig lépegetve, ide-oda felmászva, felkapaszkodva egyre bátrabban birtokba is veheti azt. Új képességeitől szinte „megmámorosodva”, boldogan fedezi fel és hódítja meg a körülötte lévő dolgokat, mindenféle veszélyérzet nélkül. Nagyszerűnek és omnipotensnek érzi magát, „szerelmes a világba”. Az anya ekkor egyfajta „töltőállomásként” van jelen, akihez mindig vissza lehet térni, és akit biztonságos bázisként használhat a gyermek felfedezőútjai során. Ebben az életszakaszban az eltávolodás-visszatérés játékos megjelenési formája a bújócska.

A szülők szempontjából ez az időszak sem mentes az aggodalmaktól, hiszen a félelemérzet nélküli, örökmozgó gyermeket számtalan veszély fenyegeti: eleshet, leeshet, rendszeresen beveri a fejét ide-oda, éles tárgyakkal megsértheti magát, konnektorba nyúlhat stb. Így hát a folyamatos készenlétre és felügyeletre továbbra is nagy szükség van. A gyermek önállósodása, a kompetenciaélmény, az autonómia kialakulásának támogatása érdekében – még ha olykor nehezünkre is esik – kerülni kell a túlféltést, a túlzott korlátozást.

Előfordulhat, hogy az anyának túlságosan fájdalmas a leválás folyamata,

ezért időről-időre megszakítja a gyermeke örömteli próbálkozásait, nem a gyermek, hanem a saját szükségletei szerint dédelgeti őt. Szélsőséges esetben pedig az anya a fokozatos leválás okozta fájdalom elkerülése érdekében érzelmileg eltaszítja magától a gyermekét. Ilyenkor nagyon fontos szakember segítségét kérni, mert a szeretetmegvonás, az érzelmi távolságtartás súlyos károkat okozhat a gyermek pszichés fejlődésében.

  • A következő fejlődési szakaszt az újraközeledés jellemzi. 16 és 24 hónapos kor között ugyanis a kognitív fejlődés felzárkózik a mozgásfejlődéshez. A gyermek kezdi felfogni a sérülékenységét, a függő helyzetét, hiányozhat neki a korábban, anyjával való szimbiózisban megélt biztonság. A közelség-távolság egyre bonyolultabb lesz, hiszen a gyermekben egyidejűleg van jelen az intenzív függetlenségi törekvés és az együttlét iránti igény. Megjelenik az ellenkezés, a dac, következetesen használni kezdi a „nem” szócskát. Felfogja, hogy édesanyja nem mindig ugyanazt szeretné, mint ő, nem áll mindig a rendelkezésre, változó lehet a hangulata. A gyermek nem érzi már omnipotensnek magát, megtapasztalja, hogy nem tud mindent az akarata szerint befolyásolni. Emiatt frusztrációt, tehetetlenséget, dühöt és elhagyatottságot érezhet. Felértékelődnek az alvókák, a kedvenc macik, takarók, párnák. Kialakulnak az esti alvást megelőző rituálék: meseolvasás, összebújás, altatódalok éneklése. Mindezek csökkentik az elválás, leválás (szeparáció) okozta szorongást, és segítik a biztonságérzet stabilizálódását. A beszéd fejlődésével a gyermek újra átélheti, hogy képes hatni a környezetére, hiszen könnyebben ki tudja fejezni magát, el tudja mondani, hogy pontosan mit szeretne. Lassan csillapodnak a dühkitörései, oldódik az önállósodás iránti vágya és az anyához való közelség iránti igény együttes jelenlétéből adódó konfliktusa.
  • A 24-36 hónapos kor közötti időszakban a kisgyermeknek már szilárd képzete van az édesanyjáról, a tárgyakról és saját magáról is. Ezt a szakaszt ezért a tárgyállandóság időszakának is nevezzük. A gyermek képes lesz a személyek, tárgyak jó és rossz oldalának együttes kezelésére, értelmi és érzelmi téren egyaránt.

A szülők valóban nincsenek könnyű helyzetben a kisgyermek nevelése, gondozása során, hiszen rengeteg a kétely, az aggodalom. A folyamatos készenlét, kialvatlanság, kimerültség állapotában sokszor kimondottan nehéz egy kisbaba ellátása. Mire nagy nehezen sikerül valamiféle rendszert vinni a hétköznapokba, egészen biztos, hogy jön valami új probléma: hasfájás, fogzás stb. Szerencsére a legtöbb szülő nagyon erős, rugalmas és leleményes tud lenni ezekben az időszakokban is. A családtagok, barátok támogatása, együttérzése, elismerése szintén nagy segítség lehet. Ha mégis komoly aggodalom, probléma merül fel, akár a baba egészségével, fejlődésével, akár az anya pszichés, szomatikus, esetleg mentális állapotát illetően, érdemes minél előbb szakember segítségét kérni, hiszen így hosszú távra kiható problémák előzhetők meg, illetve kezelhetők időben és szakszerűen.

 

Felhasznált irodalom:

N. Gregory Hamilton: Tárgykapcsolat-elmélet a gyakorlatban. Animula, Budapest, 1996.


Iratkozz fel hírlevelünkre!