Tíz tipp, hogyan mondjuk el gyermekünknek, hogy elválunk

„Döntöttem, azt akarom, hogy elváljunk.” „Azt hiszem, meg kellene mondanunk a gyerekeknek.” „Nem akarom, hogy rosszul érezzék magukat emiatt.” És még sorolhatnánk azokat a gondolatokat, melyek bennünk kavarognak azzal kapcsolatban, hogyan közöljük a válás tényét gyermekeinkkel. Kétségtelen, hogy szülőként mindentől óvni szeretnénk őket, megőrizni lelki békéjüket és megvédeni a gyerekeket az olykor fájdalmas valóságtól. De vajon tényleg az elhallgatás a legjobb megoldás? Pár év múlva vajon hibáztatni fog minket, vagy hálás lesz? Sokunkban felmerülnek hasonló kérdések, amikor arról van szó, hogyan álljunk gyermekünk elé ebben a kellemetlen helyzetben.

A válás közlésével gyakorlatilag be kell ismernünk a kudarcunkat saját gyermekeink előtt. A gyermekek szemében kétségtelen, hogy a szüleik a tökéletes és mindentudó felnőttek, amivel a szülők is tisztában vannak. Ezért kifejezetten nehéz bevallani nekik hibáinkat, tévedéseinket, esetleges gyengeségeinket.

A szülők sokszor az utolsó pillanatig halogatják, hogy színt valljanak gyermekeik előtt. Vannak, akik áthárítják szülőtársukra ezt a nemes feladatot, arra hivatkozva, hogy nem az ő döntésük volt a válás. Mások egyszerűen csak nem ezzel a kellemetlen hírrel akarják elkezdeni a gyermekükkel való mélyebb beszélgetések sorát, míg megint mások arra hivatkoznak, hogy szülőtársuk több időt tölt a gyermekkel, jobban ismeri őt. Valóban

nem könnyű megélni a sebezhetőségünket,

viszont gyermekeinknek sokszor mégis az a legjobb, ha színt vallunk. Nem mellesleg a közlés fontos határvonala is a válás folyamatának, hiszen, ha már gyermekünk is tud arról, hogy mi történik a szüleivel, jobban előtérbe kerülnek az ő érdekei. Ez a helyzet próbára teszi a szülőket, vajon képesek-e gyermekük érdekében együttműködni?

Milyen alapelveket tartsunk be a közlésnél?

1. Legyen jelen mindkét szülő és minden gyermek! Szülőként készüljünk fel arra, mit fogunk mondani!

Az információk, amelyeket egyik gyermekünkkel megosztunk, könnyen terjednek, így a többi gyermekünk is tudomást szerez előbb vagy utóbb a tényekről. Nem mindegy viszont, hogy hogyan. A közlésnek hihetetlen jelentősége van. Előfordul, hogy csak az idősebb gyermekünket avatjuk be, mondván, hogy a kisebb „még túl kicsi ehhez”. A nagyobb gyermek viszont saját szemüvegén keresztül értelmezi a történteket és ennek megfelelően is fogja tovább adni a „hírt”. Ezzel pedig megtagadja a testvérétől az értelmezés szabadságát, és azt, hogy saját véleményt alkothasson a történtekről. Mindezekből adódóan fontos, hogy a család minden tagja jelen legyek a nagy bejelentéskor.

Fontos az is, hogy a szülők felkészültek legyen már a beszélgetés előtt. Képesek legyenek kompromisszumot kötni abban, hogy pontosan mit közölnek a gyermekekkel, és mi az, amibe aktívan szeretnék őket bevonni.

2. Fontos az időzítés! Akkor kerüljön sor a beszélgetésre, amikor nyugalmi állapot van!

A végleges döntést minél előbb meg kell osztanunk gyermekeinkkel, annak érdekében, hogy minél előbb elkezdődhessen a gyász folyamata. Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy a válásra adott reakciók is gyászreakciónak minősülnek a gyász fogalma szerint, hiszen minden családtagnak fel kell dolgoznia a kapcsolat felbomlását, átalakulását.

A nagy beszélgetésre szánjunk elég időt, és gondoskodjunk arról, hogy semmi ne zavarhassa meg a bejelentést! A gyermekek ne azt lássák, hogy még arra a fél órára sem képesek a szülők meglenni veszekedés nélkül. Próbáljunk nyugodtak maradni, és biztosítani arról gyermekeinket, hogy ők továbbra is ugyanannyira fontosak, mint azelőtt.

3. A gyermekekkel kizárólag a tényeket közöljük, érzéseinket ne!

A saját érzéseinkkel nagymértékben befolyásolhatjuk gyermekeinket, melynek hatására hajlamosak az egyik szülő oldalára állni. A válni készülő szülőknél nem ritka, hogy igyekszenek maguk mellé állítani a gyermekeket, ezzel viszont csak ártanak nekik. Meg kell adnunk nekik az értelmezés lehetőségét. Hagyjuk, hogy ők maguk döntsék el, milyen érzéseik vannak a válással és a szülőkkel kapcsolatban.

4. Egyszerűen, könnyen érthető, rövid mondatokban fogalmazzunk, a gyermek életkorához és értelmi szintjéhez igazodva! Kellőképpen magyarázzuk el, mit jelent pontosan a „válás”!

Az összetett mondatok nehezítik az értelmezést, főként a kisebb gyermekek esetében. A körmondatok, körülírások, melyekkel esetleg enyhíteni akarjuk a mondatok súlyát, csak nehezítik a megértést, és ezáltal összezavarhatják a gyermekeket. Próbáljunk meg életkoruknak megfelelően kommunikálni. Egy öt éves gyermeknek egyáltalán nem biztos, hogy ismerős a „válás” szó. Magyarázzuk el, hogy ez pontosan mit jelent: a szülők különválnak, az egyik fél elköltözik. Fontos tisztázni azt is, hogy ez nem jelenti, hogy ők lennének a hibásak a történtekért. Biztosítsuk a kicsiket arról, hogy a szükségleteik és igényeik továbbra is ugyanolyan fontosak.

A hosszú, magyarázkodó mondatok, melyekkel esetleg enyhíteni kívánjuk a mondatok súlyát, csak nehezítik a megértést, és ezáltal összezavarják a gyermekeket.

5. Ne csak a mondandónk tartalmára figyeljünk, hanem arra is, hogyan beszélünk!

A verbális és nem verbális kommunikáció közötti ellentmondások szintén kettős üzenetet eredményezhetnek. Kettős üzenet jöhet létre, ha:

  • a szülőpárnak alacsony az önértékelése,
  • tartanak attól, hogy megbántják a gyermekeket,
  • félnek a másik fél bosszújától,
  • magukkal törődnek.

A szülők általában nem tudatosan küldenek kettős üzeneteket. A hallgatók viszont kétféle üzenettel találják szembe magukat, a kommunikáció kimenetelét pedig az határozza meg, hogy melyikre válaszolnak. Előfordul, hogy megragadják a szavakat és figyelmen kívül hagyják a többit; a nem verbális részre koncentrálnak nem törődve a szavakkal; felhívják a figyelmet az üzenet kettősségére; vagy semmibe veszik az egész üzenetet, mivel az nem egyértelmű számukra.

6. Próbáljuk arra helyezni a hangsúlyt, ami megmarad, ne arra, ami elvész!

Minden ember nehezen viseli a változásokat, a gyermekeknek pedig különösen nagy igényük van az állandóságra. Ebből adódóan a változások sokasága teljesen felboríthatja az egyensúlyt. A szokások többségének felborulása megfoszthatja a gyermekeket a biztonság érzésétől. Ekkora stressznek pedig nem érdemes kitenni gyermekeinket. Annak érdekében, hogy megkíméljük őket, a legcélravezetőbb, ha nem rúgjuk fel azokat a szokásokat, amiket nem muszáj. Például, ha eddig az apa hozta el edzésről a fiát, akkor attól, hogy elköltözik, nem szükségszerű megtörni ezt a szokást.

7. Ne hazudjunk! Ha valamiben nem vagyunk biztosak, arról inkább ne beszéljünk!

Fontos, hogy gyermekeinket ne vonjuk be a dilemmákba, párkapcsolati kérdésekbe, hiszen ezzel csak összezavarjuk őket. A bevonás mértéke nagy jelentőséggel bír, hiszen a túl sok információ és a túl kevés is épp ugyanannyira káros a gyermekre nézve.

A válás hírét akkor érdemes közölni, amikor már biztosak vagyunk a döntésünkben.

8. Ne akarjuk „megvásárolni” a gyermeket! Egy új okostelefon nem fogja megszüntetni a kellemetlen érzéseit.

Sokkal fontosabb az érzelmi törődés, mint az anyagi támogatás. Ne akarjuk megvenni gyermekeink szeretetét! Gyakran előfordul, hogy a tehetősebb szülő a pénzével próbálja maga mellé állítani gyermekét. Ez viszont hosszú távon nem kifizetődő. A gyermek előbb-utóbb fel fogja ismerni a valódi szándékot, és nem lesz hálás érte. Az őszinte szeretettel és lelki támogatással sokkal többet segítünk neki.

9. Egy-egy ölelés csodákra képes! Próbáljuk megnyugtatni!

Ha őszintén kifejezzük támogatásunkat, elnyerhetjük gyermekünk bizalmát. Fontos, hogy bármikor és bármennyi kérdése van, próbáljunk tiszta válaszokat adni, és kellőképpen megnyugtatni, akár nem verbális módon.

10. Fogadjuk el gyermekeink reakcióit, bármi is legyen az!

Megértőnek kell lennünk, akkor is, ha gyermekünkből kitör a düh, vagy ha éppen meg sem képes szólalni. Az, hogy miképpen reagál, sok mindentől függ, például:

  • mennyire jelent ez számára megkönnyebbülést (például, ha sok volt a vita a szülők között),
  • mennyire veszíti el a bizalmát a szülőkben,
  • milyen lelkiállapotban van,
  • milyen korszakban van (például a serdülők gyakran reagálnak dühvel vagy közömbösen).

Nem utolsósorban meg kell említenünk azt is, hogy a válás közlése nem csupán arról a fél órás beszélgetésről szól, amikor elmondjuk a tényeket. Kiemelten figyelnünk kell gyermekünkre a beszélgetést követő időszakban is. Kisebb gyermekek elsőre valószínűleg meg sem értik a tényeket. A nagyobbak pedig várják, hogy beigazolódjanak az elhangzottak, biztosak legyenek abban, hogy nem gondolták meg magukat a szülők.

A válás utáni időszakra vonatkozóan nehéz ideális helyzetről beszélnünk, de a szülőknek meg kell egyezniük a továbbiakról, a különköltözésről, a másik szülővel történő kapcsolattartásról, vagy az esetleges iskolaváltásról.

 

Felhasznált irodalom:

Amato, P., R. & Keith, B. (1991). Parental Divorce and the Weil-Being of Children: A Meta-Analysis. Psychological Bulletin, 110 (1). 26-46.

Gyurkó, Sz. (2015). Rám is gondoljatok. A gyerekközpontú válás lépései. Bookline.

Satir, V. (2008). Kommunikációs minták. In: (szerk.) Feuer, M. A családsegítés elmélete és gyakorlata. Akadémiai Kiadó.

További információ a szerzőről: https://szajlipszichologus.hu/


Iratkozz fel hírlevelünkre!