Reziliencia és megküzdés

Életünk során rendkívül sokféle típusú és súlyosságú nehézséggel találjuk szembe magunkat, amelyek erősen igénybe veszik a megküzdési kapacitásunkat. Mégis sokan rendelkeznek olyan adottságokkal, amelyeknek köszönhetően a szélsőséges élethelyzetekben, erős stresszhatásoknak kitéve is helyt tudnak állni. Ilyen képesség – többek között – a rugalmasság, amely jelentős mértékben segíti az egyént a pszichés terhekkel való megküzdésben. Cikkünkben a rugalmasság főbb meghatározásait, és ezeken keresztül a megküzdéssel való kapcsolatát járjuk körbe szakirodalmi adatok alapján.

A rugalmasság, avagy reziliencia összetett, multidiszciplináris jelenség, amelynek a meghatározása, definiálása több hullámban és többféle megközelítésben zajlott. A reziliencia legáltalánosabb értelemben valamely rendszernek (egyén, szervezet, ökoszisztéma) azon képessége, amely által az erőteljes, meg-megújuló, vagy akár a sokkszerű külső hatások ellenére is sikeres alkalmazkodásra képes. A különböző kutatási és vizsgálati eredmények felhasználásával azonban számos további definíció született, amelyek közül néhányat mi is ismertetünk:

Werner és Smith (1982) meghatározása alapján a reziliencia olyan képesség, amely csökkenti a külső stresszorok hatását és mérsékli a belső sérülékenységet. Masten (1990) szerint a pszichés rugalmasság lehetővé teszi a sikeres alkalmazkodást a kihívást jelentő vagy fenyegető körülmények esetén egyaránt. Garmezy (1993) pedig olyan képességként írta le a rezilienciát, amely a sérülés, bántalmazás vagy trauma utáni felépülést és az adaptív viselkedés fenntartását teszi lehetővé.

Masten (2001) megfogalmazása szerint a reziliencia olyan személyiségjegy, amely szorosan összefügg az adaptációs képességekkel. A rezilienciával jellemezhető személy további jellemzői között szerepel például a belső kontroll, az empátia, az optimizmus, a pozitív énkép, a változások pozitív kezelése és az én-hatékony viselkedés.

Látható, hogy a definíciókban fellelhető közös vonások között szerepel a viszontagságos külső környezet és az azzal való hatékony megküzdés, az egyén bizonyos belső védelmi faktorainak megléte, megfelelő alkalmazkodás a nehéz helyzetekhez, illetve az ilyen élethelyzetekből való optimális kimenetel.

Rutter álláspontja szerint azonban a rezilienciát nem lehet egyértelműen személyiségvonásként értelmezni, hiszen előfordulhat, hogy valaki reziliens egy bizonyos kihívással szemben, míg egy másik nehéz helyzet vonatkozásában már korántsem bizonyul rugalmasnak. A rezilienciát eszerint inkább egy

dinamikus folyamatként érdemes értelmezni,

amely során a belső képességek mellett a környezettel való interakciókat is figyelembe kell venni. A reziliencia tehát egy olyan széles körű fogalom, amely magában foglalja a szélsőséges változások vagy fenyegetettség esetén is megvalósuló pozitív alkalmazkodás lehetőségét. Ez a „vészrugalmasság” dinamikus, amelynek azonban lehetnek speciális mintázatai, formái. Masten és Wright az alábbi négy, egymástól elhatárolható vészrugalmasság-mintát azonosította:

  1. Az ellenállás során észszerű, kiegyensúlyozott, adaptív viselkedés figyelhető meg, amelyet például azok a gyermekek mutatnak, akik hátrányos körülmények ellenére a korukra jellemző fejlődési feladataikat sikerrel megoldották.
  2. A kilábalás olyan viselkedésmintázat, amely folyamán az egyén adaptív viselkedésformája egy nagyobb trauma eredményeként átmenetileg megszűnik, majd az illető ismét visszatér a megfelelő szintre. Ezt a mintát figyelhetjük meg például a hirtelen bekövetkező katasztrófák esetén.
  3. Normalizáció zajlik akkor, ha például egy gyermek születésétől fogva ártalmas környezetben él, majd ebből kiszabadulva jobb feltételek közé kerül.
  4. Átalakulás során egy csapás bekövetkezte után, idővel az egyén adaptív funkciói javulnak, ez a folyamat figyelhető meg a poszttraumatikus növekedés során.

A reziliencia kapcsolata az egészségi állapottal

Az elmúlt évtizedekben számos longitudinális és keresztmetszeti vizsgálatot végeztek, amelyek a reziliencia jelenségének különböző aspektusait vizsgálták. A pszichológia tudományán belül főként az egészségpszichológia és a klinikai pszichológia kutatja a reziliencia jelenségét, illetve a különböző védőfaktorok egészségre és jóllétre gyakorolt hatásait. E kutatási eredmények szerint a reziliencia hatással van több krónikus betegségre, például a lupusra, a cukorbetegségre, a rheumatoid arthritisre, a rákra, a hepatitis C-re, a fiatalkori ízületi gyulladásra, bizonyos bőrbetegségekre, a depresszióra, a Parkinson-kórra és a krónikus vesebetegségre. A magas reziliencia védelmet jelent bizonyos pszichiátriai betegségekkel szemben, továbbá a téma kutatói összefüggést találtak a rugalmasság és a jobb életminőség, az egészséget védő magatartásformák és az önmegvalósítás között is.

Szondi Máté és Szabó-Bartha Anett az Elfogadás és Elköteleződés Terápia: emberkép, alapfogalmak, hatékonyság című tanulmányukban a pszichológiai rugalmasságot így határozzák meg: „A pszichológiai rugalmasság az arra való képességet jelenti, hogy nyitottan, tudatosan képesek vagyunk megélni a jelen pillanatot a maga teljességében (a nehéz élményekkel együtt) és közben képesek vagyunk a számunkra fontos értékek által vezérelt hatékony viselkedésre. Ennek növekedésével, fejlődésével tehát képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük a nehéz élményeket, érzéseket, gondolatokat és ezáltal javuljon az életminőségünk.”

A pszichológiai rugalmasság legfontosabb összetevői: kapcsolat a jelen pillanattal (tudatos jelenlét), a szemlélő én vagy megfigyelő én kialakítására való képesség, elfogadó viszonyulás a nehéz élményeinkre vonatkozóan is, a belső élményeinkkel (érzéseinkkel, gondolatainkkal, emlékeinkkel) való teljes azonosulás (fúzió) kerülése, az egyén számára fontos értékek megléte és ezen értékek által vezérelt, elkötelezett viselkedés tanúsítása. E főbb aspektusok egymásra kölcsönösen ható bonyolult összefüggésrendszert alkotnak, amelyek azonban szükség esetén terápiás keretek között sikeresen fejleszthetők.

 

Felhasznált irodalom:

Békés Vera: A reziliencia-jelenség, avagy az ökologizálódó tudományok tanulságai egy ökologizált episztemológia számára. In: Forrai G., Margitay T.(szerk): Tudomány és történet.Tanulmánykötet Fehér Márta tiszteletére. Budapest, Typotex, 2002, 215-228.

Dr. Urbán Nóra pszichológus alezredes, Dr. Kovács László ny. orvos ezredes, PhD (2016): A pszichológiai reziliencia, mint integrált alkalmazkodó rendszer Honvédorvos 68. 3-4. szám

Kövesdi Andrea (2017): Reziliencia a serdülőkori anorexia nervosában Doktori (PhD) disszertáció Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Doktori Iskola

Masten, A. S.: Resilience in developing systems: Progress and promise as the fourth wave rises. Development and Psychopathology. 2007, 12: 857-885. DOI: 10.1017/S0954579407000442

Masten, A. S., Wright, M. O’D.: Resilience over lifespan: Developmental perspectives on resistance, recovery, and transformation. In: Reich, J. W., Zautra, A. J., Hall, J. S. (Eds): Handbook of adult resilience. New York, Guilford Press, 2009, 213-237.

Rutter, M.: Resilience, competence, and co ping. Child abuse and neglect, 2007, 31: 205-209. DOI: 10.1016/j.chiabu.2007.02.001

Szondi Máté és Szabó-Bartha Anett: Elfogadás és Elköteleződés Terápia: emberkép, alapfogalmak, hatékonyság in: Vizin Gabriella, Ajtai Gyöngyi, Simon Lajos (szerk.): Kihívások a kognitív viselkedésterápiában tanulmánykötet

Hasonló problémával küzdesz? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!