12 szabály az élethez – vajon képesek vagyunk rend és káosz határán élni?, I. rész

Cikksorozatunkban Jordan B. Peterson klinikai pszichológus és politológus, 12 szabály az élethez – Így kerüld el a káoszt! című könyvét vesszük alapul, s az általa említett szabályok közül vizsgálunk meg néhányat, a teljesség igénye nélkül. Peterson jelenleg a torontói egyetem professzora, de az utóbbi években számos online elérhető előadása, illetve különböző politikai és társadalmi vitái révén egyre inkább a figyelem középpontjába került.

Az életünket dinamikus ellentétek terminusain keresztül vezényeljük. A vallásosak számára ez a jó-gonosz ellentétpárban merül ki, a filozófusoknál a helyes-helytelen, míg az objektív racionális ateisták számára a hasznos-hasztalan szembenállásában manifesztálódik. Ezen felfogások nagyon különbözőek, de mégis van a módszerben, a pszichológiájukban valami közös. Igyekszünk értelmet, célt, megelégedettséget találni. Pszichés iránytűnket a jó, a helyes és a hasznos irányába tájoljuk, melyhez a szabályok megalkotását vesszük segítségül (például a Tízparancsolatot). A szabályok megalkotása, elfogadása és elutasítása történhet társadalmi szinten, azaz lehetnek közösen megalapozottak, de egyben egyénileg is megalkotjuk saját „igazainkat“, saját rendünket, értelmezésünket a világról. Ezek olyan alapérvényű igazságok megkonstruálását jelentik számunkra, melyek a világ káoszában vezetnek minket a rend felé.

  1. Hasat be, mellet ki! – avagy ekkora baj a görnyedt hát és a halk beszéd?

Az ember is, mint a legtöbb élőlény, társadalmi struktúrákba ágyazottan éli életét, ahol folyamatos a harc a státuszért és a pozícióért. Evolúciós hagyatékunk, hogy kialakítunk egy dominanciahierarchiát, ahol az erős felülkerekedik, míg a gyenge a társadalom peremére kerül. Társas helyzetünket folyamatosan monitorozzuk, és ez hatással van önértékelésünkre, lehetőségeink megítélésére és nem utolsósorban társas kapcsolatainkra is.

Hogyan tehetünk egy lépést annak érdekében, hogy tényleges pozíciónk változzon?

A társas kapcsolatok, csakúgy, mint saját sikereink és kudarcaink, visszacsatolják a társadalomban elfoglalt státuszunkat, mely kihat viselkedésünkre, tehát egy oda-vissza kapcsolatról beszélhetünk. Ha például a társadalom pereméhez tartozunk, akkor ez megjelenik beszédünkben (halk és félénk beszéd), testtartásunkban (görnyedt, összehúzott testtartás), konfliktuskerülésünkben is (például megalkuszunk, elfogadjuk a számunkra kijelölt alacsony pozíciót).

A társas kapcsolatok és a társas státusz oda-vissza hatnak egymásra!

Az ehhez hasonló viselkedés csírájában fojtja el a változás lehetőségét. Azonban, ha ügyelünk testtartásunkra, kihúzzuk magunkat, ha bátrak vagyunk, akik hangosan kimondják vágyaikat, ha magabiztosnak tüntetjük fel magunkat, akkor nagy valószínűséggel mások is feltételezik, hogy kompetensek és rátermettek vagyunk. Ez a visszacsatolás képes lehet arra, hogy bennünk is elindítsa a változást.

  1. Segítsünk önmagunkon! – avagy akinek az életében van miért, az szinte bármilyen hogyant elvisel!

Az ember rend és káosz határán létezik. Mindenki életében van némi rend, mely biztonságot nyújt, és mindenki életében létezik káosz, mikor a rend felborul. A rend és káosz határán találjuk a tudatunkat, azaz hogy képesek vagyunk megérteni egyes helyzeteket, és ennek fényében képesek vagyunk változtatni rajtuk. Egyben a tudatosság azt is jelenti, hogy tisztába kerülünk azzal, hogy mikor vagyunk képesek hatni egy helyzet kimenetelére, mikor tudunk rendet teremteni a káoszból. Öntudatunk révén mindenkinél jobban ismerjük saját hibáinkat, kudarcainkat, sikereinket. Megítéljük magunkat, eldöntjük, hogy valamit megérdemlünk-e, hogy helyesen cselekedtünk-e, és ennek alapján bánunk magunkkal.

Bárhogyan is ítéljük meg önmagunkat, ne vonjunk meg magunktól a segítséget!

Az emberi tudatosság az egyik olyan tényező, mely leginkább megkülönböztet minket talán az állatoktól. Az ember képes a gonoszságra, míg az állat nem. Az ember képes szándékosan dühből meggyilkolni valakit, ez maga a gonoszság.

De az oroszlán is gonosz azért, mert levadássza az antilopot, vagy csak éhes?

Pont a tudatosságunk révén tudjuk megállapítani a két dolog közti különbséget. Az ember tudja, ha rosszat tesz, míg az állatok ösztönösek. Ebből kifolyólag az ember néha úgy ítéli meg magát, hogy valamire nem érdemes, sőt, néha direkt rosszat akarunk magunknak, mivel a tudatosság révén képesek vagyunk akár büntetni magunkat. Az állatok erre nem képesek. Ez is egy módja a káoszból való rendteremtésnek, hogy helyreálljon a lelki egyensúlyunk. Ennek ellenére nem tagadhatjuk meg magunktól a gondoskodást, tiszteletben kell tartani magunkat és a lehető legjobb és legteljesebb életre kell törekednünk. Meg kell találnunk a miértünket”.

  1. Barátkozzunk azzal, aki a javunkat akarja!” – avagy rossz barát, aki cigivel kínál?

Az embernek meg kell válogatnia a barátait. A hozzánk közel álló barátok képesek biztosítani számunkra egy biztonságos védőhálót a világ viszontagságai ellen, és kétségtelen, hogy az igaz barát a javunkat akarja. Felmerül a kérdés, van olyan barátunk, aki nem akarja a javunkat? Ha igen, akkor miért ragaszkodunk hozzá? A válasz talán abban lehet, hogy azt reméljük, megsegítünk másokat. Így fenntarthatjuk magunkról a pozitív illúziót, hogy „az önzetlen mártírkodás csak a jó emberek ismérve”. A barátság bizalmi kapcsolatával, a segítő,támogató légkörrel egyik félnek sem szabad visszaélnie.

Honnan tudjuk pontosan, hogy ha valakinek segítünk, akkor az illető nem fogja saját magát és minket is mélyebbre lökni?

Körültekintően kell eljárnunk az ilyen folyamatokkal szemben. Néha egy „barát”, ha nem igazán vállalja az élet súlyát, a felelősséget, nem akar változtatni a problémán segítségünk ellenére sem, lehet nem a segítő kezünket érdemli. Többet ér talán annak figyelmeztetése, hogy itt az idő cselekedni, és ez akár elutasításunk formájában is megvalósulhat. Egyszerű analógiával élve, jobban becsülendő az a barát, aki támogat a dohányzásról való leszokásban, mint aki cigarettával kínál minket.

  1. „A saját múltunkhoz hasonlítsuk magunkat, ne mások jelenéhez!” – avagy merjünk újratervezni!

A társas kontextusban összehasonlítjuk magunkat másokkal. Mentálisan összemérjük készségeinket, hozzáértésünket, tapasztalatainkat, hatalmunkat másokkal. Ez hatással van arra is, ahogyan magunkat látjuk, mivel kialakul bennünk a kép, hogy milyenek vagyunk, hogy milyennek kellene lennünk, illetve hogy milyenek szeretnénk lenni. Azonban az is igaz, hogy figyelmünk szelektív, ezáltal bizonyos célokra koncentrálunk, míg a világ többi részét figyelmen kívül hagyjuk. Előfordulhat az is, hogy pont amiatt nem vesszük észre azt, amire igazán vágyunk, mivel görcsösen ragaszkodunk a korábban kigondolt céljainkhoz, és nem vagyunk hajlandóak újratervezni.

Néha előfordul, hogy nem látjuk a fától az erdőt, leragadunk egyes céloknál, és nem vesszük észre a kínálkozó lehetőségeket.

Ezek a célok egyben felvetnek egy pozitív, optimista jövőképet is, annak tudatát, hogy később jobb lesz, mint most. Peterson szerint ezt a folyamatot úgy tehetjük hatékonyabbá, ha kis napi célokat tűzünk ki, melyeket a jobb élet, a jobb világ reményében teljesítünk. „Ha úgy kelünk fel minden reggel, hogy átgondoljuk, hogy ma hogyan tehetnénk jobbá az életet, egy idő után ez szokásunkká válik.” Ne felejtsük el megjutalmazni magunkat ilyenkor!

  1. „Tegyünk rendet a magunk háza táján, mielőtt a világot kritizáljuk!” – avagy száműzzük a maladaptív viselkedéseket!

Ha nehézségekbe ütközünk, gyakran egyszerű megoldásnak tűnhet, hogy hárítsuk a felelősséget. Szidjuk a kormányt az alacsony fizetés miatt, szidjuk az Istent, a sorsot, hogy nekünk csak ennyi adatott. De túl könnyű és lezser megoldás volna kizárólag hárítani a felelősségünket. Öntudatos emberekként, aktív cselekvői, szervezői vagyunk életünknek, így mielőtt másban keressük a hibát, célszerű felvetnünk a kérdést:

Vajon nem rontottam el én is valamit?

Mit tettem, hogy ez történik velem? A számvetést kezdhetjük azzal, hogy elhagyjuk rossz szokásainkat, egyszerűen abbahagyjuk azt, ami rossz az életünkben, és helyette azt cselekedjük, amire büszkék lehetünk.

Ezeket a szabályokat kritikával és fenntartásokkal érdemes kezelnünk. Az ilyesfajta leegyszerűsített konzervtanácsok gyakran a könnyű és gyors megoldás illúzióját keltik. De egyben az is igaz, hogy nem árthat, ha célt keresünk az életben, ha tervezünk és újratervezünk, ha megtaláljuk a helyünket (státuszunkat), ha megfelelő barátokra lelünk, és ha legyőzzük démonainkat.

 

Felhasznált irodalom:

Peterson, J. B. (2018). 12 szabály az élethez – Így kerüld el a káoszt! Budapest: 21. Század Kiadó.


Iratkozz fel hírlevelünkre!