Minden jó, ha a vége jó – prof. dr. Oláh Attila a boldogságról

Kevéssé meglepő jelenség, ha egy boldogsággal foglalkozó előadásra telt ház gyűlik össze, hiszen tudvalévő, hogy mennyire népszerű a téma. Arra a kérdésre, hogy „Szeretne-e boldog lenni?”, vélhetően az emberek nagy százaléka igennel válaszolna. Prof. Dr. Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoport vezetőjének előadása pedig épp azzal kecsegtetett, hogy megtudunk valamit arról, hogyan is lehetnénk boldogabbak, miközben olyan kérdések tudományos alapokon nyugvó körbejárását is célul tűzte ki, mint hogy mik a mentális egészség „tünetei”, vagy milyen neuro-endokrinológiai folyamatok állnak a boldogság hátterében?

A következő néhány bekezdésben – a teljesség igénye nélkül – az este néhány főbb témáját mutatjuk be, melyek a februári Mindset Pszicho-Kávéház során hangzottak el. Elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy az előadó a témához leginkább tudományos oldalról közelített, a pozitív pszichológia tanulságait szem előtt tartva.

Mi is a boldogság?

Kezdésként Oláh Attila arra tett kísérletet, hogy némiképp keretet adjon a boldogság fogalmának. Megtudtuk, hogy számtalan megközelítés létezik, ezekből csak egy néhányat emelünk ki.

Oláh szerint a boldogság egy olyan összetett mentális állapot, melyben az élményvilágunkat a pozitív érzések uralják. Evolúciós perspektívából a boldogság megerősítő tényezőként értelmezhető, hiszen abban igazít el bennünket, hogy mi a jó és mi a rossz az egészségünk és önfenntartásunk szempontjából. A tudományos definíciók leginkább azt hangsúlyozzák, hogy akkor élünk át boldogságot, ha a vágyaink és elvárásaink teljesülnek, miközben cselekvéseink hozzájárulnak a személyiségünk kiteljesedéséhez, mely kiteljesedés a tágabb környezetünkre, embertársainkra is pozitív hatást gyakorol. Ha pedig a nyelv felől közelítünk, akkor azt találjuk, hogy a magyar nyelvben a ‘boldog’ szó eredete szerint a szenttel azonos, melynek értelmében az a boldog ember, aki Istennek tetsző életet él – innen jön a „boldoggá avatás” kifejezés is. Ezzel szemben az angol nyelvben a ‘happiness’ vagyis boldogság szónak a töve a ‘happ’, ami valamilyen szerencsés történést jelent – boldogok azok az emberek, akikkel valamilyen szerencsés dolog történt.

Pozitív pszichológia előtt és után

A boldogság témájának tudományos tárgyalása kapcsán fontos megjegyezni, hogy a 2000-es években egy új irányzat jelent meg a pszichológián belül. Ez volt a pozitív pszichológia, ami azzal a szándékkal jött létre, hogy helyreállítson egyfajta aránytalanságot: az volt ugyanis tapasztalható, hogy a pszichológiában nagyon sok kutatás foglalkozott az emberek problémáival, ugyanakkor nagyon kevés az emberek pozitív tulajdonságaival és élményeivel. Ebből fakadóan

a pozitív pszichológia a mentális betegségek gyógyítása helyett azok megelőzésére, valamint a pozitív állapotok tanulmányozására fekteti a hangsúlyt, és így vált a boldogság témája is egy kiemelt kutatási területté.

Nem kellett sok azonban, hogy szembesüljenek a kutatók azzal az akadállyal, miszerint a boldogság szó tudományos értelemben értelmét vesztette, hiszen az mindenki számára mást jelenthet – érvelt az előadó a hallgatóságnak. Azonban ha más élményanyagok vannak, akkor azt nagyon nehéz mérni, és egyáltalán, tudományosan elfogadható keretek közé helyezni a vizsgálatát. Például lehetünk boldogok attól, hogy befutottak hozzánk a várva várt vendégeink, de lehet, hogy 3 óra múlva épp az a gondolat villanyoz fel bennünket, hogy hamarosan elmennek, és végre egyedül lehetünk otthon.

Martin Seligman, a pozitív pszichológia egyik atyja (a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály mellett) meg is fogalmazta fenntartásait, amikor 2012-ben azt mondta, hogy irtózik a boldogság szótól. Emiatt egy javaslattal is előállt: a boldogság szót kutatási keretben helyettesíteni kell a szubjektív jóllét fogalmával, amit ha mérni akarunk, akkor az a feladat, hogy az élettel való megelégedettséget, valamint a pozitív és negatív élmények arányát kell vizsgálat tárgyává tenni. Saligman a jóllét-elmélete kapcsán összesen 5 alappillért azonosított, melyek maximalizálásával a szubjektív jóllétünk növelhető:

az élvezetek keresése, a cselekvésekben való elmélyülés (flow) képessége, az értelemmel teli célok megtalálása, a teljesítőkészség és sikerélmény megtapasztalása, valamint a társas kapcsolatok kielégítő volta.

Minden jó, ha a vége jó

Seligman később többedmagával arra is rájött, hogy a szubjektív jóllétre vonatkozó mérési eredmények nagyban függnek attól is, hogy mikor kérdezik meg az adott személyt erről, ugyanis a megelégedettségi szintünket 70 százalékban az határozza meg, hogy éppen milyen hangulatban vagyunk. Ide kapcsolható a Nobel-díjas pszichológus, Daniel Kahneman Csúcs-vég modellje, melynek legfőbb üzenete az, hogy amit megtapasztalunk, és ahogyan majd aztán visszaemlékezünk rá, két külön dolog. Nem biztos tehát, hogy a megtapasztalt örömünk hatására később, amikor visszaemlékszünk majd rá, pozitív élmények és boldogságérzés önt el bennünket. Kahneman egy rendkívül érdekes – nem kifejezetten pozitív pszichológiai, de arra vonatkozóan is tanulságos – kutatással bizonyította mindezt.

A vizsgálatba 670, végbéltükrözésen résztvevő személyt vontak be, akiknek a beavatkozás minden egyes percében jelezniük kellett a fájdalmuk intenzitását egy 10 fokú skálán. Hogy az eredményeket prezentálja, Oláh Attila egy ábrát vetített ki, melyen látható volt, hogy két vizsgálati személy („A” és „B”) teljesen más szenvedésszintről nyilatkozott: „B” összességében sokkal többet szenvedett saját bevallása szerint. Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy ha később megkérdezzük őket arról, hogy ki mennyire tartotta kellemetlennek a beavatkozást, akkor „B” lesz az, aki negatívabban nyilatkozik. A valóság azonban nem a várt feltételezéseket támasztotta alá azzal, hogy utólagosan az „A” személy tartotta kellemetlenebbnek a vizsgálatot. Mégis hogy lehet ez, miközben „B” többet szenvedett? Ez úgy lehet, hogy hiába szenvedett összességében többet „B” és kevesebbet „A”, a beavatkozás utolsó perceiben „A” egészen intenzív fájdalmakat élt át, miközben „B” már szinte megszokta a fájdalmakat, és az utolsó percek kellemetlenségeit nem tartotta összegészében annyira elviselhetetlennek.

A visszaemlékezésben pedig az utolsó pillanatok a döntők: annak függvényében fog emlékezetünkben megmaradni egy bizonyos élmény, hogy a végét milyennek éltük meg.

Ez az állítás egyébként könnyen a hétköznapi életbe is átültethető, mondta Oláh. Hiszen gondoljunk csak bele: ha elmegyünk egy nyaralásra, ahol minden szuper volt az utolsó napig, amikor azonban betörtek a szállásunkra és kiraboltak minket, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy évekkel később életünk egyik legrosszabb nyaralásaként emlékszünk majd vissza rá, figyelmen kívül hagyva, hogy a többi nap egyébként remekül éreztük magunkat. Ezt figyelembe véve azt üzente a hallgatóságnak az előadó, hogy

amikor csak lehet, igyekezzünk a dolgaink lezárását valahogyan pozitívra kerekíteni, hiszen a későbbi boldogságszintünket a befejezések fogják igazán meghatározni.

A kutatók számára pedig a tanulság az, hogy a boldogságkutatásokban nem kielégítők a visszaemlékezéseken alapuló (ezáltal az utolsó pillanatok torzító hatásait magában hordozó) vizsgálatok, hanem sokkal összetettebb, lehetőleg longitudinális (folyamatában vizsgáló) kutatások kellenek.

A mentális egészség tünetei

A pozitív pszichológia hívta fel a figyelmet arra is, hogy a mentális egészségnek ugyanúgy megvannak a tünetei, mint a mentális betegségnek, melyeket az érzelmi, a pszichológiai és a szociális jólét összetevőiből tudunk kihámozni. A mentális egészséget ebben a paradigmában a „virágzás” metaforájával azonosítják, vagyis egy olyan állapottal, melyben az ember képes megvalósítani azokat a benne rejlő lehetőségeket, melyekkel őt a természet felruházta – egy növényhez hasonlóan virágozni tud. De mik is ennek a „jól működésnek” az objektív markerei? Például azok a szervezetünk által termelt hormonok, melyek a pozitív érzelmeket befolyásoló idegrendszeri központokra hatnak olyankor, amikor egy örömöt okozó cselekvést végzünk. Ezeknek a cselekvéseknek a tárháza nagyon széles, a testmozgástól kezdve a törődésen át a bizalmas kapcsolatok kialakításáig sok minden lehet. Ekkor a termelődő endorfin, dopamin, szerotonin és oxitocin hormonok az idegrendszer különböző központjaiban pozitív érzelmeket váltanak ki, melyek megerősítik az eredeti cselekvést, vagyis egy önjutalmazó kör alakul ki.

Magára a mentális egészség fogalmára is több koncepció született. Ezek egyike szerint a mentális egészség tünetei tulajdonképpen

a súlyos mentális zavarban lévő állapotban tapasztalt tünetek tükörképeiként értelmezhetők,

vagyis a testi vitalitás, a rugalmas ellenállóképesség, a stresszel való hatékony megküzdés, és a pozitív önértékelés többet között azok a tényezők, melyek a mentális egészség csúcsállapotát, a virágzást jellemzik. Oláh zárásként megosztott egy érdekes adatot is arra vonatkozóan, hogy az egyes országok lakossága hogyan áll ezen állapot megélése tekintetében: Magyarországon az emberek 12,7 százalékára jellemző a virágzás állapota – összehasonlításképp Dániában ugyanez a szám 40 százalék.


Iratkozz fel hírlevelünkre!