Mit kell tudni a szorongásos zavarokról?, I. rész

Heves szívdobogás, fokozott verejtékezés, hányinger, szájszárazság: néhány tünete a szorongásos zavaroknak. A szorongást, idegességet és a félelmet mindannyian ismerjük saját tapasztalatainkból, hiszen az emberi élet velejárói, természetes reakciók váratlan, új vagy megterhelő élethelyzetekben. Mikortól tekintjük azonban diszfunkcionálisnak? Két részes cikkünkben a szorongásos zavarokat, azaz a pánikzavart, fóbiákat és a generalizált szorongást tekintjük át.

Az aktuális pszichológiai felfogás szerint szorongást élhetünk át jelentős teljesítményhelyzetekben, vizsga, nyilvános szereplés alkalmával, vagy egyéb lelkileg megterhelő események kapcsán, például betegségek, bizonytalan események alkalmával. Nem feltétlenül maga a helyzet, hanem azok értékelése váltja ki a szorongást, így egy sikertelen vizsga vagy egy állás elvesztése (valós veszélyhelyzet) ugyanolyan szorongást válthat ki, mint a bukástól vagy az elbocsátástól való félelem (vélt veszélyhelyzet).

Egyes szerzők fontosnak tartják a szorongás megkülönböztetését a félelemtől. Például egyesek úgy vélekednek, hogy bár mindkét reakció arányos a veszéllyel, a félelem esetében a veszély nyilvánvaló és objektív, a szorongás forrását képező veszély rejtett és szubjektív. Wolman és Stricker (1994) viszont azt emelik ki, hogy a félelem a veszélyre adott pillanatnyi reakció, míg a szorongás tartós érzelem, melyet a személy elkerülhetetlenként él meg. A szorongás szerintük olyan feszültségállapot, mely a katasztrófa várásához társul. A félelem menekülésre vagy támadásra készteti az egyént, a szorongó személy kételkedik abban, hogy bármilyen cselekvés eredményes lehetne. Power és Dalgleish (1997) pedig úgy vélekednek, hogy a szorongás olyan állapotként fogható fel, melyben a személy képtelen valamilyen egyértelmű viselkedésmintázatot mozgósítani annak érdekében, hogy kiküszöbölje vagy módosítsa azt az eseményt, tárgyat, illetve értelmezést, mely valamilyen célja megvalósítását fenyegeti.

A szorongás érzelmi (ideges feszültség), gondolkodásbeli (veszéllyel, veszélyeztetéssel kapcsolatos gondolatok, feledékenység), testi (heves szívverés, arc kipirulása, szájszárazság, mellkasi fájdalom, hasmenés) és viselkedéses (az alvás minőségének, mennyiségének a romlása) tünetekben egyaránt megnyilvánulhat.

A szorongásnak egyaránt lehet pozitív vagy negatív hatása az egyénre.

Vannak emberek, akik feszült helyzetben hozzák ki magukból a maximumot, míg mások stressz hatására jóval képességeik alatt teljesítenek, szinte megbénulnak az adott helyzetben, nem képesek képességeik és problémamegoldásuk mozgósítására.

A jelenleg használt DSM-V – az Amerikai Pszichiátriai Egyesület által szerkesztett kézikönyv, ami nemcsak leltározza a mentális betegségeket, hanem segítséget is nyújt a pszichológusoknak és pszichiátereknek, hogy milyen tünetek szerint lehet valakit diagnosztizálni egy bizonyos pszichés rendellenességgel – a szorongásos zavarok következő csoportjait különbözteti meg:

  • Szeparációs szorongás zavar
  • Szelektív mutizmus
  • Specifikus fóbia
  • Szociális szorongás zavar
  • Pánikzavar
  • Agorafóbia
  • Generalizált szorongásos zavar

Természetes, hogy a szorongás kellemetlen élményétől szabadulni igyekszünk, azonban a nem megfelelő szorongásoldás újabb problémákat eredményezhet. Többek között veszélyt jelent az alkohol és az indokolatlanul szedett gyógyszerek használata, hiszen könnyen függőség alakulhat ki. Dönthetünk úgy, hogy elkerüljük a szorongást keltő helyzeteket, hosszú távon azonban ez sem szerencsés.

Pánikzavar

A pánikzavarok esetében a szorongás visszatérő, rendkívül erőteljes félelem és fizikális diszkomfort által jellemzett pánikrohamok formájában nyilvánul meg. E rohamok során a tünetek 10 perc leforgása alatt elérik intenzitásuk maximumát, miközben a személy a teljes kontrollvesztés érzését tapasztalja meg (Halgin & Whitbourne, 1993). Pánikbetegségről akkor beszélhetünk, ha a rohamok ismételten megjelennek, és az újabb rohamoktól való félelem kialakul. A fizikális tünetek közé sorolható a heves, szapora szívdobogás (palpitáció), a felgyorsult, felületes légzés (hiperventilláció), légszomj, verejtékezés, reszketés, mellkasi fájdalom, fulladás érzése, szédülés, hideg vagy meleg hullámok, a láb vagy a kéz bizsergése, zsibbadása, sápadtság, hányinger, emésztési panaszok, hasmenés, az egyensúly elveszítésének érzése. Továbbá érzelmi és kognitív síkon jelentkezhet a haláltól, ájulástól, megőrüléstől, a kontroll elvesztésétől vagy infarktustól való félelem. Általában a pánikrohamok intenzív félelem és rémület hirtelen kibontakozásával járnak, a roham után a betegek fáradtnak, kimerültnek érzik magukat.

A pánikbetegség jellegzetesen a 20. és a 30. életév között kezdődik, nők között háromszor olyan gyakori, mint férfiak között. Az első pánikroham előtt általában nem találunk közvetlen kiváltó okot, de gyakori, hogy valamilyen szempontból nehéz, kritikus élethelyzetben éri a beteget az első roham, például betegség, válás vagy munkahelyi nehézségek kapcsán.

Az első pánikroham gyakran spontán jelentkezik, azaz „derült égből villámcsapásként” éri a beteget.

A rohamok visszatérő mintázatot követnek, és ezek következtében a személy szorong egy újabb roham bekövetkezésétől és/vagy a rohamok esetleges következményeitől.

A betegek általában számos kivizsgáláson eshetnek át, mire először pszichológushoz/pszichiáterhez kerülnek, gyakran kardiológiai, neurológiai, pulmonológiai negatív lelet után merül fel a pánikzavar diagnózisa. A pánikbetegség gyakran társul agorafóbiával, de előfordul önmagában is.

A pánikzavarban szenvedő betegek számára nagy félelmet okoz a roham során megtapasztalt halálfélelem és kontrollvesztettség érzése, ezért hamar kialakul a félelem magától a pánikroham állapotától.

Mi állhat a hátterében?

A különféle irányzatok magyarázatai között találjuk többek között, hogy a pánikra hajlamos személyek túlzott figyelmet fordítanak a változatos testi érzéseikre (pl. nyugtalanság, izgalom, öröm, düh, valamint más érzelmek vagy állapotok testi megnyilvánulásaira). Továbbá e személyek, nem tudván tárgyilagos magyarázatot találni az észlelt testi jelenségekre, hajlamosak veszélyesnek ítélni azokat (Comer, 2000). A biológiai elméletek hívei azt az álláspontot képviselik, amely szerint a pánikállapot bizonyos, az agyban bekövetkező változások számlájára írható. Például, a norepinefrin aktivitásában bekövetkező zavarokat, vagy a gamma-aminovajsav (GABA) rendellenességeit tekintik a pánikrohamok kiváltódásáért felelősnek (Halgin & Whitbourne, 1993).

A szorongásos kórképekben szenvedők, ha hosszú távon nem kapnak kezelést, gyakran érzik magukat egyre kilátástalanabb helyzetben, hangulatuk romlik, egyre nagyobb lelki terhet okoz számukra a szorongásos kórkép elviselése. Ezért a szorongásos zavarokhoz gyakran társulhat depresszió is.

A pánikzavar kezelésében eredményesen alkalmazhatók pszichoterápiás módszerek, leginkább a kognitív viselkedés terápia, melynek hatékonyságát számos vizsgálat támasztja alá, továbbá bizonyos esetekben farmakoterápia is szükséges lehet.

Cikkünk következő részében a fóbiák és a generalizált szorongás áttekintése várható.

 

Felhasznált szakirodalom:

Comer, R.J. (2000). A lélek betegségei. Pszichopatológia, Budapest, Osiris Kiadó.

Halgin, R. P., & Whitbourne, S. K. (1993). Abnormal psychology: The human experience of psychological disorders. Harcourt College Pub.

Power, M., & Dalgleish, T. (1997). Cognition and emotion. From order to disorder.

Wolman, B. B., & Stricker, G. (1994). Anxiety and related disorders. New York NY, John Wiley.


Iratkozz fel hírlevelünkre!