A tökéletes élet tökéletlen megközelítése – veszteségeink tanítanak meg értékelni, amink van?

Mark Manson amerikai blogger és A „lesz*rom” rafinált művészete című sikerkönyv szerzője szerint kultúránk túlzott pozitivitás kultusza káros. A kizárólag a pozitív dolgokra való koncentrálás egy olyan mesterségesen „kivattázott” társadalmat hoz létre, amely képtelen az élet valódi megélésére, mivel elfordul annak savától-borsától, amit a negatív tapasztalatok adnak. Ahelyett, hogy felszínes eufóriába menekülnénk, érdemes szembenéznünk a mélyebben rejtőző problémákkal! Öt értéket mutatunk be, amik ugyan szabálytalannak vagy kényelmetlennek tűnhetnek, de ha meghatározzák értékrendünket, a szerző szerint megváltoztathatják az életünket!

1. Felelősség, avagy mindig választhatunk

Ez a pont a felelősség radikális formáját takarja, nevezetes azt, hogy felelősséget vagyunk kénytelenek vállalni mindenért, ami velünk történik, függetlenül attól, ki a hibás. Ez a nézőpontválasztás szabadsága. Amikor úgy érezzük, hogy a problémát mások kényszerítik ránk, áldozatnak érezzük magunkat. Azonban ha azt érezzük, hogy mi választjuk meg a problémáinkat, hatalmasnak látjuk magunkat. Nem mindig vagyunk hatással arra, ami velünk történik. De

mindig mi döntjük el, hogyan értelmezzük a velünk történt dolgokat,

és miként válaszolunk rájuk. Öntudatlanul vagy tudatosan, de mi felelünk a tapasztalatainkért. Dönthetünk úgy, hogy tartózkodunk a velünk történtek értelmezésétől, vagy nem reagálunk életünk eseményeire. Be kell látnunk azonban, hogy ezekben a helyzetekben is nálunk van a felelősség, akár tudomást veszünk róla, akár nem.

2. Bizonytalanság: semmiben sincs igazad (de nekem sem)

Michael Jordannek van egy híres mondása a sorozatos botlásairól és a sikere okáról: „Újra és újra és újra hibáztam mindenben, ezért tudtam előrelépni.” Manson ez alapján azt állítja, hogy a fejlődés örök ismétlődés. Amikor valami újat sajátítunk el, nem a „rossztól” lépünk tovább a „jó” felé. A tanulás pusztán csak a kevésbé rossz, majd a még annál is kevésbé rossz irányába visz és így tovább.

Örökösen úton vagyunk a tökéletesség felé, de természetesen soha nem érhetünk el oda.

Éppen ezért nem az „örök igazságra” kell törekednünk. Inkább igyekezzünk addig farigcsálni mai hibáinkat, hogy holnapra kevésbé hibásak lehessünk. A bizonytalanság: saját tudatlanságunk elismerése, és örök kételkedés abban, amit hiszünk.

3. A kudarc mint a haladás útja

Minden fejlődés több ezer apró kudarcon alapul. A siker nagyságát így tulajdonképpen ahhoz kell mérni, hogy hányszor vallottunk kudarcot a tárgyban. Ha valaki ügyesebb nálunk valamiben, az valószínűleg azzal jár, hogy többször vallott kudarcot benne, mint mi. Ha valaki gyengébben teljesít egy adott területen nálunk, vélhetően azért van, mert még nem esett át azon a keserves tapasztalaton, amin mi.

A kudarc lehetőség hibáink felfedezésére, annak érdekében, hogy javíthassunk rajtuk.

Manson szerint az élet arról szól, hogy semmit sem értünk, mégis mindig csinálunk valamit, így okvetlenül benne van a rizikó. Ettől azonban nem érdemes megriadni, hiszen az élet ilyen, és nem fog változni. Nem kell félni tőle, de nem szabad ezt elfelejteni!

4. Visszautasítás, avagy miért fontos nemet mondani?

A szerző véleménye alapján az élet egyik legnagyobb leckéje az, hogy az abszolút szabadság önmagában semmit sem jelent. Lehetőséget kínál a nagyobb jelentőségre, de pusztán magában nem szükségszerűen jelentős. Végső soron az ember úgy válik jelentőssé és fontossá valaki másnak az életében, ha leszűkíti a szabadságát, visszautasítja a lehetőségeket. Úgy dönt, hogy elkötelezi magát egy hely, egy ideológia vagy akár egy ember mellett. A visszautasítás az a képesség, hogy kimondjuk és meghalljuk a „nem” szót.

Meghatároz bennünket, hogy mit utasítunk el és mit nem.

Időnként el kell utasítanunk valamit, másképp soha, semmiért nem állunk ki. Ha ezt nem tesszük meg, az azt feltételezi, hogy minden egyformán jó és kívánatos. Ez pedig azzal járna, hogy üresek vagyunk, nincsenek értékeink, végső soron pedig életünk értelmetlen. Ha semmit sem utasítunk el (akár mert mi magunk félünk az elutasítástól, akár simulékonyságból kerüljük), akkor gyakorlatilag nincsen identitásunk.

5. Halandóság, ami mindennek súlyt ad

Az utolsó érték pedig az elmélkedés a halandóságunkon, mert talán csak azon az egy módon láthatjuk megfelelő perspektívából az értékrendünket, ha sohasem feledkezünk meg róla, hogy halandók vagyunk. Ösztönösen rettegünk a haláltól és ebből kifolyólag igyekszünk nem gondolkodni, beszélni róla. Időnként még a létezését is szívesen letagadjuk, még akkor is, ha valaki hozzánk közel állóval történik. Ugyanakkor bizarr módon

a halál az a fény, amelynél az élet árnyékainak jelentését mérjük.

Nélküle semminek nem lenne következménye, önkényes lenne minden tapasztalat, nullára csökkenne minden érték és mérce. Egy nap mindannyian meg fogunk halni, ez az ára annak, hogy részünk lehet abban csodában, hogy élünk.

 

Felhasznált szakirodalom:

Manson, M. (2018). A „lesz*rom” rafinált művészete. Maxim Könyvkiadó Kft, Budapest.

Úgy érzed, hiába hajszolod a boldogságot? Mi segíthetünk! A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!