„Itt a farsang, áll a bál…” – avagy feszültségoldás gyermekkorban

„A játék során a gyerek mindig felette áll az életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a játék során egy fejjel magasabb lenne saját magánál” – fogalmaz Lev Vigotszkij fejlődéspszichológus. Kezdetét vette a farsangi időszak. Hamarosan végtelen számú apró hercegnő, boszorkány, szuperhős, bohóc, valamint színes állatsereg fogja ellepni az óvodákat és iskolákat. Hogyan hat a gondolkodás és a fantázia fejlődésére a farsangi jelmezek viselése? Mik azok a szociodramatikus játékok? Miért fontos gyermekünk számára a beöltözés általi azonosulás egy vágyott karakter személyiségjegyeivel? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.

Mind a kognitív fejlődésben, mind pedig a szociális fejlődésben elengedhetetlenül fontos szerepe van a játéknak a kisgyermekek életében. A második életév végére képesek úgy tenni, mintha a játékautó, amit berregve végigtolnak a szőnyeg szélén, valódi lenne, vagy úgy, mintha egy száraz bot egy kispohárban a legnemesebb ezüst kanál lenne a világon. Lev Vigotszkij fejlődéspszichológus hitt abban, hogy a mintha-játék által a gyerekek képessé válnak összetettebb módon gondolkodni és cselekedni.

Magányos farkasból társas lény, a fantáziajáték időszaka          

Óvodáskortól a kisgyermekek magányos mintha-játékát felváltja a szociálisabb és összetettebb szociodramatikus játék. Ha visszagondolunk óvodás éveinkre, biztosan nekünk is eszünkbe jut egy-egy jelenet egy papás-mamás játékból. A szociodramatikus játékok során a kisgyerekek kisebb csoportokba tömörülve különféle szociális szerepeket alakítanak egymás közt. Ez már egy

sokkal komplexebb szimbolikus játékforma, közös értelmezést igényel, amit a résztvevők a játék során tisztáznak.

Közösen döntik el, hogy ki legyen a mama, ki legyen a papa, vagy éppen melyik gyereknek jusson a megtisztelő, egész nap síró csecsemő szerepe. Ezeket a szerepeket általában mindennapi életük ihleti. Ugyan magukat a szerepeket egy „mintha-világban” játsszák el (úgy tesznek például, mintha egy családi ebéden ülnének a nagymama belvárosi garzonlakásában), de mindeközben kívül is vannak ezen a képzeletbeli világon. Hiszen irányítják is egymást, valamint kommentálják egymás cselekvéseit, „A kisbaba most éhes és barackpürét akar enni!” vagy „Az apuka most elmegy dolgozni és egy csomó pénzt hoz haza!”. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy ugyan ismerős jelenetekből állítják össze a szociodramatikus játékaikat, de a felhasznált forgatókönyveket és társas jelenségeket egyáltalán nem pontos utánzás formájában építik be a játékukba. Ha például egy szociodramatikus játékban Julcsi, aki a mamát játssza, kőlevest kínál ebédre, nem kell egyből rossz háziasszonyként gondolnunk Julcsi édesanyjára. Pont az a csodálatos a gyermeki gondolkodásmódban, hogy képesek fantáziájuk segítségével kiszínezni a körülöttük lévő világot.

Szociodramatikus játékok hatása a gondolkodás fejlődésére

Vigotszkij szerint a mintha-játék a gyerekek számára a legközelebbi fejlődési zóna közegét nyújtja. A „legközelebbi fejlődési zóna” olyan sáv, amelyben a gyerek a környezet biztonságos védettségét élvezve próbálgathat, és ezáltal

fejlettebb szinten tud teljesíteni, mint amilyenre egyedül képes lenne.

Ezt az elvet alkalmazza öntudatlanul is a szülő, amikor kisbabájának egy játék elérésére vonatkozó igyekezetét észreveszi, de nem adja a kezébe, hanem csupán megkönnyíti számára valamilyen módon annak elérését. Vigotszkij hitt abban, hogy a valóság felülbírálásának lehetősége a mintha-játékok során hasonló támogatást nyújt a gyerekeknek. Ahogy cseperednek a kicsik, a szociodramatikus játékokkal egyre kevesebb időt töltenek el. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a „mintha” örökre eltűnik az életükből. Douglas Hofstadter, a kognitív tudományok professzora szerint a mintha-játék egész életünk során velünk marad, hiszen felnőttként is állandóan létrehozzuk a valóság mentális változatait. Szerinte a mintha-világ létrehozása már olyan automatikus a felnőttek számára is, hogy észre sem vesszük, hogy mit teszünk. Kiválasztunk a fantáziánkból egy világot, amely valamilyen szempontból közel van a valósághoz, ezt a két képet pedig összevetjük egymással. Amikor így teszünk, a valóság nehezen meghatározható nézőpontjához jutunk el, így pedig könnyebben megragadhatóvá és értelmezhetővé válik az adott jelenet.

„A játék során a gyerek mindig felette áll az életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a játék során egy fejjel magasabb lenne saját magánál.

„Itt a farsang, áll a bál…”

Ugyan nemcsak a farsangi időszakban öltöznek be szívesen a gyerekek, de ilyenkor az intézményekben történő közös ünneplések miatt a jelmezviselés lehetősége még vonzóbbá válhat a számukra. A beöltözés jótékony hatással van a fantázia fejlődésére, valamint a kommunikációs és szociális készségek ügyesítésére is. A pszichológiában a szerepjátékok alkalmazása terápiás céllal az igen gyakran használt módszerek közé tartozik.

A játékban a rejtett belső konfliktusok szimbolikus formában kerülhetnek felszínre.

Egy jelmez viselése rengeteg lehetőséget jelent egy kisgyermek számára. Ilyenkor belebújhat egy olyan karakter bőrébe, aki segítségével megelevenítheti a belső vágyait, szabadon azonosulhat a kiválasztott szerep személyiségjegyeivel. Mások pedig pont ellenkezőleg cselekedhetnek, egy ijesztő és félelmet keltő figurával való azonosulás során képessé válhatnak a legnagyobb szorongásaik leküzdésére is. A rejtett félelmek egy varázslatos tündérkirálylány vagy egy tűzokádó sárkány bőrébe bújva kimondhatóvá és kezelhetővé válnak. Vagyis a belső feszültség, a vágyott csodalény bőrébe bújva, feloldódhat.

Nem ritka jelenség, hogy egy kórházban töltött kimerítő és fájdalmas nap után a gyermek otthon az orvosa bőrébe bújik. „Szurit ad” anyának, megvizsgálja apa torkát, vagy éppen bekötözi Pamacs kutya „játszótéri sebesüléseit”. Bármennyire is horrorisztikusnak tűnhet egy-egy ilyen jelenet, az esetek legnagyobb részében nincs okunk aggodalomra. Kívülről nézve mi sok esetben csak annyit látunk, hogy gyermekünk elmélyülten operálja a legkedvesebb plüssnyusziját. A valóságban azonban komoly pszichés folyamatok zajlanak benne a játék során. Feldolgozza, és tulajdonképpen megszelídíti az eseményhez kötődő indulatait, ezáltal pedig oldódik a benne lévő feszültség és az átélt élményekhez kapcsolódó szorongás.

A farsangra való készülődés egy felejthetetlen közös program lehet a család életében. Fontos, természetesen ésszerű keretek között, hogy gyermekünknek szabad választást biztosítsunk abban, hogy milyen karakter bőrébe szeretne bújni. Ugyan soha nem tekinthető diagnosztikus értékűnek a jelmez választása, de sok mindent megtudhatunk gyermekünk vágyairól, ha engedjük, hogy ő döntsön. Izgalmas lehet akár közösen kitalálni a jelmezt, és beszélgetni arról gyermekünkkel, hogy miért esett pont arra a szerepre a választása, vagy éppen milyen „varázslatos tulajdonságokat” tulajdonít neki.

 

Felhasznált szakirodalom:

Biztos Kezdet Kötetek II. (2011). A koragyermekkori fejlődés természete – fejlődési lépések és kihívások. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest.

Cole, M. & Cole, S. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. 


Iratkozz fel hírlevelünkre!