„Amikor adok, magamat adom, akkor kapok igazán ajándékot” – interjú Marton Bernát atyával

A pszichológiának könyvtárnyi szakirodalma a boldog és kiegyensúlyozott élet témaköréből. Gyakorlati példákból azonban valahogy hiányt szenvedünk. Vajon hol vannak azok az emberek, akiknek élete alátámasztja az elméleteket? Cikkünkből egy olyan férfi életét és gondolatait ismerhetjük meg, aki tizenöt éves korában, az 1956-os forradalom leverése után minden kilátás nélkül, édesanyja parancsát követve neki vágott a nagy világnak. Aki több hónapos menekülttábori élet, valamint egy, a tervezettnél hosszabbra sikerült svájci tartózkodás után, minden angoltudás nélkül érkezett meg az Újvilágba, ahol aztán szerzetesi hivatást érzett. Aki húsz év múlva iskola igazgató lett, és aki fiatalokat megszégyenítve végigfutja az ultramaratoni távot mind a mai napig. Ismerjük hát meg Dr. Marton Bernát atyát és kiegyensúlyozott, boldog, teljes életét. Interjúnk.

A felvezetőben összefoglalt életút egy igen erős jellemről árulkodik. Mások valószínűleg már rég feladták volna. Önben mi tartotta az erőt?

Elmenetelemet mintegy küldetésnek tudtam be. Hiszen anyám parancsát, hogy „Fiam, menj, és keresd fel a bátyádat!” (Ez ciszterci szerzetes bátyámat, Henrik atyát jelentette Amerikában) szent kötelességemnek tekintettem. Bármi történjék is, ennek megvalósítása feltett szándékom volt.

Úgy tűnik nagyon határozott volt, de külföldön érvényesülni ma sem egyszerű. Mi segítette átvészelni a nehézségeket?

Serdülőkoromnak távoli idegenben való töltése életem egyik legnehezebb időszaka volt. Annak ellenére, hogy utazásom első állomása, az osztrák menekülttábor után Svájcban egy gazdag család fogadott be időszakosan, a bizonytalanság, hogy végtére is hol fogok kikötni, megnehezítette a helyzetemet. Mire megkaptam az amerikai bevándorlási engedélyt, már beleszoktam a svájci kényelembe, és nem is igen akartam azt egykönnyen feladni. Egy nyelv elsajátítása után nem igen akaródzott ismét mindent újrakezdeni és egy teljesen új, egészen más nyelvet és szokásokört megtanulni. Azonban ismételten anyám parancsának teljesítése ösztönzött a folytatásra.

Az új szokások és nyelvek elsajátítása mellett nem érezte magányosnak magát, nem volt honvágya?

Egy fiatalembernek a kaland általában felvillanyozó és érdekfeszítő. Számomra is az volt, de be kell valljam, többször fogott el a honvágy – legelőször a menekült-táborban töltött első karácsony szomorított el nagyon, és utána pedig a tévében olykor elhangzott magyar nyelvű dal: még most is emlékszem rá, mi ríkatott meg – „álmodó Tiszapart, szívem lelkem odahajt…” még most is fülembe cseng a dallam.

Üzenne most valamit annak a 15 éves fiúnak, aki egykor elhagyta az országot?

Azaz saját magamnak, 62 év után, különféle tapasztalatokkal felfegyverkezve? Talán ennyit mondanék: „Fiam, ne tántorodj el feltett szándékodtól, tedd a jót, amit szüleid beléd vertek, és ne ess kétségbe, de különösen ne sajnáld magad!”

Ez a tanács egy kiegyensúlyozott, boldog emberre vall. Mikor érezi igazán, hogy boldog?

Akkor érzek lelkemben és egész valómban boldogságot, amikor megteszem mindazt, amire képes vagyok, és meg vagyok elégedve az erőfeszítéssel, amit erre szántam.

Gondolom azért néha a szomorúság is megkörnyékezi.

Elég ritkán ugyan, de igen, időnként engem is elönt a lehangoltság.

Ilyenkor megpróbálom kideríteni az okát, s legtöbbször arra a megállapításra jutok, hogy valamiben hibáztam,

emberekkel helytelenül bántam, önző voltam – bűnt követtem el. Akkor imádságos lélekkel elfogadom, hogy esetleg a jó Isten megengedi, hogy hibázzak, és ennek eredményeként akarja levagdosni, lekacsolni rólam az önzés vadhajtásait és a helyes útra terelgetni. Igazából akkor imádságos alázatosságra hangolom magam, és mindig találok olyan kellemes mozzanatot az életemben, amelynek tudata felvidít.

Ha már Istent említette: nem kis erő kellett ahhoz, hogy a papi hivatást válassza. Manapság azonban nagyon sokan félnek elköteleződni, akár szakma, akár párkapcsolat terén. Ön szerint lehet ez oka a kiegyensúlyozatlan életnek?

Az ember tulajdonképpen nem maga választja a papi hivatást, hanem engedelmeskedik Isten szavának, válaszol Isten hívására. Ez feltétel nélküli „igen” választ követel. Ennek a feltétlenségnek legfontosabb kelléke a teljes elkötelezettség és odaadás, még akkor is, ha nem tudom pontosan, a jövő mit hoz. Isten gondviselésébe helyezett teljes bizalom adja meg a döntés helyességének bizonyítékát. Itt is az önzetlenség fontosságára hívom fel a figyelmet, hogy ne állandóan csak „magamat” keressem, mert akkor meg is fogom találni teljes elfogadhatatlanságában az önző, vétkes énemet.

Inkább a másikra, a felebarátomra kell koncentrálnom, felejtve az „én” feltétlen fontosságát. Amikor adok, magamat adom, akkor kapok igazán ajándékot.

Ezek nagyon szép gondolatok, azonban mai világban nagyon sok előítélettel illetik a vallási életben tevékenykedőket. Önt érték-e már kritikák?

Igen. Ezt nehéz kiküszöbölni. Sokszor papi lényemet támadják, különösen most, amikor, sajnos, az egyházban, a klérusban előfordult sok helytelen és elfogadhatatlan viselkedés általános elutasítást és megvetést von maga után. Volt már olyan tapasztalatom Amerikában is és Magyarországon is, hogy látván papi öltözetemet, egy teljes idegen azzal üdvözölt, hogy „na, a mai napon hány ministránsával feküdt már össze?” Ezt nem szabad személynek szólóan vennem, hanem mellőznöm kell – még akkor is, ha nagy fájdalmat okoz. Szinte azt kell mondanom magamnak, hogy most én is mint alany részt veszek Jézus kigúnyolásában, és saját szenvedésemet is odacsatolom a Megváltó által elszenvedett kínokhoz.

Az ilyen jellegű feszültségek levezetésére kezdett el futni?

Nem igazán. A futás már több mint húsz esztendeje életem szerves részévé vált. Nagyon is fantáziamentes volt a kezdet: több évtizedes tanítás és igazgatóskodás után egyszerűen túlsúlyos lettem, és ennek leküzdésére a futás mutatkozott a legjobb ellenszernek. Nagyon is bevált, és sokkal több eredmény vont maga után, mint a jobb egészséget: egy egész új világ nyílt meg számomra a futótársak ismeretségén keresztül.

Bernát Atya a maraton lefutása után Amerikában.

Azért a plusz kilók elleni küzdelemben viszonylag kevesen futnak le ötven kilométeres távokat. Hogy készül a megmérettetésre?

Nem könnyű feladat, de az ember állandóan messzebbre és messzebbre tolja ki képességének határait, és mentálisan edzi magát a határok feszegetésére. Viszont vigyázni is kell, hogy tudjuk hol kell megállni! A célok elérése hihetetlen megelégedést eredményez.

A következőkben az amerikai élete iránt érdeklődnék. Sokunkban él az a kép, hogy az Egyesült Államokban boldogabbak az emberek, mint hazánkban. Ön mit gondol erről?

Ezt nem tudnám ilyen kategorikusan kijelenteni, de az biztos, hogy az amerikai ember hozzáállása az élethez sokkal derűlátóbb – ilyen módon esetleg boldogabb. Itt beszélhetünk esetleg a pohár félig teltségéről, avagy félig ürességéről.

A magyar ember valahogy úgy viszonylik az élethez, hogy „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt!” azaz mindig talál valami okot a szomorkodásra.

Az atya igazi cowboy öltözetben. Háttérben az alkohol tilalmi hordókkal.

Ez a mentalitás a fiatalokra is jellemző?

Itt ismét nem tudok általánosítani, mert tapasztalataim nagyon is egyoldalúak, azaz saját iskolánk diákjait ismerem csak – tehát édeskeveset tudok az állami iskolák diákjairól. Annyit viszont habozás nélkül tudok mondani, hogy tanítványaink általában nagyon törekvőek, ami sokban annak tudható be, hogy szüleik is azok voltak és maguknak kellett kikaparni a gesztenyét. Az valóban igaz, hogy Amerikában minden lehetséges, ha az ember elhatározza, hogy megteszi.

Mit gondol, mi adja a boldogság forrását az ön életében?

Talán az, hogy megteszem mindazt, amire hivatva vagyok, és egyszerűen odaadom magam hivatásomnak. Jelen vagyok.

Tudna mondani egy szinonimát a boldogságra?

Megelégedettség.

Végezetül, mit üzenne azoknak az embereknek, akik boldogtalannak érzik magukat?

Ne a saját boldogságukat kergessék, hanem törődjenek többet a másik emberrel.

Úgy érzed, hiába hajszolod a boldogságot? Mi segíthetünk! A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!