Pszichológia négy keréken – 5 gondolkodási hiba, sofőrökre szabva

A közlekedéspszichológia a pszichológia egy kevésbé felkapott, pár évtizedes múltjával viszonylag frissnek mondható területe. Azokat a környezeti és emberi tényezőket vizsgálja, amik befolyással lehetnek arra, hogyan viselkedünk a volán mögött. Miért veszítjük el a fejünket az autóban, ordibálunk a dugóban és fordulunk ki önmagunkból? Hogyan fajulhatnak egyszerű közlekedési félreértések olyan könnyen ordibálásig, és miként hibázhatnak még a legrutinosabb sofőrök is az úton?

A kutatási eredmények alapján az agresszív vagy rossz vezetési stílust – ami balesetekhez vagy közlekedési nézeteltérésekhez vezethet – nem lehet minden esetben egyszerűen a figyelmetlenség vagy az ügyetlen sofőrök számlájára írni. Ugyanis

a legtapasztaltabb vezetők is ki vannak téve az intuitív megérzéseik, kognitív kapacitásuk korlátoltsága, vagy éppen a szociális érzékenységük csökkenése jelentette veszélynek.

Összegyűjtöttünk öt olyan érdekes pszichológiai torzítást, vagy ha úgy tetszik gondolkodási hibát, amikkel mindannyiunknak szembe kell néznünk autóvezetőként.

1. Nem érzékeljük, ha agresszívan viselkedünk – vagy egyszerűen nem érdekel minket

Valószínűleg szinte mindenkinek volt már olyan élménye, hogy a visszapillantó tükörbe pillantva szinte a lökhárítón lógva látta meg a mögötte érkező autót, esetleg egy szerencsétlenebb előzés során arra lett figyelmes, hogy a korábban lassan haladó, megelőzni kívánt kocsi éppen akkor kezd gyorsítani, amikor párhuzamosan haladnak. Feltehetően – akár szándékosan, akár akaratlanul –

a legtöbbünk okozott már ehhez hasonló kellemetlen, ijesztő vagy kényelmetlen pillanatokat más közlekedőknek.

A kutatási eredmények szerint a szenzoros élménykeresés és impulzivitás skálákon magasabb pontszámot elérő vezetők hajlamosabbak az agresszivitásra a kormánynál. Ráadásul ugyanők azok, akik kevésbé érzékenyek a büntetésekre, így a várható bírságok nem jelentenek számukra igazi visszatartó erőt az antiszociális viselkedéssel szemben.

2. Nagyobb biztonságban érezzük magunkat, mint amekkorában valójában vagyunk

Bár sokak számára kezdetben izgalmas vagy veszélyes kihívásnak tűnik, általában miután sikeresen megszereztük a jogosítványt és sok kilométernyi tapasztalatot, a vezetés is egyszerű automatizmussá válik. Idővel megtanuljuk, hogyan kell a többi sofőr cselekedeteit bejósolni, ami könnyen azt az illúziót keltheti bennünk, hogy mi irányítjuk az eseményeket.

music video race GIF
Sokszor téves következtetésekre jutunk sebességünkkel kapcsolatban. (forrás: giphy.com)

A közlekedés azonban egy összetett, közösségi játék, aminek folyamatához az összes résztvevő döntései, figyelmetlenségei és reflexei hozzájárulnak. Vizsgálatok alapján különösen hajlamosak vagyunk rosszul saccolni a sebességgel kapcsolatos elképzeléseinket. Túlbecsüljük az időt, amit gyorsabb tempóval spórolhatunk, emellett pedig alábecsüljük a biztonságos féktávolságot. Az ilyen ítéletek meghozatalához ugyanis viszonylag összetett számítások szükségesek, így nem érdemes a megérzéseinkre támaszkodni velük kapcsolatban.

3. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a többi sofőr is ember

Ha a buszon vagy a villamoson véletlenül rálép valaki a lábunkra, vagy a boltban összekoccan valakivel a bevásárlókocsink, általában elfogadjuk a bocsánatkérést és egyszerűen továbbmegyünk. Előzékeny és kedves gyalogosból azonban sokan félelmetes átalakuláson esnek át, ahogy sofőr szerepkörbe kerülnek. Vezetés során a többi közlekedő legapróbb figyelmetlensége vagy elhibázott manővere azonnali haragot és dühöt válthat ki belőlünk, ami akár még tettleges erőszakba is fordulhat. Ez utóbbi a Road Rage (azaz Országúti Őrjöngés) jelensége. A kutatók szerint ennek oka, hogy

autóvezetőként könnyen dehumanizáljuk a többi közlekedőt – akár gyalogosokról, biciklisekről vagy más sofőrökről legyen szó.

Ebből kifolyólag pedig olyan indulatokat és viselkedést is megengedünk magunknak irányukban, amit szemtől szemben nem vállalnánk. Ez a gátlásvesztés kicsit hasonló az online közösségi terekben tapasztalható anonim agresszió jelenségéhez.

4. Túlbecsüljük a saját képességeinket

A jogosítvánnyal bíró sofőrök 80-90 százaléka azt gondolja magáról, hogy vezetői képességeit tekintve az átlag felett van. Ez azonban önmagában paradoxon, hiszen mindenki nem lehet az átlagosnál jobb. Ráadásul – elég ironikus módon – mindez fokozódik, ha egy adott témában egyébként kevés a valódi tudásunk. Az első kutatói után Dunning-Kruger-hatásként ismert jelenség lényege, hogy minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudása mértékét.

Bár szinte mindenki jobbnak érzi magát az átlagnál, ez nem sokat árul el valódi képességeiről. (forrás: giphy.com)

A tanulmány szerzői a legkülönfélébb területeken, az olvasott szöveg megértésétől a gépjárművek használatán át a sportokig azt találták, hogy az amatőrök magabiztosabbak a szakértőknél. Önmagában tehát az, ha valaki az átlagosnál jobb sofőrnek tartja magát, még nem garantálja, hogy valóban rátermettebben vezet. Csak annyit bizonyít, hogy az emberek többségéhez hasonlóan gondolkozik saját képességeiről.

5. Vakmerőbben vezetünk, ha egyedül utazunk

Általában agresszívebben és kevésbé óvatosan vezetünk abban az esetben, amikor nincsenek rajtunk kívül utasok az autóban. Ennek a pszichológiai háttere még viszonylag feltérképezetlen, ugyanakkor elég hasznos információ a hétköznapokra nézve. Ha nem is tudjuk pontosan, miért van ez, érdemes tudatosan odafigyelni, hogy az ilyen és ehhez hasonló körülmények milyen változásokat generálhatnak viselkedésünkben.

•••

Belevágnál a jogsi megszerzésébe? Mi megtaláltuk Budapest egyik legjobb autósiskoláját, ahol most a Mindset Pszichológiára hivatkozva 20% kedvezményt kapsz a jogsid árára! Az Atilos Autósiskolánál családias környezetben, színvonalas oktatás mellett, korrekt oktatók várnak. Ha jelentkeznél vagy csak érdeklődsz, írj a részletekért e-mail címünkre: mindset@mindsetpszichologia.hu

•••

Felhasznált szakirodalom: 

Constantinou, E., Panayiotou, G., Konstantinou, N., Loutsiou-Ladd, A., & Kapardis, A. (2011). Risky and aggressive driving in young adults: Personality matters. Accident Analysis & Prevention43(4), 1323-1331.

Kruger, J., & Dunning, D. (1999). Unskilled and unaware of it: how difficulties in recognizing one’s own incompetence lead to inflated self-assessments. Journal of personality and social psychology, 77(6), 1121.

Lowenstein, L. F. (1997). Research into causes and manifestations of aggression in car driving. The Police Journal70(3), 263-270.

Roy, M. M., Liersch, M. J. (2014). I am a better driver than you think: examining self-enhancement for driving ability. Journal of Applied Social Psychology, 43(8), 1648–1659.

Shinar, D., & Compton, R. (2004). Aggressive driving: an observational study of driver, vehicle, and situational variables. Accident Analysis & Prevention36(3), 429-437.

Svenson, O. (2009). Driving speed changes and subjective estimates of time savings, accident risks and braking. Applied Cognitive Psychology: The Official Journal of the Society for Applied Research in Memory and Cognition23(4), 543-560.

További forrás itt.


Iratkozz fel hírlevelünkre!