Ki miért játszik? – Motivációk a videojáték-használat mögött

Napjainkban egyre inkább töredezik az a sztereotípia, mely szerint a videojátékok rajongói magányos, befelé forduló „kockák”, akik azért töltenek annyi időt a virtuális terekben, mert az offline világban nem tudnak érvényesülni. A játékosok száma évről évre növekszik. Vajon milyen tényleges motivációk húzódnak meg a videojáték-használat mögött? Hányféle játékos „típust” különböztethetünk meg?

A videojáték-ipar rohamos ütemben terjeszkedik és fejlődik. Itt nem (csak) a Fortnite mindent elsöprő sikerére kell gondolnunk, érdemes figyelembe venni azt is, hogy 2018-ban néhány videojáték már a nyitó hétvégéjén meghaladta a 3 millió eladott példányszámot. Az ESA (Entertainment Software Association), az amerikai videojáték-ipart képviselő szervezet 2017-es kimutatásai alapján, az amerikai háztartások 67 százalékában van olyan eszköz (konzol, számítógép), amely alkalmas videojátékok futtatására, továbbá a háztartások 65 százalékában él legalább egy olyan személy, aki hetente több mint három órát játszik videojátékokkal. A felmérés alapján az U.S.A.  játékosainak átlagéletkora 35 évre tehető, továbbá a nemi arányok a férfiak és nők között 60-40 százalékban oszlanak meg.

Különböző emberek, különböző motivációk

Számos okkal magyarázható, hogy miért válik egyre népszerűbb hobbivá a videojáték. Az egészen biztos, hogy a játék és a játszás jelensége minden kultúrában jelen van, melynek adaptív voltát bizonyítja, hogy évezredek óta létező jelenségről van szó, melynek számos formája ismert. Különböző emberek különböző motivációk miatt szeretnek játszani, legyen szó sportról, pasziánszról vagy akár a videojátékokról. Nick Yee évek óta kutatja a gamer (játékos) kultúra viselkedéses jellemzőit, munkásságának egyik központi kérdése, hogy milyen motivációk állnak a játékosok mögött. A jelenleg elérthető „Gaming Motivations Modell” (Játszás Motivációs Modell) elkészítéséhez Nick Yee és csapata kérdőíves módszerekkel, több mint háromszázezer játékostól gyűjtöttek adatokat. A válaszokból az alábbi hat motivációs faktort hozták létre.

  1. Az Action (Akció) faktor. Ezen faktoron magas pontszámot elérő játékosok szeretik a lendületes játékmenetet és az izgalmas eseményeket. Szeretnek részesévé válni epikus harcoknak, miközben körbeveszi őket a lövések, robbanások zaja. Ha valakiben ez a motiváció a legmagasabb, valószínűleg otthon érzi majd magát olyan játékokban, melynek alapjául egy háborús helyzet szolgált.
  2. A Social (Közösség) faktor. Ha valaki szeret másokkal szemben vagy másokkal együtt játszani, valószínűleg magas pontszámot ér el ezen a faktoron. Az ide sorolható személyek igazi csapatjátékosok, akiket motivál a játékosok közötti interakciós lehetőség. Szeretik az olyan játékokat, ahol lehetőség van chatelni, csapatokba tömörülni és barátokat vagy riválisokat szerezni.
  3. A Mastery (Alaposság) faktor. Abban az esetben, ha a személy szereti a kihívásokat, kedveli a bonyolult játékmenetet, ahol akár órákat kell eltölteni egy-egy rejtély vagy küldetés megoldásával, ez a faktor meghatározó lesz számára. Az ilyen típusú játékosok előnyben részesítik a bonyolultabb játékokat, és fontos számukra, hogy saját döntéseket tudjanak hozni a játékon belül, amik akár az egész játékmenetre kihatással lehetnek.
    Ahány játékos, szinte annyi motiváció húzódik meg a videojátékozás mögött.
  4. Az Achievement (Eredményesség) faktor. Az ide sorolható felhasználókat elsősorban a rangok, a kitüntetések és az egyéb kollekciók birtokba vétele hozza lázba. Szeretik teljesen kiaknázni a játék lehetőségeit, minden apró részletet felfedezve, minden tárgyat összegyűjtve és az összes küldetést teljesítve fejezik be a játékot. Szeretik továbbá a versengést, újra és újra megmásszák a ranglétrákat a legendás pozíciókért.
  5. Az Immersion (Elmerülés) faktor. Akiknél ez a faktor az elsődleges, szeretnek más bőrébe bújva felfedezni egy ismeretlen világot. Fontos számukra, hogy egy játéknak jól megírt, igényes története legyen, amiben el tudják helyezni saját magukat. Természetesen ezen a faktoron találhatók a szerepjátékok szerelmesei.
  6. A Creativity (Kreativitás) faktor. Az itt található játékosok szeretik, ha egy játéknak aprólékos és stílusos desingja van. Előnyben részesítik azt a játékot, ahol minél több dolog testre szabható. Szeretnek felfedezni, tapasztalatokat gyűjteni a játék virtuális világából, melyek alapján saját maguk írják tovább a történetet, rendezik be a pályát.

Mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább illő játékot

Fontos kiemelni, hogy a faktorok nem „mindent-vagy semmit” jellegűek, tehát könnyen előfordulhat, hogy több faktor elemeinél is magunkra vagy barátainkra ismerhettünk. Átolvasva a faktorokat láthatjuk, hányféle motiváció hajthat valakit arra, hogy videojátékokkal játsszon, és az ipar fejlődésének köszönhetően mindenki megtalálhatja a hozzá leginkább illő videojátékot. Természetesen a mértékletességre érdemes ennél a hobbinál is figyelni. Ha valaki kíváncsi, ő hol helyezkedik el az adott faktorokon, ide kattintva kitöltheti a kérdőívet, megnézheti, melyik játék illik hozzá, és további információkat találhat a kutatásról!

 

Felhasznált szakirodalom:

Bányai, F., Zsila, Á., Demetrovics, Z., & Király, O. (2017). A problémás videojáték-használat újabb elméleti és gyakorlati megközelítései. INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM: TÁRSADALOMTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT18(1), 93-106

quanticfoundry.com/gamer-motivation-model/

Yee, N. (2006). Motivations for play in online games. CyberPsychology & behavior9(6), 772-775.


Iratkozz fel hírlevelünkre!