Az önsegítés mint lehetőség

Életünk során időről időre, kisebb és nagyobb nehézségekkel találjuk szembe magunkat, amelyekre reagálnunk kell: meg kell küzdeni velük, vagy alkalmazkodni kell hozzájuk. Ilyenkor tudatosan vagy kevésbé tudatosan alkalmazzuk az elsajátított és bevált megküzdési stratégiánkat, tehát próbálunk segíteni magunknak, magunkon. Cikkünkben az önsegítés formáit, főbb jellemzőit, illetve az önsegítésben rejlő lehetőségeket járjuk körbe a pszichológia szemszögéből.

Általános értelemben önsegítésnek nevezünk minden olyan önálló tevékenységet, melyet a megrendült érzelmi és kapcsolati egyensúlyunk helyreállítása, illetve az egészségi állapotunk javítása érdekében teszünk.

A hangsúly az önálló döntésen és cselekvésen van,

amelyben külső személyek csupán biztató, megerősítő funkciót töltenek be.

Az önsegítés – lélektani szempontból – olyan megküzdési mód, amely a támogatás különböző formáinak aktív keresésén alapul. Fókuszálhat a probléma megoldásra és az érzelmekre egyaránt. Az önsegítés során tehát az egyén önállóan keresi a számára hasznos segítséget, azonban ebben a folyamatban jelentős szerepe van a társas támogatottságnak is, ami például az önsegítő csoportok vonatkozásában még kifejezettebb.

Az önsegítés főbb formái

  • Önsegítő irodalom olvasása, amelybe beletartoznak a professzionális segítők által írt oktató és tanácsadó könyveken túl, a különböző szépirodalmi és vallási művek, vagy akár az önéletrajzi ihletésű alkotások is. A könyvekben megfogalmazott gondolatok, érzések érzelmi támaszt jelenthetnek, a nézőpontváltás lehetőségének felkínálásával, valamint a figyelem elterelésével enyhíthetik a szenvedést. Az olvasó számára nyilvánvalóvá válik, hogy nincs egyedül a problémájával, hogy másoknak is vannak hasonló nehézségeik, ami már önmagában is megkönnyebbüléshez vezethet. Az önsegítő könyvek hatékonysága Bergsma (2008) nézete szerint főként annak köszönhető, hogy az „aktív olvasás” révén a könyvből szerzett ismeretek kipróbálására és alkalmazására ösztönöznek, tehát a sikerben – a könyvben szereplő tanácsok minőségén túl – az olvasó viselkedésének is kiemelt szerepe van.
  • Önsegítő, támogató csoportokban való részvétel lényegi eleme a társas támogatás, amely által kölcsönös érzelmi támaszra, együttérzésre, hasznos információkra, az összetartozás érzésének megtapasztalására és akár konkrét, kézzelfogható segítségnyújtásra is számíthatnak egymástól a csoporttagok. Moeller (1989) szerint az önsegítésnek, illetve az önsegítő csoportok működésének négy alapelvét különíthetjük el:
  1. Az önirányítás elve szerint minden csoport magáért felelős, ami azonban – a kollektív felelősségen túl – magában foglalja az egyének felelősségét is a saját problémájuk megoldásának kezdeményezésében.
  2. Az önsegítő csoport tagjai egymással sorsközösséget alkotnak, kölcsönösen elismerik és elfogadják egymást, ami a szolidaritás elvét alapozza meg.
  3. A nyíltság és őszinteség alapelve megkívánja, hogy a csoporttagok valóban önmagukat adják a közösségben, ne akarjanak másnak látszani, mint amilyenek.
  4. A közös munka akkor lehet igazán sikeres, ha a tagok eredményt várnak tőle, ezért a remény fontos működtető erő az önsegítő csoportok dinamikájában.

Az önsegítés további formáit képezik:

  • A filmek, színházi előadások, illetve az egyéb műalkotások megtekintése.
  • Az aktív információkeresés, amely során például a családtagok, barátok, ismerősök megkérdezésével, az internet használatával lehet a probléma megoldását, kezelését segítő konkrét ismeretekre szert tenni.
  • A családtagokhoz, barátokhoz fordulásnak azonban nem csupán az információhoz jutásban, hanem a szociális és érzelmi síkon elérhető támogatás elérésében és megtapasztalásában is kiemelkedő szerepe van.
  • Önsegítésnek minősülnek az egészségesebb életmód kialakítása érdekében tanúsított erőfeszítések különböző formái is, mint például: az étrend átalakítása, a testsúly csökkentése, a káros szenvedélyekről való leszokás, a sport, valamint a különböző relaxációs és meditációs technikák elsajátítása, gyakorlása.
  • Az önsegítéshez sorolhatjuk továbbá az olyan öngyógyító eljárásokat, amelyekhez az egyén nem vesz igénybe professzionális segítséget, hanem saját elhatározásból alkalmaz – az egészségi állapotának javítása érdekében – valamilyen gyógyhatású készítményt, gyógynövényt, táplálékkiegészítőt vagy egyéb terápiás tevékenységet.

Az önsegítés témájával foglalkozó kutatók álláspontja szerint – az egyén életében fellépő nehézségek minél széles körűbb és hatékonyabb kezelése érdekében – az önsegítő lehetőségek és a professzionális segítségnyújtás képviselői közti viszonyban érdemes a megfelelő szintű együttműködésre törekedni, mivel a kétféle „ellátórendszer” képes egymás kiegészítéseként funkcionálni.

•••

Segítünk kiaknázni erőforrásaidat és támogatni az önsegítés folyamatát! Terápiás & Tanácsadó Központunkban egyéni pszichológiai tanácsadással várnak képzett szakembereink, többek közt Szeriné dr. Ormándi Erzsébet pszichológus is, jelen cikk szerzője.

 

Felhasznált irodalom:

Demetrovics, Zs., Urbán, R., Rigó, A., Oláh, A. (szerk.) (2012). Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása II. Budapest, ELTE Eötvös Kiadó.

 


Iratkozz fel hírlevelünkre!