A szép, a bátor és az okos – családi tulajdonságbörze

A jó király, a kedves királykisasszony, az okos juhász, a gonosz törpe… sorolhatnánk a meseszereplőket egy-egy jellemző, kiemelkedő tulajdonságuk mentén. Mindenki tudja azonban, hogy a való életben kevéssé működik az ilyen egyszerűsítés, hiszen tulajdonságaink, értékeink, képességeink sokrétűek – vagy mégsem látjuk egymást ilyen összetetten?

A második osztályos Anna az osztálytársaival mindig királylányosat játszik. Fantáziája nagyon gazdag, így mindig újabb és újabb szereplőket talál ki, von be a játékba. Az édesanya szerint a kislány kiemelkedően kreatív, művészi vénájú, sajnos azonban az osztályban nem találja a helyét, a tanítóknak gyakran kell fegyelmeznie, mivel saját kis világa igen könnyen elragadja, szabadulni sem engedi gondolkodását a matematikafeladat megoldásának irányába. A fenti példa többek között a családban kialakult tulajdonságok elidegeníthetetlenségének jelenségét mutatja be.

Mikor családunk tagjairól beszélünk, tudattalanul kiemelünk bizonyos tulajdonságokat, míg másokat kevésbé tartunk fontosnak az adott személlyel kapcsolatban. Akárcsak a mesékben, minden szereplő rendelkezik egy fontos tulajdonsággal. Sokszor azonban ezek a jellemzők nem tudatosulnak, inkább a másikhoz való viszonyulásban érhetők tetten. Mi is áll a jelenség mögött?

A konstrukciós elmélet

Az egyénre vonatkozó konstrukciós elmélet George Kelly munkája, ezt az elméletet vitte át a családi rendszerekre Procter. Működésükben a sztereotípiákhoz hasonlatos konstrukcióink, a világról való gondolkodásunk egyszerűsítését, az egymással folytatott interakciók kiszámíthatóságát szolgálják.

Az egyszerűsítést szolgáló értelmezéseink alapvetően bipolárisak, például gyenge-erős, unalmas-érdekes, lusta-szorgalmas.

A családi rendszerben az egymásra hatás miatt idővel kialakulnak olyan közös konstrukciók, melyek az akció-reakció mentén értelmezéssé alakulnak. Például egy házaspárnál a feleség nem szeret ügyeket intézni, mivel túlzottan fél, hogy a bürokrácia útvesztőjében elvész, ezért ezt a férj vállalja magára – így a viselkedés különbségéből kialakul az az értelmezés, hogy a feleség félénk, míg a férj bátor. Amennyiben más helyzetekben is ez a felállás, folyamatosan megerősítődik ez a bipolaritás, így a házaspár tagjai az értelmezésüknek megfelelően fognak cselekedni és vélelmezni a másik fél reakcióját, még akkor is, ha másképp alakulna a viselkedés.

Többtagú családban is hasonlóan működik az elmélet, a tagok az egymástól való különbözőséggel vagy hasonlósággal jellemzik magukat. A kiosztott tulajdonságok között azonban az ellentét továbbra is fennáll. Így tehát, ha az apuka a bátor, más családtagok lesznek a félénkek.

Ha egy családtag a vicces, a többiek már csak kevésbé viccesek lehetnek, hiszen az adott tulajdonság megtalálta hordozóját.

Természetesen több családtagnál többen képviselhetik egy másik családtagtól való elkülönülésüket, azonban bármely tulajdonság mentén ketté osztható egy család. Tipikus példa erre a család fekete báránya, a tüneteket produkáló serdülő, a többi családtag mellette csupán egészséges, rendes lehet. A családok tehát az elmélet szerint egy sor tulajdonságot kiosztanak, szabad választásuk van, azonban maga a választás egymástól függ, interdependens.

Családunkban minden tagnak megvan a jellemző tulajdonsága.

És hogy hol lehet ezzel probléma?

A családok időről időre átmennek olyan normatív változásokon, melyek nagy stresszként, krízisként hatnak rájuk. Ilyen például a gyermekek iskolába kerülése, serdülése vagy kirepülése. Ezekben az időszakokban a család rugalmassága hatalmas fontosságot kap. Jó esetben a szabályok, törvényszerűségek, rítusok átalakuláson mennek keresztül, hogy a család tagjainak biztonságot jelentsenek, de ne korlátozzák őket igényeik megélésében. Amennyiben a családi konstrukciós rendszer – a kiadott tulajdonságok rendszere – is tud az idő előrehaladtával változni, nem alakul ki elakadás.

A család a szocializáció elsődleges színtere, így az ott megtanult sémákat, konstrukciókat próbáljuk máshol is alkalmazni, máshol is a kreatív, a bátor, a problémás lenni, ami komoly akadályokba ütközhet, később, felnőttként teljes mértékben kontraproduktívvá válhat.

Sok esetben a kellő rugalmasság nincs meg, így az első példában szereplő kislány lesz a kreatív, még akkor is, ha ez a szerep számára már egyáltalán nem komfortos, bizonyos kontextusokban, például feladathelyzetben inadekvát lehet. Hasonlóképpen a példában szereplő feleség lesz a félénk, még akkor is, ha idő közben magabiztosságot szerzett. A rugalmatlanság miatt az adott tulajdonságról nem lehet váltani.

Mit lehet tenni, ha felfedezzük, hogy a jellemző tulajdonság túl sok színtéren befolyásolja életünket?

Sok esetben a probléma megjelenésekor a család olyan eszközöket alkalmaz, melyek nem járnak sikerrel, mivel az adott konstrukciós keretből nem lépnek ki. A terapeuta feladata, hogy más szemléleti keretbe helyezze az adott viselkedést, így az értelmezési keret, a konstrukció is változhat. A problémás serdülő viselkedését például nem egyértelműen rosszként interpretálja, hanem a terápiát előidéző, így végső soron a családi elakadásokat megoldani kívánó akcióként. Saját életünkben elsődleges fontosságú a megfelelő önismeret, mivel ezáltal láthatjuk meg a felszín alatti, interakciókat befolyásoló erőket.

Bővülő önismeretünk segítségével felfedezhetjük saját és mások konstrukcióit, így tehetjük tudatossá és megváltoztathatóvá a folyamatokat.

Családtagként önmagunkat és családtagjainkat is megpróbálhatjuk mentesíteni a feszítő értelmezések alól, így teret engedhetünk a változásnak és egy új egyensúly létrejöttének, melyben mindenki a számára komfortos és megfelelő mértékben módosítható jellemzőkkel bír.

•••

Leendő szülőként számtalan kérdés merülhet fel benned a gyermekvárással, szüléssel és neveléssel kapcsolatban. Tematikus workshop sorozatunk keretében mindenre választ kaphatsz szakértőinktól! Jelentkezz tavaszi csoportjainkra és éld meg felszabadultan, örömmel ezt a csodás időszakot!

 

Felhasznált irodalom:

Bíró S. & Komlósi P. (1994). Családterápiás olvasókönyv. Animula Kiadó

Procter, H. (1985). A construct approach to family therapy and systems intervention. In Button, E. (Ed.).Personal construct theory & mental health: Theory, research and practice. Croom Helm.

Procter, H. (2009). The construct. 21-40. In Butler, R. (Ed.). Reflections in personal construct theory. John Wiley & Sons.


Iratkozz fel hírlevelünkre!