Mi történhet az agyunkban, ha kényszeres zavartól szenvedünk?

A kényszeres zavarok rengeteg embernek keserítik meg a mindennapjait, azonban a tudomány rendelkezik válaszokkal arra nézve, hogy miként lehet azt hatékonyan kezelni. A következőkben a kialakulás és a kezelés főbb biológiai aspektusaira tekintünk rá röviden, Ronald J. Comer írását összefoglalva.  

A kényszerbetegségek kialakulása kapcsán többféle szemlélet is megfogalmazta az idők során a saját maga nézőpontját. Pszichodinamikus szerzők éppúgy véleményt formáltak és javaslatokat tettek a kérdésben, mint a behavioristák vagy a kognitív szemléletű elméletalkotók. Hasonlóképpen, a kezelésre vonatkozóan is többféle szemlélettel számolhatunk: határozottan szóba jön a viselkedésterápia és a kognitív terápia, de adott esetben helye lehet a rövid dinamikus pszichoterápiáknak is olyankor, amikor a kényszerbetegséget szeretnénk gyógyítani. Ezek mellett azonban kellő számú bizonyíték van arra nézve is, hogy a kényszer mögött egy meghatározható biológiai háttér azonosítható, és hogy bizonyos szerek képesek arra, hogy a megzavart agyi működést pozitív irányban befolyásolják – sokszor kiegészítve az említett pszichoterápiás kezeléseket.

Az agyi működés

A kényszeres zavarok biológiai hátterének feltárásával két, egymást kiegészítő és alátámasztó irányzat foglalkozik. Az egyik a kórosan alacsony szerotoninaktivitást, a másik az agy egyes kulcsfontosságú területeinek abnormális működését jelöli meg a kényszeres állapotok kialakulása mögött meghúzódó okként.

A szerotonin egy olyan agyi ingerületátvivő anyag, melyet akkor hoztak először összefüggésbe a kényszerbetegségekkel, amikor felfedezték, hogy a kényszertünetek jól reagálnak bizonyos, szerotoninaktivitást fokozó antidepresszánsokra. Miután a szerek csökkentették a kényszertüneteket,

egyes kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a zavar hátterében a kórosan alacsony szerotoninaktivitás áll.

Ezt látszott alátámasztani az a tapasztalat is, hogy csak a szerotoninaktivitást fokozó antidepresszánsok enyhítik a kényszertüneteket.

A másik irányzat azt mondja, hogy a kényszerbetegség a frontális lebeny orbitális területének és a nucleus caudatusnak az abnormális működésével hozható összefüggésbe (az orbitális régió közvetlenül a szemünk fölött, míg a nucleus caudatus az agykéreg alatt helyezkedik el). Biológiai nézőpontú elméletalkotók egyre nagyobb csoportja gondolja azt, hogy

az orbitális régió vagy a nucleus caudatus túlműködése okozza a nyugtalanító gondolatok és cselekedet állandó betörését a tudatba.

Ezt alátámasztani látszottak azok a megfigyelések, melyek szerint az orbitális régió vagy a nucleus caudatus baleset vagy betegség miatti roncsolódása a kényszertünetek csökkenését hozta magával. Pozitron-emissziós tomográfiás (PET) vizsgálatok, melyek az agyat működés közben teszik megfigyelhetővé, kimutatták, hogy a kényszerbetegeknél a nucleus caudatus és az orbitális régió aktivitása szignifikánsan meghaladja a kontrollszemélyek értékeit, továbbá azt is, hogy a kezelésre jól reagáló kényszerbetegek esetében az említett agyterületek aktivitása a kezelésre nem reagálókéhoz képest jelentősen csökkent.

A két megközelítés azért tud összekapcsolódni, mert a szerotonin kifejezetten aktív szerepet játszik  az orbitális régió és a nucleus caudatus működésében – a szerotonin csökkent aktivitása zavarja a megfelelő működésüket.

Biológiai kezelés

A kényszer kezelésénél olyan antidepresszánsok jöhetnek szóba, melyek azon túl, hogy fokozzák a szerotoninaktivitást, rendezik az orbitális régió és a nucleus caudatus működését is. Több kutatás is bizonyította, hogy

bizonyos szerek (pl. Anafranil, Prozac és Luvox) az esetek 50-80 százalékában enyhítik a kényszeres betegség tüneteit, miközben a placebok csak 5 százalékos javulást hoztak magukkal.

Hozzátartozik az is, hogy az antidepresszánsokat szedő betegek kényszere nem múlik el teljesen, körülbelül nyolc hét alatt átlagosan a felére redukálódik, azonban a kizárólag gyógyszeres kezelésben részesülők tünetei a gyógyszer abbahagyásával visszaállnak.

Comer azt írja, hogy két olyan vizsgálatot is fel tudunk mutatni, melyek eredménye szerint a viselkedéses és a biológiai megközelítések ugyanolyan hatást gyakorolnak az agyra, hiszen az expóziós és válaszgátlásos terápiákra jól reagáló betegek nucleus caudatusának aktivitása mindkét esetben ugyanúgy mérséklődött, mint a gyógyszeres kezelés esetében. Ez az adat azért is örömteli a javuláson túl, mert a pszichoterápia agyi működésre kifejtett pozitív hatásának is egy meggyőző bizonyítékaként szolgál.

 

Felhasznált szakirodalom: 

Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei – pszichopatológia. Osiris: Budapest.

Olyan problémával küzdesz, amit egyedül nem sikerül megoldanod? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!