Szemekbe zárt ígéret – amit a szemkontaktusról tudni illik

A szemkontaktus az egyik legfontosabb nonverbális jelzés, amit kapcsolatteremtés céljából használunk. Összeakad a szemünk valakivel, és arra leszünk figyelmesek, hogy a másik fél is éppen minket figyel. Igazán átlagos pillanat, hiszen nap mint nap megtörténik velünk. Mégis megvan annak a varázsa, amikor felismerjük, hogy ha csak egy kis ideig is, de egy másik személy mentális világának éppen mi vagyunk a középpontjában. Utánajártunk a szemkontaktussal kapcsolatos pszichológiai kutatásoknak!

Az emberi tekintet iránti fogékonyságunk rendkívül korán kezdődik.

A mindössze kétnapos csecsemők is inkább olyan arcokat keresnek, amik rájuk néznek.

Négy hónaposokon végzett agyi aktivitás vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy az ehhez a korosztályhoz tartozó kisbabák alaposabban dolgozzák fel azokat az arcokat, amik rájuk néznek, mint azokat, amik a távolba révednek. Kutatási eredmények alapján úgy tűnik, hogy a legtöbb gyerek nemcsak, hogy felismeri a szemkontaktus szociális jelentőségét, hanem egyenesen túl is értékeli azt. Három-négy éves kor körül a gyerkőcök gyakran úgy gondolják, hogy ha eltakarják saját szemüket – ezzel megakadályozva a szemkontaktus létrejöttét – egyszersmind el is rejtőznek a kereső tekintetetek elől.

Jobban értjük magunkat, de ez sok energiát visz el

Felnőttként ha a tekintetünk találkozik egy másik személyével, szinte azonnal egyfajta fokozott önismereti-éberséget kapcsol be nálunk. Pozitív és negatív töltetű fényképeket mutattak kutatók a résztvevőknek, miközben saját érzelmi reakciójukat kellett megállapítaniuk. A képek egy részén látható arcok egyenesen a szemükbe néztek, míg másik részükön a személyek tekintete elkalandozott. A vizsgálati személyek

tudatosabban ismerték fel saját emocionális válaszaikat, ha a képen látható arc a szemükbe nézett.

Egy másik vizsgálatban azt találták, hogy a szemkontaktus olyan intenzív tapasztalat, ami lefoglalja agyi kapacitásunkat, és így megnehezíti más, egyidejű mentális feladatok végrehajtását. Japán kutatók nyelvtani feladatok végrehajtására kérték a résztvevőket, miközben a képernyőn egy realisztikus arc vagy éppen rájuk vagy a távolba nézett. Ha a feladat végrehajtása közben létrejött a szemkontaktus, a résztvevők teljesítménye romlott.

A tekintethez kapcsoljuk a lelkiismeretet

Attól függően, hogy egy másik személy felveszi-e velünk a szemkontaktust, megváltozik, hogy mit gondolunk róla és milyen érzéseket tulajdonítunk neki. Nagyobb valószínűséggel emlékszünk azokra az arcokra, akikkel kölcsönösen találkozott a tekintetünk, és intenzívebb örömöt és haragot feltételezünk azoknál a személyeknél, akikkel meg volt a szemkontaktus.

looking mr rogers GIF by Won't You Be My Neighbor
A szemkontaktus az egyik legfontosabb szociális eszközünk, befolyásolja, kiről milyen véleményünk alakul ki. (forrás: giphy.com)

Ha egy „emberszerű entitással” találkozunk (például robottal vagy babával), többek között attól függ, hogy tulajdonítunk-e neki morális öntudatot és érzelmeket, hogy képesek vagyunk-e vele szemkontaktusba lépni. Ennek oka feltehetőleg a szemkontaktus szocializációban betöltött fontos szerepe. Hajlamosak vagyunk rosszabb véleménnyel lenni azok iránt, akik tartósan elkerülik a tekintetünket, feltételezve, hogy kevésbé őszinték és lelkiismeretesek. Ha viszont valaki a szemünkbe néz, könnyebben elhisszük neki, amit mond.

Amikor elveszünk a másik szemében 

Akármennyire is fontos a társas kapcsolatok szempontjából, úgy tűnik, hogy a „túlzásba vitt” szemkontaktus érdekes pszichológiai hatásokat eredményez. Disszociációnak nevezzük azt a furcsa, testen kívüli, hallucinációhoz hasonló élményt, amikor elveszítjük a megszokott kapcsolatunkat a valósággal. Egy olasz kutatócsapat arra kérte a résztvevőket, hogy tíz percig nézzenek párokban egymás szemébe egy gyengén megvilágított szobában.

A kísérleti személyek meglepő, disszociatív hatásokat tapasztaltak

az idő leteltével magukon. A megszokottól eltérően észlelték az idő lassulását, különösen csendesnek vagy hangosnak tűntek a körülöttük lévő zajok, és kilencven százalékuk úgy vette észre, hogy a párja arcán deformált arcvonások tűntek fel. Ötven százalékuk saját arcát vélte felfedezni a vele szemben ülőben, míg tizenöt százalékuk egy rokon vonásait érezte visszaköszönni. Úgy tűnik tehát, hogy ebben az esetben is fennáll a mondás, hogy még a jóból is megárt a sok. A szemkontaktus segítségével bekövetkező kapcsolatfelvételek csodálatos élmények lehetnek, ugyanakkor talán érdemes mérsékelt időtartamban és megfelelő fényviszonyok között gyakorolni!

A cikk alapjául szolgáló összefoglalót itt találod.

 

Felhasznált szakirodalom:

Adams Jr, R. B., & Kleck, R. E. (2005). Effects of direct and averted gaze on the perception of facially communicated emotion. Emotion5(1), 3.

Baltazar M, Hazem N, Vilarem E, Beaucousin V, Picq JL, & Conty L (2014). Eye contact elicits bodily self-awareness in human adults. Cognition, 133 (1), 120-7

Caputo, G. (2015). Dissociation and hallucinations in dyads engaged through interpersonal gazing Psychiatry Research, 228 (3), 659-663

Farroni, T., Csibra, G., Simion, F., & Johnson, M. H. (2002). Eye contact detection in humans from birth. Proceedings of the National academy of sciences99(14), 9602-9605.

Iizuka, Y. (1992). Evaluation of gaze pairs by female observers. Japanese Journal of Experimental Social Psychology, 31(3), 231-239.

Jessen, S., & Grossmann, T. (2014). Unconscious discrimination of social cues from eye whites in infants. Proceedings of the National Academy of Sciences111(45), 16208-16213.

Kajimura, S., & Nomura, M. (2016). When we cannot speak: Eye contact disrupts resources available to cognitive control processes during verb generation. Cognition157, 352-357.

Khalid, S., Deska, J. C., & Hugenberg, K. (2016). The eyes are the windows to the mind: Direct eye gaze triggers the ascription of others’ minds. Personality and Social Psychology Bulletin42(12), 1666-1677.

Kreysa, H., Kessler, L., & Schweinberger, S. R. (2016). Direct Speaker Gaze Promotes Trust in Truth-Ambiguous Statements. PloS one11(9), e0162291.

Mason, M., Hood, B., & Macrae, C. N. (2004). Look into my eyes: Gaze direction and person memory. Memory12(5), 637-643.


Iratkozz fel hírlevelünkre!