A kedvesség diadala − önegyüttérzés a sportban

A versenysporttól gyakorlatilag elválaszthatatlan a győzelmi kényszer: a játékosok, az edzők és a sportolókat támogató stábok tagjai folyamatosan a jobb teljesítmény elérésén fáradoznak. Hiába azonban minden erőfeszítés, nincs olyan sportoló, akinek ne kellene időről időre megízlelnie a vereség ízét. Az, hogy egy versenyző hogyan képes lelkileg megbirkózni a legnagyobbak számára is elkerülhetetlen kudarcokkal, jelentős hatással lehet pszichológiai jóllétére, ezáltal pedig alapjaiban határozhatja meg pályafutása sikerességét. Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy hogyan segíthet az önegyüttérzés a sportolói karrier buktatóinak adaptív kezelésében és az egyénben rejlő lehetőségek kibontakoztatásában. 

A Grand Slam tornákon a 128 főtáblára kerülő indulóból 127 teniszező végül vesztesen hagyja el a pályát, vagyis majdnem biztos, hogy megtapasztal valamiféle negatív érzelmi élményt a verseny helyszínéről távozva. Abban, hogy többségük mégis hatékonyan tudja kezelni az ezzel járó csalódásokat, fontos szerepe lehet az önegyüttérzésre való képességnek.

Az önmagunk iránti együttérzés fogalma Kristin Neffnek köszönhetően került be a köztudatba. Elgondolása szerint számos érzelmi probléma mögött az áll, hogy

a legtöbben hihetetlenül keményen bánunk önmagunkkal,

és a hibáinkkal, hiányosságainkkal szembesülve gyakran kíméletlen ítéletet hozunk saját magunk fölött. Különösen hajlamosak lehetnek erre a versenysportolók, akik rendszerint eredményeik tükrében vizsgálják értékességüket. Minden emberben megvan az a természetes vágy, hogy különlegesnek és rendkívülinek érezze magát, ez azonban valószínűleg nehezebben megy akkor, amikor egy versenyző alulmarad a riválisával folytatott küzdelemben. Annál is inkább, mivel a győzelem és a vereség ténye ritkán olyasmi, amivel vitatkozni lehetne: egy sportoló a meccs végeztével jól definiálhatóan győztes vagy vesztes szerepbe kerül, ez utóbbi pedig csak jelentős erőfeszítések árán címkézhető pozitívnak.

128 teniszezőből 127 végül vesztesen hagyja el a pályát…

Neff abban látja a megoldást, hogy teljes egészében hagyjunk fel önmagunk megítélésével és kiértékelésével. Mottója a következő: „Bánjunk magunkkal ugyanazzal a kedvességgel, törődéssel és együttérzéssel, ahogy azt egy jó baráttal, sőt, akár egy idegennel tennénk!” (Neff, 2014). Az önegyüttérzés lényege tehát az, hogy pozitív, elfogadó és megértő módon viszonyuljunk saját magunkhoz, ahelyett, hogy a sportolók nagy részéhez hasonlóan önmagunk legkeményebb kritikusává válnánk.

Az önmagunkkal való együttérzés 3 komponensből tevődik össze, melyek a következők:

  • Önmagunk iránti kedvesség − a kritikus belső beszéd felváltása egy elfogadóbb, megértőbb attitűddel.
  • Közös emberi mivoltunk felismerése − annak belátása, hogy az emberi tapasztalat tökéletlen, minden ember esendő, s így a rossz döntések, a hibák és a megbánás érzései elkerülhetetlenek, függetlenül attól, hogy alapvetően milyen rendkívüli személyiség vagy kiváló sportoló valaki.
  • Jelentudatosság − az aktuális helyzet, történés nyomán támadt gondolatok és érzelmek ítélkezéstől mentes elfogadása.

Kutatások bizonyítják (Neff, 2005), hogy az önegyüttérzés korrelál a mentális egészség számos markerével: a saját magukkal együttérezni tudó emberek szubjektív jólléte egyértelműen meghaladja az önmagukat folyton kritizálókét, emellett ritkábban depressziósak, kevésbé szorongók és nem rágódnak hosszasan a rossz tapasztalataikon. Az önegyüttérzésre való képesség magasabb önbecsüléssel is jár, ugyanakkor nem mutat együttjárást a nárcizmussal. Az önegyüttérzés ugyanis az önbecsüléssel ellentétben nem a saját és mások teljesítményének értékelésén (illetve ezek összevetésén) alapszik, hanem

a cselekedeteket és a teljesítményt az egyéntől különválasztva értékeli,

a személy értékességétől függetlenül. Vagyis az ítélkezés- és értékelésmentes hozzáállás egyáltalán nem azt jelenti, hogy az egyén ne tudná világosan észlelni aktuális teljesítménye milyenségét, pusztán arról van szó, hogy teljesítményének értékelése az önmaga, mint ember értékességéről alkotott véleményét nem befolyásolja.

Ennek tisztázása már csak azért is fontos, mert a sportolók  gyakorta erőteljes fenntartásokkal viszonyulnak az önegyüttérzés koncepciójához. Sokan hisznek ugyanis abban, hogy kemény önkritika nélkül nem érhető el komoly eredmény, s attól tartanak, hogy ha kedvesebben viszonyulnának önmagukhoz, elmaradnának a sikerek. Téves elképzelés azonban, hogy az önegyüttérzés szükségképpen alacsonyabb elvárásokkal vagy indokolatlan önelégültséggel járna. Az önmagukkal együttérezni tudó sportolók ugyanúgy motiváltak a csúcsteljesítményre, mint önkritikusabb társaik, a különbség csak abban mutatkozik, hogy céljaik elérését nem kisebbségi érzéseik leküzdésének és pozitív énképük megóvásának vágya, hanem az egyénben rejlő potenciál maximális kibontakoztatására való törekvés hajtja.

Az önmagukkal együttérezni tudó sportolók ugyanúgy motiváltak a csúcsteljesítményre.

Ez a hozzáállás egyértelműen gyümölcsözőnek bizonyult a tanulás terén: az önegyüttérzésre képes diákok azokban a helyzetekben is meg tudták látni a növekedés lehetőségét, amelyekben kudarcot vallottak, és csalódást keltő jegyeik ellenére továbbra is elkötelezetten folytatták tanulmányaikat (Neff, 2005). Nem nehéz belátni, hogy ugyanez az attitűd a versenysportolók számára is áldásos lehet.

Erre meggyőző bizonyítékul szolgál egy 2013-as, női sportolókkal végzett kísérlet, melynek során önmagukat kritikusnak valló versenyzőket csoportfoglalkozások keretében igyekeztek önegyüttérzésre hangolni. Az eredmények azt mutatták, hogy az önmaguk iránti együttérzésre tanított sportolók a tréning végére kevésbé hajlottak az önkritikára, kevésbé rágódtak a múlton és nem aggodalmaskodtak annyit a hibáik miatt, mint a kontrollcsoportba sorolt társaik. Okkal feltételezhető tehát, hogy egy önmagunk iránt elfogadóbb, kedvesebb, megértőbb viszonyulás nagyban hozzájárulhat pszichológiai jóllétünkhöz − a sportpályán és azon kívül egyaránt.

 

Felhasznált irodalom:

Cowden, R. G., & Worthington Jr, E. L. (2018). Overcoming failure in sport: A self-forgiveness framework. Journal of Human Sport and Exercise, in press.  doi:https://doi.org/10.14198/jhse.2019.142.01

Mosewich, A. D., Crocker, P. R., Kowalski, K. C., & DeLongis, A. (2013). Applying self-compassion in sport: An intervention with women athletes. Journal of sport and exercise psychology, 35(5), 514-524.

Mosewich, A. D., Ferguson, L. J., McHugh, T. L. F., & Kowalski, K. C. (2019). Enhancing capacity: Integrating self-compassion in sport. Journal of Sport Psychology in Action, 1-9.

Neff, K. D., Hsieh, Y. P., & Dejitterat, K. (2005). Self-compassion, achievement goals, and coping with academic failure. Self and identity, 4(3), 263-287.

Neff, K. D. (2014). Együttérzés önmagunkkal. Budapest: Ursus Libris.


Iratkozz fel hírlevelünkre!