Olvas, számol, ír – de érett-e érzelmileg és szociálisan az iskolára a gyermek?

Nyilván nem úgy kerül a nagyon jó képességű, tehetséges gyermek sem iskolába, hogy a címben szereplő mindhárom készséget elsajátította már. De bizonyos gyerekek értelmi fejlettségben és e képességek valamelyikében ügyesen mozognak utolsó óvodás éveikben. De elég-e ennyi ahhoz, hogy iskolaérettnek mondhassunk egy gyereket? Elég-e, ha okos és korához mérten művelt? Milyen társas és érzelmi készségeket kell elsajátítania iskola előtt még a „zseni” gyermeknek is? Kun Anett pszichológus írása.

Az iskolaérettségnek számos kritériuma van, de elsősorban a kognitív, értelmi, nyelvi és számolási képességek erőssége vagy hiányossága jut eszünkbe, ha ez a téma. Pedig a testi fejlettség, a mozgásbeli és pszichés érettség, és bizony az érzelmi és szociális kompetenciák is fontosak ahhoz, hogy egy gyermek helyt álljon az iskolában, netalán még örömöt is találjon benne. A törvényi szabályozás alapján 6-8 éves kor között kell iskolába lépnie a gyerekeknek. Ha az óvoda és a szülő álláspontja ugyanaz, akkor közös döntésen alapszik, marad-e még egy évet az óvodában a fiatal. A 2 év csúszás indokoltságát már szakértői bizottságnak kell vizsgálati eredményekkel igazolnia. A szülő és a nevelő tapasztalatból tudja, hogy akár hónapok alatt is sokat érik, fejlődik egy gyermek, főleg, ha megfelelő támogatást, segítséget, figyelmet is kap ehhez. Az együtt töltött minőségi idő a szülőkkel, és célzott fejlesztő játékos foglalkozások egyaránt sokat jelentenek!

Érzelmi felkészültség az iskolakezdéshez

Az iskolai lét során elvárás, hogy a gyermekeknek ügyesen kell szabályozniuk a viselkedésüket. Rengeteget kell alkalmazkodniuk, főleg az első pár év lehet ilyen szempontból megterhelő, amikor alapvetően másféle szerepet kell felvenniük, mint azelőtt az óvodában. Az iskolában a teljesítmény kerül középpontba. A kisiskolásoknak meg kell tanulniuk bánni a napirend, a szokások, a kötelességek, a felelősségek és a szabályok túlsúlyával a játék és móka felett. Kiemeltté válik tehát az önszabályozás képessége. Képes-e a gyermek késleltetni a vágyait? Tud-e várni? El tudja-e fogadni a szabályokat, annak ellenére, hogy nincsenek ínyére? Képes-e uralkodni az indulatain? Próbálja-e koncentrálni a figyelmét, javul-e benne?

Biztató, ha egy iskolakezdés előtt álló óvodás kíváncsi, lelkesedik a felfedezésért, az új információkért, tapasztalatokért.

Ezzel párhuzamban ahhoz, hogy minél zökkenőmentesebb legyen a váltás, meg kell érteniük, hogy a foglalkozások megzavarása nem megengedett, és hallgatniuk kell az utasításokra. Ezt nagyban segíti, ha a gyermek mások érzelmeit – az óvodapedagógusét, a csoporttagokét, a szülőkét – képes felismerni, megérteni, érzékenyen reagálni rájuk. Egy 6-7 éves ovis már örömét tudja lelni abban, ha sikert ér el, ha jól teljesít, és ezzel ráadásul még másnak is örömet okoz. Egy gyermek számára boldogság, ha dicsérik, ha megfelel a szülőnek, pedagógusnak – megfelelő dicsérettel, ami nem túl általános, hanem a fejlődést, a próbálkozást, a kitartást helyezi előtérbe, erre jól lehet építeni. A kitartásra nevelés és a kudarcok, a hibázás elfogadására tanítás kiemelten fontos az iskola előtti években ahhoz, hogy motiváltak legyenek a gyerekek! Szerencsés indítás, ha a gyermek már fantáziál az iskoláról, vágyik rá.

Iskolakezdő nagyfiúk és nagylányok

Biztosabban mozog majd az iskolában, jobban boldogul majd az a gyermek, amelyik képes adaptívan viselkedni, együttműködni, alkalmazkodni. Ennek része egyrészt a motiváció – érdeklődjön, vegyen részt, tartson ki egy-egy feladatban. Másrészt az önállóság is jelentős szempont. Hiszen az iskolában még az óvodai csoportoknál is nagyobb létszámúak az osztályok, a pedagógusok kapacitása pedig igen kevés ahhoz, hogy folyamatosan képesek legyenek az összes gyermeket egyénileg lelkesíteni és ösztönözni a feladatvégzésre.

A felfedezés, a kíváncsiság, az exploráció bátorítása az iskolai érdeklődés megalapozásához is jól jön.

Arról nem beszélve, hogy olyan gyakorlati „apróságok”, mint felöltözni, cipőt kötni, mosdóba menni, szükségleteket kielégíteni, enni, inni már nem akaszthatják meg a rutint. Ennél jóval nehezebb tevékenységekre kell majd koncentrálniuk már a gyermekeknek. Az a gyermek, akinek rajzolódik az öntudata, már vágyik arra, hogy ő tehesse meg ezeket. Támogassuk hát, még ha időigényesebb is, hogy óvodás gyermekünk minél több ház körüli teendőben, tevékenységben részt vehessen, hogy amit meg tud csinálni, gyakorolhassa! Minél több sikerélményt szerez, annál hamarabb válik önállóvá – ez pedig nagy lépés ahhoz, hogy iskolai feladatai felé is elköteleződést érezzen majd, ne legyen harc a házi feladat, a dolgozatra készülés.

Óvodai csoportból osztályba: közösségváltás

Ugyan már az óvodában is kortárs közösségben nevelődnek a gyerekek, az iskolába lépés mégis kihívás számukra: sok az ismeretlen gyermek, újra barátokat kell szerezni. Személyiségük a társas térben is elhelyezi őket, a szimpátia és ellenérzések fonalában. Saját gondolataik kifejezésében, a szociális kezdeményezésben is szükségük van az önállóságra! Annak a gyermeknek, akinek problémái vannak a kortársakkal való kapcsolatteremtésben és fenntartásban, ijesztő lehet az új közösségbe kerülés. Ráadásul meg kell szokni az új helyszínt és a tanítókat is, és a sok változás szorongató lehet a számukra. Már az óvodai terep sem egyszerű a nehezen kapcsolódó gyerkőcöknek, de az iskolában tovább tágíthatja a szakadékot az, hogy már a teljesítmény, az iskolai felszerelések külsőségei alapján is összehasonlítják egymást.

A gyermek sok mindent tanul a kortársaitól – az együttműködés fontos képesség az iskolai életben is.

Érzelmi kiegyensúlyozottság nélkül nehéz a közösség elfogadott tagjává válni. Az osztályba való beilleszkedés ad egy alapvető jó hangulatot az iskolába menetelhez, hiszen a valahova tartozás, elfogadás érzése nélkül folyton szorong a gyermek – s így hogy figyelhetne arra, hogy még jó eredményeket is érjen el? Az is szükséges, hogy a felnőttekkel egészséges viszonyt legyen képes ápolni. A józan irányítást el kell tudnia fogadni, hiszen az iskolában utasításokat utasításokra halmozva kap majd. Akkor tudja gördülékenyen felvenni az órák ritmusát, ha elfogadja az adott feladatot.

A fejlődésre helyezzük a hangsúlyt!

Nem minden gyermek fejlődése egyenletes minden téren – lehet például nagyon okos, tanulás iránt érdeklődő a gyermekünk, és mozoghat igen ügyetlenül a társas térben! Megfontolandó, hogy melyik a nagyobb kár: ha unatkozik kissé az óvodában, de még fejlesztjük, finomítjuk a másokhoz való kapcsolódásának képességét, a kommunikációját, vagy ha iskolába engedjük úgy, hogy problémái vannak az ismerkedéssel, barátkozással. Mindegyik gyermeknek megvan a saját temperamentuma: van, aki alapvetően introvertáltabb, visszahúzódóbb, és van, aki versengőbb, figyeleméhesebb, hangosabb gyermek. Azonban az iskolai évek meghatározó volta senkinek sem kérdés – élményeink, emlékeink, első tapasztalataink színtere, így érdemes úgy elkezdeni, hogy a gyermek a legtöbb szempont alapján készen álljon rá.

Ha nagyon kilóg a sorból bármilyen képessége mentén, és ehhez még negatív tapasztalatokat is felhalmoz az iskolában, önbecsülése, motivációja sérül.

Az óvodák helyben is többféle fejlesztő foglalkozást tudnak kínálni, és akadnak olyan foglalkozások, amiket magánúton érhet el a gyermeke számára a szülő. Ha úgy látjuk, hogy gyermekünk valamilyen területen még támogatásra szorul, esetleg az óvodapedagógus hívja fel a figyelmünket egy-egy problémára, sokat tehetünk gyermekünk iskolai beilleszkedéséért és sikerességéért, ha még az óvoda ideje alatt megadjuk neki ezt a lehetőséget! Az iskolába lépés nemcsak a gyermek számára változás, hanem a családi élet egészére nézve is – minél egyszerűbben zajlik, annál boldogabb lehet anya, apa és a testvérek is.

 

Felhasznált szakirodalom:

B. Rácz M. Az iskolaérettség fogalma, vizsgálata, tankötelezettség. Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. Kerületi Tagintézményének honlapja, 27.cikk.

Horváth Gy. (2004): Pedagógiai pszichológia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Séra L., Bernáth L. (2004): Az iskolai tanulásra való készenlét, speciális tanulási nehézségek. In: N. Kollár K., Szabó É. (szerk.) Pszichológia pedagógusoknak, Osiris Kiadó, Budapest

 


Iratkozz fel hírlevelünkre!