A vesebetegségek pszichés háttere

A várható élettartam hosszabbodásával egyre inkább számolnunk kell a különböző krónikus megbetegedések növekedésével, és ezzel együtt a betegségeket kísérő terhek fokozódásával. Magyarországon is megfigyelhető ez a tendencia, hiszen a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség már hosszú ideje népbetegségnek számítanak, és egyre inkább növekszik a vesebetegséggel küzdők aránya is. Becslések szerint a lakosság kb. 10 százaléka érintett valamilyen vesebetegségben, akik között jelentős számban vannak fiatal felnőttek és gyermekek is. Cikkünkben a vesebetegségekhez társuló főbb pszichés nehézségeket járjuk körbe, szakirodalmi adatok alapján.

A holisztikus szemléletű (az ember teljes egészét figyelembe vevő) gyógyítás egyik fontos jellemzője, hogy – a betegséggel járó testi folyamatok mellett – kiemelten foglalkozik a beteg lelkiállapotával, a betegséget kísérő, illetve annak hátterében álló pszichés rendellenességek feltérképezésével és kezelésével is. Különösen fontos ez a szemlélet a krónikus betegek ellátásában, hiszen a hosszan tartó, elhúzódó, gyakran teljes mértékben nem is gyógyítható betegségek erősen megterhelik a beteget és a hozzátartozókat egyaránt.

A vesebetegek holisztikus szemléletű kezelését megjelenítő multidiszciplináris tudományterület a pszichonefrológia,

amely a nefrológián, a transzplantációs nefrológián és -sebészeten kívül a pszichés és szociális aspektusokat is magában foglalja.

A vese összetett funkciókkal bíró szerv, hiszen részt vesz a kiválasztásban, az anyagcsere folyamatokban, és a hormonháztartásban is. A működésében fellépő zavarokat a szervezet hosszabb ideig képes kompenzálni, ezért a krónikus vesebetegséghez vezető folyamat sokáig észrevétlen maradhat. A végstádium azonban rendkívül súlyos állapot, mivel ekkor már csak az élethosszig tartó vesepótló kezelés vagy vesetranszplantáció segíthet a betegen. A hosszan tartó gyógyszerszedés, a rendszeres orvosi vizsgálatok és kórházi kezelések, a szigorú étrendi és életvitelbeli megszorítások, a társbetegségek okozta tünetek, a teljes gyógyulás elérhetetlensége miatt érzett reménytelenség óriási pszichés terhet jelent a betegek számára. A nagy fokú pszichés leterheltség jelentősen megemeli a depresszió és az öngyilkosság kockázatát.

A  szigorú életmódbeli korlátozások (például a gyógyszerszedés, a folyadékfogyasztás kontroll alatt tartása, a speciális diéta stb.)

gyakran ellenállást váltanak ki a betegekből.

A betegség előrehaladásának (progressziójának) lassítása érdekében azonban kiemelten fontos az orvosi utasítások betartása, a beteg együttműködő viszonyulása a kezelés folyamatában.

Ha a beteg állapota miatt művesekezelésre szorul, a kezelésre fordítandó idő teljesen átalakítja a betegek életritmusát, munkaképességét, a társas kapcsolatait. A hemodialízis általában hetente háromszor négy órát vesz igénybe. A peritoneális dialízis nagyobb szabadságot enged a beteg számára, mivel otthon is elvégezhető, azonban ez az eljárás is lehet megterhelő. A betegnek ugyanis saját magának vagy egy hozzátartozójának kell elsajátítania a kezelést. Ez a fajta aktív részvétel a terápia folyamatában – a korábban megszokott passzív betegszerephez képest – teljesen más hozzáállást igényel.

Reménnyel tölti el a veseelégtelenségben szenvedő beteget és a családját, ha sikerül felkerülni a transzplantációs várólistára, azonban az állandó készenlét, a műtét és a hozzá kapcsolódó kezelések sorozata, illetve azok várható mellékhatásai, az idegen szerv beültetésének gondolata

erős szorongást és félelmet kelt.

Az élő donortól kapott vese beültetésének lehetősége szintén olyan új és előre nehezen átlátható, átérezhető, etikai és pszichés szempontból is erősen megterhelő helyzetet teremt, amelynek a feldolgozása jelentős nehézséggel járhat.

Különösen felerősödnek a negatív érzések és gondolatok, ha a transzplantációt követően a kapott vese valamilyen ok miatt kilökődik, hiszen ez komoly veszteségélményt, gyászreakciót is eredményezhet. Ilyenkor a beteg intenzíven megéli a kontrollvesztettség állapotát, előtérbe kerül a betegség visszafordíthatatlanságával való szembesülés, felerősödnek a halállal kapcsolatos gondolatok és szorongások.

A krónikus vesebetegségben szenvedők körében

a szorongás mellett a depresszió a leggyakoribb pszichiátriai zavar:

dializált betegeknél 10-50%, vesetranszplantációt követően 20-30% közötti az előfordulás aránya. A depresszió diagnózisának felállítását megnehezíti, hogy a tünetek egy része átfedést mutat a veseelégtelenség tüneteivel (például levert hangulat, meglassultság, alvászavar, fáradtság, fájdalom, koncentrációzavarok, kimerültség). Ugyanakkor fontos lenne a kellő időben történő felismerése, mivel  a kutatási eredmények azt mutatják, hogy a depresszió nem csupán az életminőségre van negatív hatással, hanem összefüggésben áll a halálozással, a kórházi kezelés szükségessé válásával, és növeli a transzplantált vese kilökődésének kockázatát is.

Összességében elmondható, hogy a vesebetegek komplex kezelése érdekében elengedhetetlenül szükség van a kísérő pszichés folyamatok megfigyelésére és feltárására, hiszen jelentős hatással lehetnek a betegség lefolyására, a beteg állapotára. A hatékony terápia pedig holisztikus szemléletben, a test és a lélek egyidejű kezelésével érhető el a legmegfelelőbb módon.

•••

Ha úgy érzed, hogy valamely krónikus betegséggel való megküzdés nehézséget okoz, fordulj hozzánk bizalommal! A Mindset Pszichológia Terápiás & Tanácsadóközpont munkatársai egyéni pszichológiai tanácsadás keretében segítséget nyújtanak neked.

 

Felhasznált irodalom:

Rónai Katalin Zsuzsanna, Molnár Miklós Zsolt, Szeifert Lilla, Mucsi István, Novák Márta: Pszichonefrológia: a krónikus vesebetegség pszichoszociális aspektusai. in: Túry Ferenc, Novák Márta, Purebl György (szerk.) (2014): Pszichoszomatikus zavarok a fókuszban. Orvosképzés. A graduális és posztgraduálisképzés folyóirata 2014; LXXXIX. évfolyam, 3:365-428.


Iratkozz fel hírlevelünkre!