Szeretlek is, meg nem is? – Borderline és nárcizmus a pszichiáter szemével

Melyek a borderline és a nárcisztikus személyiségzavar jelei? Valóban a korai kötődés időszakára vezethetők vissza a későbbi problémák? Mi történik egy nárcisztikus és egy borderline párkapcsolatában? A Jog és Pszichológia február végi eseményén dr. Keresztes Zoltán pszichiáter, pszichoterapeuta többek között ezekre az izgalmas kérdésekre is választ adott. Tudósításunk.

A borderline személyiségzavar (BPD) napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap, mára már széles körben ismert diagnózissá vált. Elnevezéséből is sejthető, hogy egy határeseti személyiségzavarról beszélünk: a kezdetek kezdetén két nagyobb pszichiátriai egység, a neurózisok és a pszichózisok között foglalt helyet. Dr. Keresztes Zoltán már az előadás elején felhívta a figyelmet arra, hogy a borderline és a nárcisztikus személyiségzavar (mint számos más pszichológiai és pszichiátriai probléma) kontinuumok: „Nincsenek vegytiszta képletek, ám sokszor éppen azok nem keresnek segítséget, akik a legmélyebben vannak.”

Borderline személyiségzavar és a gyermekkor             

A borderline személyek erőteljes szeparációs szorongást, elhagyatástól való félelmet élnek meg. Az érzés a korai kötődés időszakára nyúlik vissza.

A későbbi borderline a gyermekkorát mindennapi traumatizációként éli meg: nemtörődöm, érzelmileg hozzáférhetetlen szülőt lát édesanyjában.

Ehhez kapcsolódó borderline mechanizmus a hasítás, ami segít fenntartani a pszichológiai én integritását. A hasítást végzők a nehezen elviselhető történéseket bizonyos szempontrendszer alapján szétbontják, általában „jó” és „rossz” dolgokként címkézve őket. Ez énvédő mechanizmusként funkcionál, az emészthetetlen, fájdalmas tapasztalások integrált felfogását akadályozza. „Nekem két anyám volt: egy, aki ivott, meg egy, aki nem” – idézett dr. Keresztes Zoltán gyakori példát a hasításra, amit már számos páciensétől hallott.

Üresség érzése, önkárosítás és kontrollvesztés is jellemezheti a borderline személyeket.

Jellemző működésmódjuk a projekció is. Önmaguk egy darabját vetítik partnerükre, hogy a másikat olyannak láthassák, amilyennek szeretnék. „Vetíteni viszont csak saját tartalmat tudunk. Ez megágyaz a következő csapdának, a következő borderline jellegzetességnek” – utalt az üresség érzésére az előadó. „Ha mindent kivetítek a másikra, én üres maradok.”

A borderline személyiségek hajlamosak disszociálni, ami a realitáskontroll elvesztésével jár. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? „A páciens elbújik a belső menedékébe. Elréved  gyakorlatilag másodpercek alatt –, és onnantól nincs ott.”

Belső világuk rendkívül labilis, nehezen válaszolják meg, kik is ők valójában.

Ez állandó feszültséget, idővel pedig impulzivitást okoz. Aktuális állapotukat narratíva nélkülinek, pillanatnyinak élik meg. Sajnos gyakran előfordulhat önkárosítás is. A falcolás strukturálja a szorongást, szerkezeti vágyat ad ahhoz a kínhoz, amit éppen átélnek.

Tükröm, tükröm… avagy a nárcisztikus személyiségzavar

A nárcisztikus személyek a borderline-okhoz hasonlóan kívül keresik a saját belső problémáik megoldását, éretlen személyiségük miatt képtelenek felelősséget vállalni önmagukért.

Kapcsolataik destruktívak, nem tudják, hogyan kell valójában szeretni.

Az identitásdiffúzió szintén közös jellemző, a labilis belső világuk gyermekkori tapasztalataikban gyökerezik.

A nárcisztikus személyiségzavarral élők minden cselekedetükkel kompenzálni igyekeznek vélt sebezhetőségüket.

„A nárcisztikusok szeretik a hájjal kenegetést. A külvilág beképzeltnek, pökhendinek látja őket, olyan embereknek, akik elvárják, hogy csak velük foglalkozzanak” – kezdte dr. Keresztes Zoltán. Ám a képlet nem ilyen egyszerű! Vegyük észre az ellenkező oldalt is:

minden nárcisztikus rendelkezik egy védtelen, közel sem magabiztos személyiségrésszel.

Ez szöges ellentéte annak, mint amit a világ felé mutatnak, ezért igyekeznek minden áron elrejteni. Elrejtik, hiszen hibásan azt gondolják, mások látják gyengeségüket. Hétköznapi aktusaikban állandóan kompenzálni igyekeznek, szívósak, képesek nagyon magas szinten teljesíteni, viszont gyorsan esnek szét. „Amikor a nárcisztikusnak hirtelen elege lesz a világból, hajlamos depresszív, szorongásos tüneteket produkálni. Ebben az időszakban könnyen válnak hipochonderré, ami a borderline-ból odaadó gondoskodást vált ki.”

Míg a személyiségzavar el nem választ? – A borderline és a nárcisztikus párkapcsolata

Ha párkapcsolatról van szó, a nárcisztikus és borderline személyiségzavarral élők vonzóbbnak tartják egymást, mint a többi embert. Hogy miért? „Mindig a saját rendezettségünk mentén választunk partnert” – világított rá a szakember. Sem a nárcisztikus, sem a borderline személyek nem tudnak igazán szeretni. Amit annak hisznek, valójában csak egy mély ragaszkodásnak tűnő fellángolás, vagy eltúlzott, káros, „csimpaszkodó” szeretet.

A borderline személy félelme az elhagyástól intenzív, átszövi hétköznapjait, lefoglalja kapcsolati kapacitásait. „Ez a szorongás csak látszólag teszi őket alkalmazkodóvá. Amint belépnek egy kapcsolatba, a félelem csitíthatatlanul megjelenik” – szögezte le dr. Keresztes Zoltán. A visszafogott simulékonyság bárkinek gyanús lehetne, kivéve a nárcisztikusoknak: ők élvezik, hogy behódolnak nekik. Idővel azonban kontrollálhatatlan méreteket öltenek a borderline szorongásai, ami az óriási féltékenységi jelenetek melegágya.

A borderline-nárcisztikus kapcsolatokban gyakoriak a veszekedések és az állandó játszmák.

Úgy tűnhet, a borderline személy ragaszkodik, a nárcisztikus pedig átélheti, hogy ő maga milyen jelentős – ám a valóság teljesen más. A borderline-oknak mindenki ugyanilyen fontos lehet.

A borderline szélsőségesen látja a másik felet a kapcsolatban, előszeretettel hangoztatja, hogy számára a partnere jelenti a „mindent”.

A nárcisztikus élvezi, ha ő lehet a minden, hiszen gyermekkori alapkudarca, hogy édesanyjának csak pillanatokra tudott igazán fontos lenni.

Ám az idealizálás idővel kifullad, ami újabb konfliktusok forrása, mivel a nárcisztikus nehezen viseli, ha nem ő a világ közepe. A veszekedések során gyakran hangzanak el „Te mindig…”, illetve „Te meg soha…” kezdetű mondatok, hiszen az aktuális hangulatukat megváltoztathatatlannak és állandónak érzékelik, olyannak, ami sosem volt, és sosem lehet másképp.

Van megoldás?

A pszichiáter szerint a terápia során rendszeresen felmerül a kérdés, hogy „kinek van igaza”. Ez a személyiségek értetlenségéből fakad, képtelenek elfogadni, hogy nem minden fekete-fehér, létezhetnek párhuzamos igazságok is.

Lehet jövője egy ilyen kapcsolatnak? Meddig folytatódhatnak az állandó konfliktusok és a mindennapos játszmák? A szakember zárásként elmondta,

sokszor nem az a cél, hogy a párokat egyben tartsák.

Néhányan csak akkor kérnek szakembertől segítséget, amikor a romboló mintázatok már olyan méreteket öltöttek, hogy szinte lehetetlen az együttélés. A leghatékonyabb megoldást sokszor nem a családterápia, hanem az egyéni pszichoterápia jelentheti, melynek célja egy integráltabb személyiség kialakítása.

Hasonló problémával küzdötök? Gyertek a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központba, ahol tapasztalt szakembereink párterápia keretében segítenek újra megtalálni az összhangot!


Iratkozz fel hírlevelünkre!