A szerelem vak, avagy ezért kevésbé intelligens a párod, mint hiszed!

Sokszor emlegetett eredmény a pszichológiai kutatások világából, hogy hajlamosak vagyunk túlértékelni saját intelligenciánkat. Az emberek kilencven százaléka jobbnak érzi magát az átlagosnál – ami egyszerűen lehetetlen, hogy igaz legyen. De mi a helyzet a hozzánk közel álló, szívünknek kedves személyekkel? Csak a saját életünk párja ügyesebb, okosabb és talpraesettebb az átlagnál, vagy mindenki másé is?

Egy nemrég az Intelligence nevű szaklapban megjelent vizsgálatban a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy

a saját magunk esetében olyan jól működő torzításainkat kiterjesztjük-e szerelmünkre is?

Talán annyira nem meglepő, de úgy tűnik, hogy szeretteink tulajdonságaival kapcsolatban is különösen optimisták vagyunk. Korábbi kutatási eredmények szerint az emberek nagy része úgy érzi, sikerült olyan párt megcsípnie magának, aki tulajdonképpen kívánatosabb, mint ő maga. A fizikai vonzerővel kapcsolatban tehát határozottan átlagon felülinek észleljük kedvesünket, de hogy állunk az intelligenciával?

Intelligencia rózsaszín ködben

A friss kutatásban több mint kétszáz heteroszexuális pár vett részt, akik átlagosan hat éve voltak együtt és a negyedük házasságban élt. A partnere és saját maga intelligenciáját mindenkinek egy grafikus skála segítségével kellett megtippelnie, hogy azok se jöjjenek zavarba, akik esetleg keveset tudnak az IQ pontok értékeiről és átlagairól. Ezt követően pedig valóban elvégeztek egy IQ tesztet, egészen pontosan a Raven Progresszív Mátrixok Tesztet, ami a nonverbális intelligencia mérőeszközeként ismert.

1-s2.0-S0160289618302150-gr1_lrg.jpg
A vizsgáltaban használt grafikus skála az intelligencia megsaccolására.

Az előzetes elvárásoknak megfelelően a résztvevők nagy része körülbelül harminc IQ ponttal feljebb tippelte saját eredményét. Csupán 0.9 százaláka a nőknek, és 1.8 százaléka a férfiaknak tartotta magát az átlagosnál kevésbé intelligensnek, miközben mindkét nem esetében több mint 50 százalékuk száz pont alatti eredményt ért el – ami az átlagos érték.

swoon love GIF by NICOLE DONUT
Elveszítjük objektív ítélőképességünket, ha a párunkról van szó? (forrás: giphy.com)

Érdekes módon azonban párjuk intelligenciáját még magasabbra tippelték. A férfiak átlagosan harminchat ponttal lőtték felül barátnőik és feleségeik pontszámát a valós eredményekhez képest, míg a nők harmincnyolc ponttal vártak többet férjeiktől és pasijaiktól. Más szóval, ha az emberek többségéhez tartozunk, akkor feltehetőleg kevésbé intelligens a partnerünk, mint hisszük.

Intellektuális kompatibilitás a boldogság kulcsa? 

Az eredményt jegyző Gignac és Zajenkowski pszichológus párost az is érdekelte, hogy a párok mennyire passzolnak egymáshoz az intelligencia teszten elért pontszámaik alapján. Tehát, hogy beszélhetünk-e egyfajta intellektuális kompatibilitásról, ami alapján a hasonló a hasonlót vonzza? És ha igen, mennyiben járul ez hozzá a párkapcsolat boldogságához? Összességében azt találták, hogy a partnerek valódi IQ-pontszámai között mérsékelt összefüggés van. Általában tehát elmondható, hogy

az emberek hajlamosak olyan párt választani maguknak, akivel nagyjából megegyezik az intelligencia szintjük.

Ennek hátterében persze húzódhat az az egyszerű gyakorlati szempont, hogy munkánkból és tanulmányainkból kifolyólag nagyobb esélyünk van rá, hogy hozzánk hasonló intelligenciájú személlyel kerüljünk romantikus kapcsolatban. Akármi is a dolog háttere, úgy tűnik, hogy a párok IQ-szintjének hasonlósága nem befolyásolja a kapcsolatukkal való elégedettségüket. Az alacsonyabb intellektuális kompatibilitású párok és az egymáshoz jobban passzoló párok között ugyanis nem találtak szignifikáns különbséget boldogság szempontjából.

Mindenesetre érdekes, hogy a saját önbizalmunk megóvását szolgáló torzításainkat és elfogultságainkat milyen könnyen átragaszthatjuk szeretteink megítélésére is. Talán jól esik azt érezni, hogy valaki olyan mellett élünk, aki képes kihozni belőlünk is a lehető legjobbat.

… 

Párkapcsolati problémával küzdötök? Segítünk visszatalálni az egyensúlyhoz párterápia keretében! Pszichológusaink várnak a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban Budapesten!

Felhasznált szakirodalom:

Gignac, G. E., & Zajenkowski, M. (2019). People tend to overestimate their romantic partner’s intelligence even more than their own. Intelligence73, 41-51.


Iratkozz fel hírlevelünkre!