Láthatatlan béklyók – a klasszikus és immanens börtönártalmak

A különböző büntetés-végrehajtási intézeteket – legyen szó akár javítóintézetről vagy börtönről – körüljárja valamiféle sejtelmes titokzatosság, zárt világuk és szigorú szabályaik miatt. Mostani cikksorozatunkban egy izgalmas témakörrel szeretnénk megismertetni az olvasót, ami nem más, mint a börtönártalmak. Ez az a téma, ami egy börtönnel kapcsolatos beszélgetés kapcsán általában mindig előkerül, mégis talán kevesen tudják, milyen sokféle típusa van. Olyannyira, hogy egy részük nem is olyan rég még a büntetés-végrehajtási szakemberek számára is újdonság volt.

Fliegauf Gergely megfogalmazása szerint: „Börtönártalomnak nevezzük mindazt, ami a börtön diszfunkcionális működése következtében keletkezik vagy súlyosbodik, és a börtön diszfunkcióinak felülkerekedését jelentik, illetve annak hatását a személyiségre”. Ha egy kicsit megízlelgetjük ezt a definíciót, akkor azt mondjuk, hogy

a börtönártalom az a közeg, amelyen keresztül a fogvatartott személyisége a börtönközeg negatív részével kerül kapcsolatba.

Jelenlegi ismereteink alapján azt mondhatjuk, hogy nem létezik olyan büntetés-végrehajtási intézmény, ahol ezek az ártalmak ne lennének valamilyen formában felfedezhetők.

Mivel a börtön zárt társas közeg, mindig minden rab találkozik a börtönártalmakkal. Ezeket a diszfunkciókat és ártalmakat nem lehet elkerülni, mert a börtönkörnyezetből adódnak, és annak alapvető részei. Fontos továbbá az is, hogy a börtönártalom nemcsak a fogvatartottakra hat, hanem a hozzátartozóikra, a börtön személyzetére és azok hozzátartozóira is.

Hárman bálban

A szakirodalmakat böngészve három nagyobb csoportja látszik a börtönártalmaknak. Az elsőbe a klasszikusok tartoznak, amelyeket a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben írtak le az ezzel foglalkozó szakemberek. A második csoportba a hozott ártalmak tartoznak, amelyeket többnyire a nyolcvanas évek végétől kezdtek felfedezni, harmadikat pedig az immanens ártalmak óriás halmaza alkotja.

Tőlünk pár határral keletebbre vannak olyan országok, ahol a hozzátartozóknak kell bevinni a börtönbe az ágyat, az élelmet és a ruhát (Fliegauf és Ránki, 2007).

Ezeréves falak

A klasszikus börtönártalmakról szólva elmondható, hogy minél zártabb az intézet, annál erősebben érvényesülnek. A hétköznapi ember számára legjobban érthető valószínűleg a prizonizáció, amelynek két aspektusa van: az egyik az értékek, attitűdök, normák antiszociális irányú elmozdulása, torzulása, a másik pedig lényegében a „börtöniskola”, hisz a börtönben a fogvatartottak újabb bűncselekmények elkövetését tanulják meg egymástól, és beindul a „gengesedés”. A másik klasszikus ártalom a depriváció, amit szó szerint megfosztottságot jelent.

A börtön kifejezetten más társas közeg, mint a szabad élet.

Sykes (1958) a következő megfosztottságokról ejt szót: a szabadságtól, a javaktól, szolgáltatásoktól, a heteroszexuális kapcsolattól, az autonómiától és a biztonságtól való megfosztottság.

A klasszikus börtönártalmak harmadik, nagyobb típusa Goffman nevéhez fűződik, ez pedig nem más, mint a stigmatizáció. Egyrészt, sokszor a fogvatartottak a szabadulásuk után örökké magukon viselik, hogy ő valaha „ültek”. Másrészt a börtönön belül is több területen találkozhatunk a stigmatizálással. Jogi szabályok döntik el, hogy ki, milyen körletre kerülhet, de a fogvatartottak a börtönszleng használatával is stigmatizálják egymást, amikor olyan szavakat használnak, hogy vamzer vagy „csicska”.

A börtönközeg jobban behatárolja a személyiséget, mint falak vagy a fegyverek (Fliegauf és Ránki, 2007).

Kísértő múlt

A hozott, vagy más néven immanens börtönártalmak közös jellemzője, hogy nem a börtön direkt következményeiként jönnek létre, hanem már előtte is jelen voltak a bűnelkövető életében, de a rácsok mögött ezek az ártalmak jelentősen felerősödnek, súlyosbodnak. Ezek az ártalmak a bűnelkövetőt szociális értelemben szegregálják a társadalmon belül. Például az alacsony szocio-ökonómiai státusz miatt sokan nem találnak olyan munkát, amiből el tudnák tartani családjukat.

Az anyagi nehézségek az egyéb szempontból is deviáns személyeket nagyon könnyen a bűnelkövető magatartás felé sodorhatják,

és szinte forgatókönyvszerűen zajlanak le azok az események, amik miatt börtönbe fognak kerülni. Fontos azt is megemlíteni, hogy azzal, hogy a fogvatartott börtönbe kerül, kiesik a családból egy olyan ember, aki hozzájárult a család fenntartásához. Mivel a magyar börtönökben a 2017-es felmérések szerint 93 százalékban férfiak töltik büntetésüket, ezért az egyedül maradt feleségek közül vannak, akiknek egy másik férfival kell „szövetséget kötni” ahhoz, hogy el tudják tartani a gyermekeiket. A fogvatartott életében az ilyen veszteségek tovább rontják a szocio-ökonómiai státuszát és a pszichés jóllétét.

Szintén hozott börtönártalomnak számíthatnak a mentális deficitek (például a skizofrénia). Az ilyen rendellenességgel küzdő fogvatartottak a börtönben speciális kezelést igényelnek, számuk a nemzetközi szakirodalom szerint egyre nő. A kezelés elmaradása a kórképek rohamos romlását eredményezheti, és akár súlyos sérülésekhez is vezethet. Edwards (2000) kutatása szerint a börtönben az ilyen személyekről az „átlagos” raboknak és a „külső szemlélőknek” is degradáló véleménye volt, tehát megállapítható, hogy

a mentálisan sérült rabok a börtönben tovább stigmatizálódnak.

Végül, de nem utolsósorban érdemes beszélni még az institúcionalizációról, azaz az intézeti kör jelenségéről, ami azt jelenti, hogy a fogvatartottnak már van korábbi intézeti tapasztalata (például árvaház, nevelőintézet, drogambulancia, kórház). Az látható, hogy a fogvatartottak a szabadulásukat követően ugyanabba vagy nagyon hasonló társas közegbe kerülnek, mint ahonnan börtönbe kerültek. Sok rab hangsúlyozza például, hogy intézetben nevelkedett vagy kábítószer-problémával küzdött fiatalként. A lista nem teljes, hisz a hozott börtönártalmak közé sorolható még a családon belüli erőszak, a bullying és a kábítószer-fogyasztás problémaköre is.

Egy izgalmas tudomány a pönológia is, amely a bűnmegelőzésnek, a börtönök, illetve a javítóintézetek vezetésének, a bűnözők és fiatalkorú bűnelkövetők rehabilitációjának tanulmányozása.

Sajnálatosan számot kell vetnünk azzal a ténnyel, hogy a börtön árt a fogvatartottaknak, és megnehezíti a reintegrációs folyamatot, és fontos lenne arra törekedni, hogy ezeket a hatásokat lehetőség szerint csökkentsük. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy teljesen nem kiküszöbölhetők, bármennyire is szeretnénk.

A börtönártalmak harmadik nagy csoportját az immanens börtönártalmak óriás halmaza alkotja. Ezeknek az a közös jellemzője, hogy a börtön valóságának szerves részei, amelyeket nem lehet letagadni, de olyan vehemensek, hogy gyakran tabutémák, és az egész társadalom rosszabbik arcát mutatják meg, nem csak a börtönét. Erről részletesebben a cikksorozat következő részében olvashatnak.

 

Felhasznált szakirodalom:

Fliegauf, G., Ránki, S. (2007). Fogva tartott gondolatok. L’Harmattan Kiadó, Budapest.

Fliegauf. G. (2011). Mivel foglalkozik a börtöntudomány? David Gordon Scott pönológiai alaptémai és néhány kritikai, illetve elméleti megfontolás. Börtönügyi Szemle, 30(4), 11-30.

Ruzsonyi. P. A börtön mint veszélyforrás

 


Iratkozz fel hírlevelünkre!