Hol van az a határ, amikor már nem az intimitásról szól a kapcsolat, hanem a felek gyermekkori sérelmeiről?

A társfüggő viselkedés megakadályozza az egészséges, szabad, egyenrangú és bensőséges emberi kapcsolatok ápolását. Mi állhat kialakulása hátterében? A korai szülői bánásmód hatással lehet-e a későbbi kapcsolatban megjelenő társfüggő viselkedésre? Hol van az a határ, amikor már nem az intimitásról szól a kapcsolat, hanem a felek gyermekkori sérelmeiről?

A kodependencia vagy más néven társfüggőség napjaink felkapott fogalma, viszont már a ’80-as években is ismert kifejezés volt. Kezdetben alkoholisták kapcsolatainak jellegzetességét vizsgálták. Napjainkban azonban szimbolikus jelentésben használjuk akkor, ha valaki függő módon ragaszkodik a partneréhez (Hajduska, 2008). Tágabb értelemben úgy fogalmazható meg, mint bizonyos emberektől, valamint viselkedésformákkal szembeni addikció. Sőt, egy kodependens személyre gyakran különböző szenvedélyek, kényszeres viselkedések és rögzült szokásminták jellemzők. Például a függőség jelentkezhet az evés, a munka, a vásárlás, a szexualitás, a pénzkeresés vagy akár a szerencsejátékok területén is.

Egy kodependens személy folyamatos küzdelmet vív azért, hogy betöltse az érzelmi űrt a saját belső világában.

Mi állhat a hátterében?

A jelen ember keveréke mindannak, amivel egykor a világra jött és az összes későbbi tapasztalatának, így csak részben igaz az, hogy magunk irányítjuk az életünket, hiszen mindenkit formál a múltja. A családunk rendelkezik talán a legerőteljesebb befolyással, nemcsak abban, hogy kivé válunk, hanem abban is, hogyan élünk.

A társfüggő személy rendszerint egy elhanyagoló, diszfunkcionális családban nőtt fel.

Minden alkoholfüggő problémája legalább négy másik személyre – házastársra, gyerekre – hatással bír. A becslések szerint 20 millióra tehető azon felnőtt amerikaiak száma, akik alkoholista családban nőttek fel, s a mai napig szenvednek a gyerekként megélt kóros kapcsolati mintáktól (Hemfelt, Minirth & Meier, 2010).

Weinhold (2012) megközelítése szerint a társfüggőséget az élet első hat hónapjában bekövetkezett fejlődési trauma okozza. Gyakori, hogy a szülők nincsenek tisztában gyermekük szociális és érzelmi szükségleteivel, így öntudatlanul, minden rossz szándék nélkül is traumát okozhatnak. Ez a csecsemőkori trauma meghiúsítja a biztonságos kötődés kialakulását és más lényeges fejlődési folyamatokat. A biztonságos kötődés hiánya késlelteti a koragyermekkor egy másik fontos fejlődési fázisát, az úgynevezett pszichológiai születést, amelyre ideális esetben kettő- és hároméves kor között kerül sor. A biztonságos kötődés kialakulása nélkül a szülőkről való egészséges leválás sem lehetséges. A felnőttkorban kialakított társfüggő kapcsolataink is csupán kísérletek, melyekkel a koragyermekkorban meg nem élt biztonságos kötődés iránti vágyunkat igyekszünk beteljesíteni.

Weinhold (2012) megközelítése szerint a társfüggőséget az élet első hat hónapjában bekövetkezett fejlődési trauma okozza.

Amikor két lelkileg függő ember lép kapcsolatba egymással, azzal az öntudatlan céllal teszik ezt, hogy beteljesítsék a kötődési folyamatot, amely gyermekkorukban lezáratlan maradt. Egy ilyen kapcsolatban a partnerek újrateremtik azt a szimbiotikus egységet, amit az édesanyjukkal éltek meg, és úgy tűnhet,

mintha két fél-ember kísérelne meg létrehozni egy teljes embert a kapcsolat által.

Mivel egyikük sem élhette át a biztonságos kötődést csecsemőkorában, felnőttként nem tudnak a másik nélkül önállóan és szabadon érezni vagy cselekedni. Olyan, mintha egymáshoz tapadtak volna. Önmaguk helyett folyamatosan a másikra figyelnek, és mindketten azt remélik, hogy a másik majd megadja nekik azt, amit ők sosem kaphattak meg gyerekkorukban: az intimitást és a biztonságos kötődést. Azonban ez a cél nem tudatosul, és nem is mondják ki, ezért kapcsolatuk nem tud fejlődni. Mindketten a másiktól várják a változást, és amikor ez nem történik meg, megpróbálják kontrollálni egymást. A másikat hibáztatják a saját problémáik miatt, és olyan viselkedést várnak tőle, ami majd megteremti kapcsolatukban a közelséget, a feltétel nélküli szeretetet, a gyengédséget és a gondoskodást. Mivel mindketten a másikra irányítják a figyelmüket, ezáltal sikeresen elkerülik, hogy önmagukkal, illetve a saját fejlődésükkel kelljen foglalkozniuk, és mindez akadályozza kapcsolatuk éretté válását is. A társfüggő kapcsolatokban a partnerek mindig inkább a másikkal foglalkoznak, mint saját magukkal. Végül az egyikük általában belefárad ebbe az ártalmas szövetségbe, és igyekszik változtatni a dolgokon. Előfordul, hogy kilép a kapcsolatból és belekezd egy újba, miközben korábbi társfüggőségi problémáiért előző partnerét okolja. A társfüggőség okainak ismerete, valamint a minták megtöréséhez szükséges támogatás és eszközök nélkül azonban valószínűleg nem tud megváltozni,

így hamarosan ismét egy társfüggő kapcsolatba keveredik.

Tükröm, tükröm mondd meg nekem, én is társfüggő vagyok?

A kodependencia nemcsak partnerkapcsolati szinten, de akár országunkkal kapcsolatos viselkedésünkben is megmutatkozik. A történelem folyamán a legtöbb társadalomban bizonyos csoportokat mások fölé helyeztek (például a férfiakat a nők fölé, vagy a vezetőséget a kétkezi munkások fölé). Ráadásul fejlődésünk során ezeket a mintákat gyorsan el is tanuljuk egymástól – szüleinktől, tanárainktól, szomszédainktól, lényegében bárkitől. Így érthető talán, hogy a mai világban ritkaság az olyan ember, aki nem rendelkezik társfüggő mintákkal. Vagy fogalmazhatunk úgy is: nem az a kérdés, hogy társfüggők vagyunk-e, hanem hogy mennyire? A következő lista a társfüggő felnőttek néhány fő jellemzőjét tartalmazza:

  • Jellemző az alacsony önbecsülés, melyet a gondoskodó, valamint kontrolláló viselkedés révén igyekszik kompenzálni, ezáltal tud sikerélményhez, kompetenciaérzéshez jutni, ami látszólag erősíti az önértékelését.
  • Gyermekkora óta azt tapasztalta meg, hogy nem bízhat a környezetében, a családjában megélt bizonytalanság következtében pedig bizalmatlanná válik. Kontrolláló viselkedése is a mély bizonytalanságból ered, hiszen csak annak hihet, amit a saját irányítása alatt tart.
  • Folyton mások igényeit igyekszik kielégíteni. Összes energiáját más emberekre és az ő boldogságukra fordítja.
  • Alkoholra, ételre, munkára, szexre vagy más külső stimuláló eszközre van szüksége ahhoz, hogy elvonja figyelmét saját érzéseiről.
  • Képtelen saját határai kijelölésére.
  • Próbálja másoknak bebizonyítani, hogy méltó a szeretetükre.
  • Másokra támaszkodik saját igényei és szükségletei meghatározásában, kielégítésében.
  • Arra vágyik, hogy mások jobban szeressék.

Ha alaposan megvizsgáljuk a társfüggő emberek viselkedésmintáit, olyan tulajdonságokat találunk, melyek sokkal inkább jellemzőek egy csecsemőre, mint egy érett felnőttre. Mindez azért történhet meg, mert a társfüggő felnőttek még mindig a csecsemőkor fejlődési folyamatait szeretnék beteljesíteni.

társfüggők általában azzal keresik fel a pszichológusokat, hogy egyik rossz kapcsolatból a másikba lépnek át, kilépni, szakítani viszont nem tudnak, mert nem bírnak egyedül maradni. A probléma kimondása az első lépés a pozitív változás felé. Ha beazonosítottuk a problémánkat, az első lépés, hogy merjünk szembenézni vele, majd megértsük az okait! Ehhez segítséget nyújthat egy képzett szakember.

 

Felhasznált szakirodalom:

Weinhold, J.B. & Weinhold B.K. (2012). Törj ki a társfüggőségből! A szabad emberi kapcsolatok kézikönyve. Budapest: Casparus Kiadó.

Hajduska, M. (2008). Társfüggőség vagy elköteleződési válság? In: Párkapcsolatok. Válogatás a Pszinapszis előadásaiból. Budapest: Saxum Kiadó- Pszichodiák Alapítvány.

Hemfelt, R., Minirth, F. & Meier, P. (2010). A boldogság választható. Budapest: Harmat Kiadó.

Hasonló problémával küzdötök? Gyertek a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központba, ahol tapasztalt szakembereink párterápia keretében segítenek újra megtalálni az összhangot!


Iratkozz fel hírlevelünkre!