Létezik-e örökkön örökké, és ha igen, miért nem?

Akárhol is láttuk meg a napvilágot a Föld nevű bolygón, van egy történet, ami átszövi a kultúránkat. Az ismerős tündérmese, miszerint a boldogságunk kulcsa megtalálni az igaz szerelmünket. A monogámia eszményébe kapaszkodva egy életen át hajszoljuk azt a bizonyos nagy Őt, miközben számtalan jel utal arra, hogy valószínűleg nem örök hűségre lettünk teremtve. Miért vonzódunk mégis ehhez a néha elérhetetlennek tűnő ideálhoz? Cikksorozatunk második része következik.

Bár előző cikkünkből kiderült, hogy léteznek meggyőző, evolúciós magyarázatai a monogámiának, ennek némileg ellentmond, hogy számos pontján a történelemnek – egymástól távoli földrajzi helyeken – nem követték ezt az emberek. Az anatómiai értelemben modern homo sapiens körülbelül háromszázezer éve létezik. Ezen idő nagyjából kilencven százalékában vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak őseink, egyfajta kommuna jellegű együttélésben.

Elég kicsi a valószínűsége, hogy elődeink mindent megosztottak egymással, kivéve a szexuális partnereiket.

Sokkal valószínűbb, hogy a monogámia csak a tulajdon és a birtok megjelenése után válhatott elfogadottá. Természetesen ezek csak következtetések, azonban a mai napig vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népcsoportoknál tett megfigyelések árnyalják a képet.

Igaz szerelem vagy gazdasági érdek?

A venezuelai Bari törzs tagjainál például a terhesség alatti összes partnere az adott anyának sajátjának érzi a kisbabát. Minél több apát „intéz” a születendő gyermeknek a terhes nő, annál nagyobb esélye lesz a picinek, hogy megélje a felnőttkort, hiszen többen gondoskodnak róla. Nem beszélve arról, hogy

az állatvilágban nem igazán létezik monogámia.

Több ezer éven keresztül a házasság sokkal inkább a családok közötti viszályok, kereskedelmi kapcsolatok, politikai játszmák eszközéül szolgált, mintsem két individuum érzelmeit fejezte ki. Mikor lett mindez sziruppal nyakon öntve? A szerelemalapú házasság az ezerhétszázas évektől kezdve hódította meg szépen lassan a nyugati kultúrkört. Azzal azonban, hogy az érdek helyett az érzés vált a házasságkötés alapjává, jelentkezett egy másik probléma is. Mi fogja így a párokat örökkön örökké egymás mellett tartani?

Ekkor született az a narratíva, miszerint a férfi és a nő dolga, hogy megtalálják egy igaz szerelmüket, majd összeházasodjanak, hiszen kiegészítik egymást.

A férfiak agresszívek, de védelmezők, a nők pedig kedvesek, de gyengék. Az ezzel párhuzamosan egyre elfogadottabbá vált evolúciós elméletek – és az őket alkotó férfi tudósok – többnyire biológiai hátteret próbáltak adni a viktoriánus nemi szerepeknek. Ugyanakkor ha elfogadjuk, hogy a monogámia se nem ösztönös belső igény, se nem kizárólagos formája az emberi párkapcsolatoknak, továbbra sem oldjuk fel a problémakört. Úgy tűnik tehát, hogy a monogámia kevesebb ideje határozza meg az életünket, mint sokan gondolnánk, és inkább társadalmi-kulturális konstruktumnak, mintsem biológiai sajátosságnak hat!

Sorszerű vagy csupán egy szakasz a fejlődésben?

Egy kétezertizenhatos amerikai tanulmány szerint ötből egy ember volt már nem-monogám kapcsolatban. Ugyanebből az évből egy másik felmérésben pedig a válaszadók egyharmada a nem-monogám kapcsolatot nevezte meg ideálisnak. A monogámia, amit ma ismerünk, jól láthatóan számos változatban létezett különböző korokban és társadalmakban, mondhatni fejlődött. Voltak olyan időszakok, amikor hasznos volt, máskor kényszerként működött, de számos csodálatos és romantikus pillanata is akadt. Ugyanakkor a társadalmi átalakulásokkal és változásokkal párhuzamosan az emberi szexualitás és kapcsolati típusok is formálódnak. A témát vizsgáló kutatók rávilágítanak, hogy éppen ismeretlen területre merészkedünk. Az emberi történelem során talán először van rá esélyünk, hogy a társadalmi nyomásokat levetve, kényszerek és kötelezettségek nélkül alakítsuk párkapcsolatainkat. Ebből kifolyólag tulajdonképpen nem is az a kérdés, hogy mi lehet az emberiség számára a legideálisabb, legtermészetesebb kapcsolati forma. Sokkal inkább az, hogy

személyesen képesek vagyunk-e megteremteni azt a kapcsolati formát, amit mi szeretnénk?

A monogámia nem természetes, abban az értelemben, hogy nem velünk született biológiai szükséglet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy feltétlenül rossz, pusztán annyit, hogy ha szeretnénk fenntartani, akkor dolgoznunk kell érte. Hiszen tulajdonképpen ez az egyik olyan tulajdonsága az embernek, ami kiemeli az állatvilágból. Hogy képesek vagyunk olyan dolgokat is megvalósítani, ami természetellenes.

A cikksorozat alapjául az Explained dokumentumfilm-sorozat Monogamy című része szolgált.

 

Felhasznált szakirodalom:

Barash, D. P., & Lipton, J. E. (2002). The myth of monogamy: Fidelity and infidelity in animals and people. Macmillan.

Coontz, S. (2006). Marriage, a history: How love conquered marriage. Penguin.

Ryan, C., & Jethá, C. (2010). Sex at dawn: The prehistoric origins of modern sexuality. Harper Collins.

Savage, D. (1999). Savage love. Dutton Books.


Iratkozz fel hírlevelünkre!