Alvás, személyiség, halál – hogyan függhetnek össze?

Egy kutatás szerint a személyiségünk az alvási szokásinkat is befolyásolhatja, ezáltal pedig az egészségünkre is kihat.

Nem biztos, hogy gondolnánk, de a személyiségvonásaink nagy szerepet játszanak abban, hogy hány évig élünk. Sőt mi több, nagyobb súllyal határozza meg, mint az intelligenciáink vagy a családi hátterünk. Egy most született tanulmányban azonosítottak egy kulcstényezőt, ami közvetíthet a személyiségvonások és a halálozás kapcsolatában – az alvást. A magyarázat viszonylag egyszerű: a különböző személyiségvonásokkal rendelkező emberek eltérő alvási szokásokat tudhatnak magukénak, és mint közismert, az alvás hossza és annak minősége olyan egészségügyi rizikófaktorokkal áll kapcsolatban, mint a kardiovaszkuláris betegségek, a depresszió és a krónikus gyulladásos folyamatok.

Azt már eddig is tudtuk, hogy az alvás összefüggésbe hozható a személyiségvonásokkal és a hosszú élettel egyaránt, de az eddig még nem merült fel, hogy az alvás egyfajta közvetítő lehet a személyiség és az egészség között – mondta Shantel Spears, a Nyugat Virginiai Egyetem munkatársa.

A kutatók több ezer ember adatait felhasználták, melyekhez egy longitudinális, nemzeti felmérés által jutottak. Ezáltal birtokukba jutottak információk a résztvevők 1995 és 1996 között mért személyiségvonásairól, továbbá a 2004 és 2006 között jellemző alvásidejükről és az az alvásuk minőségéről. Majdnem 4000 ember adata gyűlt ilyenformán össze, és a kutatók azt nézték meg, hogy ezek közül az emberek közül ki és mikor halt meg 2015 októberéig.

Nem nagy meglepetésre, összhangban az alvás egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatos irodalmakkal, a kutatók azt találták, hogy a túl sok vagy a túl kevés alvás növeli a halálozási kockázatot: az átlagos 7 óránál (legalábbis ami ennek a mintának az átlagát illeti) hozzávetőlegesen a 65 perccel több vagy kevesebb alvás 10 százalékkal növelte a halálozási rizikót a kutatásban.

Személyiség és alvás 

A személyiségvonások kapcsán (melyek alatt a Big Five személyiségmodell faktorait értették) azt találták, hogy azok az emberek, akik a Lelkiismeretesség személyiségvonás tekintetében alacsonyabb pontszámot értek el, nagyobb eséllyel hunytak el még a kutatás időszakának lezárulta előtt. Spears munkacsoportja szerint ennek hátterében az állt, hogy ezek a résztvevők átlagosan kevesebbet és rosszabbul aludtak, ennek következtében pedig fáradtabbak is voltak a nap folyamán. Habár az, hogy ez a két dolog, vagyis a lelkiismeretesség és az alvás pontosan hogyan függött össze, nem volt egyértelmű, de például arra gondolhatunk, hogy ezek az emberek hajlamosabbak voltak kitolni a lefekvési idejüket, valamint problémát okozott számukra, hogy egy egészséges alvási rutint kialakítsanak a mindennapok során. Hasonló eredményre jutottak az Érzelmi stabilitás (vagy más néven Neuroticizmus) vonással kapcsolatban: akik ebben magasabb pontszámot értek el, szignifikánsan többet vagy kevesebbet aludtak az átlagosnál, és magasabb volt a nap folyamán megtapasztalt fáradtságérzetük. A háttérrel kapcsolatban ismét csak találgattak a kutatók, feltételezve például, hogy az, akinek rosszabb a hangulata és többet aggodalmaskodik, nehezebben alszik el este, és nehezebben is kel fel reggelente. Ami meglepő volt az az, hogy a Barátságosság szintén közvetett kapcsolatban állt a halálozási kockázattal, azonban egyáltalán nem volt világos, hogy ez miért lehet.

Azzal együtt tehát, hogy rengeteg kérdőjelet hagyott maga után ez a kutatás, feltevésként megfogalmazódni látszott, hogy a személyiségünk az alvási szokásinkat is befolyásolhatja, és ezáltal is hatással lehet az egészségünkre. Fontos megemlíteni a vizsgálat korlátait is: csak fehér és magasan iskolázott emberek alkották a mintát; a személyiséget egy rövid, önbevallásos teszt alapján ítélték meg; az alvási idő belövése pedig meglehetősen szubjektív volt, hiszen azt vették alapul, hogy az illető mennyi időt tölt az ágyban, nem azt, hogy ténylegesen mennyit alszik. Végül ki kell emelni, hogy a kutatásban említett átlagos alvásidő nem alkalmazható automatikusan a teljes népességre, vagyis nem állítható, hogy mindenki esetében a 7 óra az ideális.

Ebből kifolyólag a kutatást mindenképpen meg kell ismételni hasonló eredményekkel ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni az egészségügyi kockázatokra vonatkozóan. Ez így, ebben a formában inkább csak egy izgalmas felvetés volt, amit érdemes lenne továbbgondolni és folytatni.

 

Forrás: Research Digest

Olyan problémával küzdesz, amit egyedül nem sikerül megoldanod? A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!