Mérgező anyai gondoskodás – ölhet-e a szeretet? 

Kétezertizenötben egy megdöbbentő gyilkosság sokkolta az amerikai közvéleményt, az internet segítségével pedig az eset világszerte ismertté vált. Clauddine „Dee Dee” Blanchard tizenhét éven keresztül betegnek tettette – és számos szükségtelen műtétnek vetette alá – teljesen egészséges lányát, Gypsyt, aki barátjával később megölette anyját. A megrázó történetet dokumentumfilmben, nemrég pedig egy nyolc részes minisorozat formájában is feldolgozták.

Dee Dee egyedül nevelte, ápolta lányát, ő maga adta be neki a számtalan gyógyszert, még a Facebook-profiljuk is közös volt. Miután a Katrina hurrikánban elpusztult a házuk, Gypsy állapotára való tekintettel közösségi finanszírozásból új otthont kaptak. A költözés nemcsak azért fontos, mert ezen a ponton kapcsolódunk be a sorozat révén az életükbe. A Missouri államot Louisianától elválasztó közel ezer kilométer biztosította az anya számára, hogy az esetleg gyanakvó ismerősöktől, ex-férjétől és az orvosoktól elszakadjon. Az új környezetben hamar tiszteletbeli tagjaivá váltak a közösségnek.

A külvilág számára tökéletes tündérmesében élt anya és lánya,

leszámítva persze a betegségeket. A szomszédok tisztelték Dee Dee-ben, hogy mindent feláldozott a gyerekéért, Gypsy-ben pedig az örökös jókedvét és kitartását. A lány ekkor már tolószékben közlekedett, csövön keresztül táplálkozott és többek között leukémiával, izomsorvadással, epilepsziával, súlyos látás-, valamint hallásproblémákkal diagnosztizálták.

Dee Dee és Gypsy Rose Blanchard.

Ezen kívül anyja állította, hogy huszonéves korára is egy hétéves értelmi szintjén maradt, ráadásul a születési dátumával kapcsolatban öt évet elhazudott. Arról, hogy miként tudta kivitelezni mindezt, részletes képet fest az Anya gyilkos kincse című dokumentumfilm (a hiányzó papírokat sokszor a Katrina számlájára írta, orvostól orvosig jártak, míg a kívánt diagnózist megkapták és még nagyon sok megdöbbentő részlet derül ki). Pszichológiai szempontból azonban izgalmasabb kérdés, hogy miként alakulhatott így egy anya-lánya kapcsolat?

„Mindent, amit teszek, érte teszem”

Hogy képes egy anya beteggé tenni saját gyerekét? Aki látta a szintén viszonylag friss Éles tárgyak sorozatot, annak talán kevésbé meglepő a válasz. Münchhausen by proxy, vagyis más által előidézett Münchhausen-szindróma. A saját magáról hihetetlen kalandokat összehazudó báróról elnevezett diagnózis „sima” változatánál az érintettek szándékosan produkálnak tüneteket – akár eredményeik meghamisításával, akár saját maguknak ténylegesen ártva – annak érdekében, hogy megkapják a kívánt figyelmet. Akinél azonban helyettesítő Münchhausen szindrómáról beszélünk, az

nem saját magát, hanem egy neki kiszolgáltatott másik személyt betegít meg.

A hetvenes évek óta használt diagnózis esettanulmányai nyomán legtöbbször anyák az érintettetek, akik a saját gyerekükből csinálnak beteget, de leírtak már apát, nevelőszülőt, babysittert is mint elkövetőt. A kórkép egyszerre pszichés zavar és gyermekbántalmazási forma, súlyosságát fokozza, hogy nehezen felismerhető. Mivel a szülő a gyermekéért aggódó, végtelenül odaadó, saját életét háttérbe szorító ápoló szerepében tetszeleg, és az így kapott elismerésre vágyik,

a külvilág számára a tökéletes anya prototípusának tűnik.

Enyhébb esetben nem direkt módon okoznak kárt, hanem közvetetten –folyamatos, túlzásba vitt aggódásukkal felesleges és fájdalmas orvosi beavatkozásnak teszik ki a gyereket. Súlyosabb esetekben azonban meglévő betegségek tüneteit túlozzák el (például úgy, hogy a gyerek vizeletmintájába vért cseppentenek) vagy az anya saját maga okozza a tüneteket (például hasmenés, hányás kiprovokálásával, fojtogatással). Bár valóban nehéz felismerni a tüneteket – részben abból kifolyólag, mert annyira hihetetlen a kórkép, hogy még a szakemberek sem gondolnak rá –, vannak árulkodó jelek. A leggyanúsabb, ha a tünetek mindig az anya jelenlétében vagy közelségében észlelhetők, távollétében megszűnnek vagy csak az anya elbeszéléséből lehet rájuk következtetni. Figyelmeztető jel lehet a megmagyarázhatatlan vagy visszatérő betegségek sokasága, az egymásnak ellentmondó kórképek és leletek, illetve a nagyon ritka diagnózis, amit esetleg maga az anya fedez fel.

Patricia Arquette és Joey King A tett című sorozatban.

Egyszerre izolálják el magukat és gyermeküket a közösségtől, és keresik a figyelmet. Dee Dee a válás után szépen lassan teljesen kizárta életükből gyermeke apját, majd az újabb és újabb műtétek és beavatkozások hatására szinte szimbiotikus kapcsolatban létezett Gypsyvel.

A gyógyszerektől kezdve a táplálkozáson át a közlekedésig, minden percét kontrolállta.

Annak ellenére, hogy a hétköznapjaik nagy részét kettesben töltötték a négy fal között, Dee Dee számára fontosak voltak a nyilvános szereplések is, akár a sajtóban, akár tévéműsorokban. Ráadásul előszeretettel élt a jótékonysági adományokkal és ingyenes programokkal – tehát a személyes haszon mellett konkrét anyagi hasznot is húzott ebből az „életformából”.

„Azért születtem a világra, hogy az anyukája lehessek”

A történetet sorozatként feldolgozó A tett minden része végén ki van írva, hogy amit láttunk, megtörtént eseményeken alapul, azonban több helyen változtattak a sztorin. A sorozat készítőit bevallottan nem az érdekelte, hogy történt a gyilkosság pontosan, hanem az, hogyan jutottak el odáig. Hiába hús-vér emberek a karakterek alapjai, nem lehet egy személyt tökéletes hűséggel ábrázolni egy játékfilmben, így az alkotók célja sokkal inkább a történet érzelmi dinamikájának hiteles visszaadása volt. Ettől egyébként kissé nehezen fogyasztható a sorozat, mert a hátborzongatóan erős színészi alakításoknak (Patricia Arquette Dee Dee és Joey King Gypsy szerepében) köszönhetően kényelmetlenül emberiek a szereplők. Ugyanis

nem kapunk megnyugtató választ, hogy ki az igazi áldozat,

annyiszor váltakozik a szeretet és a manipuláció kettejük komplex kapcsolatában. A sorozat vitathatatlan érdeme, hogy beemelte a közbeszédbe a kivetített Münchhausen-szindrómát, ezáltal hozzájárulva, hogy jobban megértsük ezt a ritka, de annál súlyosabb pszichés zavart. Mindkét oldalról. A történetben a csavar a gyilkosság ténye, amiért később el is ítélték Gypsyt, aki jelenleg is börtönbüntetését tölti. A sorozatot nézve felmerül a nézőben a kérdés, hogy ilyen körülmények között, egy ennyire beteges kapcsolat után mennyire vonható felelősségre bárki a tetteiért? Hogyan lehet egészségesen reagálni arra, ha szépen lassan rájön valaki, hogy minden szenvedése egy olyan hazugság miatt volt, ami csak a hozzá legközelebb álló személy fejében létezett? Gypsy hozott egy döntést, elmenekült, de ettől nem lett szabad. Függetlenül a jogi ítélettől vagy bármilyen erkölcsi tanulságtól, a történet végén ott marad a kérdés, hogy vajon túl tud-e valaha lépni a múltján, és azon, akivé az anyja tette?

 

Felhasznált szakirodalom:

Palaczky M., Vereby B., Páli E., Révész Gy. (2008). A gyermekbántalmazás. In Vetró Á. (Szerk.), Gyermek- és ifjúságpszichiátria. Budapest: Medicina, 351-371.

Pászthy, B. (2003). A bántalmazott gyermek. In Békefi D. (Szerk.) Gyermekgyógyászati Vademecum, Melinda Kiadó.

Révész Gy.(2010). Gyermekekkel szemben elkövetett erőszak. In Kiss E. Cs., Sz. Makó H. (Szerk.), Mentálhigiéné és segítő hivatás. Pécs


Iratkozz fel hírlevelünkre!