Gyerekes elvarázsoltság vagy a kiteljesedés csodája? – Az önmegvalósító és autotelikus személyiség

A 20. századi jóléti társadalmak megjelenésével előtérbe került – mind a pszichológiatudományban, mind a közbeszédben – a társadalmi kötöttségek, érdekek által gúzsba nem kötött, kiteljesedett ember eszménye. Cikkünkben körbejárjuk Csíkszentmihályi Mihály autotelikus személyiség-, valamint Abraham Maslow önmegvalósító emberképét, melyek bár nem használhatók feltétlenül egymás szinonimájaként, alapvető jellegzetességeik között sok esetben azért komoly hasonlóságokra bukkanhatunk.

Az „autotelikus” kifejezés a görög nyelvből ered, jelentését a szó kétfelé bontásával érthetjük meg, hiszen az „auto” (énre, önmagára, selfre irányuló), valamint a „telos” (cél) szavak összetételéből keletkezett. Csíkszentmihályi legpontosabb fordításnak az „olyan én, melynek önálló céljai vannak” kifejezést jelöli meg, emellett fordíthatjuk még „éncélú”, vagy „öncélú” személyiségnek is. (Érdemes belegondolni, hogy az utóbbi két lehetséges értelmezés elvileg pontosan ugyanazt jelenti, az „öncélú” szóhoz mégis mennyivel negatívabb konnotáció társul.)

Autotelikus cselekvést végzünk tehát akkor,

amikor az adott tevékenységet nem külső célra irányulva (exotelikus cselekvésként) folytatjuk, hanem magának az akciónak az őszinte, tiszta öröméért; azért, hogy érdek nélkül elmerülhessünk a pillanatban, a maga teljességében megélve azt.

Ezt a jelenséget nevezzük flow-élménynek, melynek részletesebb ismertetésébe – terjedelmi okokból kifolyólag – nem mennénk bele, a Mindseten azonban számos kiváló cikk foglalkozik bővebben is ezzel a nagy népszerűségnek örvendő, és rengeteg újabb kérdést felvető elmélettel.

A flow-élményt magas, de teljesíthető szintű kihívás idézi elő, s egy efféle folyamat végzése során csakis a jelennel kapcsolatos problémáinkra fókuszálunk.

Logikusan feltételezhetjük tehát (és nem is hibázunk vele különösebben), ha úgy gondoljuk, autotelikus személyiségnek nevezhetjük azt, aki gyakran merül el efféle tevékenységekben. A kifejezés „[…] azt az embert jelöli, aki többnyire saját kedvéért, nem pedig valamelyik távolabbi külső célért tevékenykedik” – adja meg a fogalom meghatározását a pozitív pszichológia egyik legnagyobb alakja, Csíkszentmihályi Mihály Az öröm művészete című könyvében.

A boldogság titka?

Csíkszentmihályi gondolata szerint az ilyen típusú emberek képesek sokkal kisebb lélegzetvételű, napi cselekvésekben is rendszeresen flow-élményt megélni, ez pedig a világhírű magyar-amerikai tudós felfogásában a boldog, tartalommal teli élet alapvető feltétele. Az az ember tehát, aki egy baráti beszélgetés, egy kiadós főzés, vagy akár csak egy magányos délutáni séta során (esetleg egy dupla szivárvány láttán) is megtapasztalja a teljes belefeledkezés élményét, kevésbé fog függeni külső ösztönzőerőktől (hatalom, kényelem, státusz stb.). Egy autotelikus ember sokkal több lelki energiáját hajlamos (és képes) összpontosítani olyan személyekre, tárgyakra, környezeti elemekre, amelyek nem kötődnek szorosan semmilyen aktuális érdekükhöz, evolúciós szempontból tehát akár azt is mondhatnánk: nem hasznos (maladaptív) cselekvéseket végeznek.

A pozitív pszichológia azonban nem ezen logika mentén gondolkozik, sőt, ugyanez mondható el a humanisztikus pszichológia (egyik, ha nem a) legfontosabb képviselőjéről, Abraham Maslowról is. Maslow „önmegvalósító ember”-gondolata számos aspektusában mutat összefüggéseket az autotelikus személyiséggel.

„Úgy tekinteni a természetre, mintha az önmagában és önmagáért létezne.”

Híres motivációs piramisának két utolsó, legfelsőbb eleme az önmegvalósítás és a transzcendencia (ezt a két tényezőt csak munkássága utolsó éveiben választotta ketté) – elmélete szerint ahhoz, hogy életünk lépéseit már ezen késztetések irányítsák, minden korábbi motivációs szintnek teljesülnie kell (ezek: fiziológiai szükségletek, biztonság, szeretet, elismerés, kogníció, esztétika). Meglátása szerint az értékes emberi élet úgynevezett „csúcsélményekben” összegződik. Maslow megfogalmazásában ezek olyan „misztikus élmények”, melyek során „a valóságészlelés a lehető legtisztábbá és legközvetlenebbé válik”, és az emberi léten túli, transzcendentális élményekben öltenek alakot. Olyan pillanatokban, melyek során „hajlamosabb az ember úgy tekinteni a természetre, mintha az önmagában és önmagáért létezne […] nem pedig valami használandóként, valami félelmetesként, vagy olyan dologként, amire emberi módon kell reagálni”. Maslownál tehát szintén megjelenik a magasabb motivációs szint beteljesítése és az evolúciósan maladaptív viselkedés ellentétes kapcsolata, melyet ha a köznyelvi beszédhez szeretnénk hozzáigazítani, talán úgy fogalmazható meg szikár, már-már kegyetlen sommázatként: az önmegvalósító ember boldogabb, értékesebb életet él, de azt kevésbé talpraesetten teszi.

Természetesen a „boldogabb, értékesebb életet él” kijelentés is számos kérdést vet fel. Meg tudjuk-e állapítani ezt egyáltalán? Csíkszentmihályi Mihály kutatásai során – a teljesség igénye nélkül – a következő jellemzőket figyelte meg az autotelikus személyiségekről: szignifikánsan több időt töltenek tanulással, hobbijaikkal, valamint sportolással, mint nem autotelikus társaik – a társadalmi normák szerint ezt bátran hívhatjuk „értékes életnek”.

Érdekesség azonban, hogy nem vallják magukat boldogabbnak,

még annak ellenére sem, hogy a pozitív pszichológia értékrendje szerinti boldogságot legnagyobb mértékben meghatározó tényezőkkel (mint az önbecsülés, koncentrációs képesség, jövőbeli célokba vetett hit, és nem utolsósorban a flow-élmények gyakorisága) sokkal erőteljesebben rendelkeznek, mint mások.

De akkor én is autotelikus vagyok?

Joggal merül fel az olvasóban a kérdés – vajon milyen tényezők összességén múlhat az, hogy valaki efféle személyiséggé válik vagy sem? Csíkszentmihályi például nagy jelentőséget tulajdonít a családi háttérnek, nevelési módszernek: meglátása szerint az a család, melyben a gyermeknek nem kell szükségtelenül versengenie, folyamatos készenlétbe helyeznie magát, elősegíti az autotelikus személyiség kialakulását – a túlságosan korai érettséget pedig károsító tényezőnek tartja ebből a szempontból. Árnyalja a képet Maslow észrevétele, miszerint ez a típusú személyiség „sebészi hidegvérrel” tud elvágni szálakat, befejezni emberi kapcsolatokat, ha úgy érzi, egyik fél számára sem előnyös már a kapcsolat további fenntartása.

És ha már Maslow: az 1970-ben elhunyt kiváló pszichológus szerint alapvetően annak a személynek van nagyobb lehetősége önmegvalósító életet élni vagy csúcsélményekben részesülni, akinek (mint azt már fentebb említettük) teljesültek a primerebb szintű motivációs igényei. A tudós kiemeli azonban: ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy – még ha néha csak egy-egy pillanatra is – más ne élhetné át ezt a transzcendentális élményt a maga sajátos észlelési keretrendszerén belül.

„Lehet, hogy azok a csúcsok, amelyekre az átlagemberek eljutnak, nem olyan gyakoriak, vagy nem olyan magasak, mint az önmegvalósítók csúcsai, de attól még csúcsok”

– áll a tételmondat Maslow A lét pszichológiája felé című könyvének Richard Lowry által írt előszavában. 

Cikkünk vége felé egyvalamit érdemes még leszögezni: akár autotelikus, akár önmegvalósító személyiségről beszélünk, elvont fogalmakat értünk alatta. Nincs, de legalábbis nagyon extrém esetnek minősíthető az, ha egy személyre élete minden pillanatában, minden helyzetében érvényes az önmegvalósítás összes kritériuma (és ugyanez igaz a fordítottjára, a „nem-önmegvalósító” emberrel kapcsolatban is). Nem érdemes „vagy ez-vagy az” típusú dichotóm viszonyt feltételezni a két véglet között, hiszen rengeteg (nevelési, szocioökonómiai, genetikai és még számos más) tényező változása mentén alakulhat ki a csúcsélmények vagy a flow megélésére való lehetőség és fogékonyság.

Szóval akkor gyerekes elvarázsoltság vagy a kiteljesedés csodája?

A kérdés tehát ez: ha valóban igaz, amit Csíkszentmihályi állít, és a korai érettség valóban nem segíti elő az autotelikus személyiség kialakulását, azt interpretálhatjuk egyszerűbben szólva akár úgy is, hogy az autotelikus szemlélet egyenlő egyfajta „örök gyerek”-létezéssel? Mindannak álmodozásával, a világra való őszinte rácsodálkozásával, őrületes kreatív energiájával, de egyúttal éretlenségével, a rátermettség és a felelősségvállalás hiányával is? Vagy ez ugyanúgy nem egy általánosítható, egymást kizáró viszony? Ki tudunk alakítani magunkban egy ezzel kapcsolatos egyensúlyt? Ezeket az igazán messzire nyúló kérdéseket azonban sajnos már nem egy cikk, egy tudós, vagy egy másik ember hivatott megválaszolni számunkra – ezeknek valószínűleg már mindenkinek magának kell utánajárnia a saját életében.

 

Felhasznált irodalom: 

Csíkszentmihályi, M., & Halmos, M. (2009). Az öröm művészete. Libri Kiadó.

Csíkszentmihályi, M., & Szabó, E. (2001). Flow: az áramlat, a tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai Kiadó.

Maslow, A., & Attila, T. (2003). A lét pszichológiája felé. Ursus Libris.

Úgy érzed, hiába hajszolod a boldogságot? Mi segíthetünk! A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!