Az Y-generáció kiégése, I. rész

Egyre nagyobb probléma, hogy már a huszon- és harmincéves fiataloknál is megjelent a kiégés, akik csak alig pár éve léptek be a munkaerőpiacra, és nemcsak a segítő szakmákban, hanem más területeken is jellemző ez a tendencia.

Az Y-generáció (1980 és 1994 között születettek, angolul millennials, azaz „ezredfordulósok”) most már teljes egészében felnőtt, és a legnagyobb részük elfoglalta a helyét a munkaerőpiacon. Náluk domborodott ki elsőként a megkésett munkavállalás és családalapítás mint tendencia, a tanulmányok kitolódása, és ezek olyan fogalmakat hoztak magukkal, mint a „Pán Péter-szindróma”, „kapunyitási krízis”, vagy „mamahotel”. Ezek mindegyike a felnőtt életben való elindulás nehézségére utal, mostanra azonban kevés olyan tagja van ennek a generációnak, aki még nem kezdett el dolgozni – ezzel együtt pedig megjelent náluk a fiatalkori kiégés is.

A kiégés tünetei lehetnek az állandó fáradtság, a motiváció elvesztése, a csökkent stressztűrő-képesség, és az érzelmi, mentális és fizikai állapot általános leromlása. Fontos, hogy ez nem szűnik meg, amint kilépünk a munkahelyről vagy alszunk egy jót délután, hanem általános életérzéssé alakul a mindennapokban, kihatva a magánéletre, szabadidőre. A kialakulás fő okai a hosszan tartó stresszhatás, az elismerés és visszajelzés hiánya, a nagy felelősség kevés támogatás mellett, az elérhetetlen vagy túl távoli célok, a hasznosság-érzés hiánya, és csalódás a munkával kapcsolatos elvárások teljesülésében. A perfekcionizmus mint személyiségfaktor szintén szerepet játszik a kiégésben. Többrészes cikkünkben megnézzük, ezek a tényezők hogyan érvényesülnek a fiatalok életében, és milyen következményekkel járnak.

Szép remények

Az Y-generáció szülei a késői baby boomerek, vagy az X-generáció tagjai, akik a gazdasági fellendülés, majd a válság idején kemény munkával megteremtették gyerekeik számára a kényelmes élet feltételeit. Mint minden korábbi generáció, az Y-ok is más felfogással és elvárásokkal készültek belépni a munkaerőpiacra, mint a szüleik: minden eddiginél jobban előtérbe került, hogy karriert akarnak építeni, önmegvalósítani, még jobban keresni, társadalmilag hasznos munkát végezni, és ezzel együtt persze kevés kötöttséget és sok szabadidőt szeretnének, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy robotolással menjen el. Korábban ez a tendencia meg is állta a helyét, hogy minden generáció egy kicsit jobban tudott élni, mint az előző, az Y-ok esetében azonban a szép remények csúnyán visszaütöttek. Miközben ők felnőttek, bejött a gazdasági válság, a középosztály hanyatlása, a gazdasági egyenlőtlenségek növekedése, és ma egy késő húszas vagy korai harmincas éveiben járó fiatal jóval kevesebb anyagi biztonsággal és saját tulajdonnal rendelkezik, mint ugyanennyi idősen anno a szülei.

Épp ezért, amikor ennek a korosztálynak a kiégéséről beszélünk, nemcsak a klasszikus értelemben vett kiégésről van szó, ami korábban főleg a segítő szakmákban régebb óta dolgozókat érintette, hanem egyfajta kiábrándultságról és leterheltségről is, ahol a sok tanulás és felkészülés, befektetett energia arra irányult, hogy a fenti elvárások megvalósulnak, ehhez képest viszont egy pályakezdő munkája az esetek nagy részében se nem önkiteljesítő, se nem biztosít jó megélhetést. Leginkább a vagy-vagy érvényesül, és vagy azt kell feladni, hogy valaki „menő” munkát végezzen, vagy azt, hogy jól éljen abból, amit csinál. Munkakereséskor jellemző a generációra az a gondolkodásmód, hogy a tanulmányok utáni első lépések a munka világában már meghatározóak, egyből rá kell találni arra, amit csinálni szeretnének, és van egy sürgető elvárás magukkal szemben, hogy minél korábban letegyenek valamit az asztalra.

Work hard, play hard

Épp ezért olyan nagy a nyomás az önmegvalósítás és sikeres karrier felé, csak „dolgozni valamit, amiből megélek” ma már nem perspektíva egy fiatalnak. Ez a generáció sokkal inkább „itt és most” szellemű, nem hosszú évek-évtizedek befektetett munkája után akar jól élni, szakmailag és anyagilag is kiteljesedni, és élvezni az életet, mint a szüleik, hanem lehetőleg mindkettőt az egyetem után rögtön, ami lássuk be, teljesen irreális elvárás magukkal szemben, mégis rengeteg szorongást generál, ami kitolja a munkakezdés időpontját. Ebben az elvárásban a nevelésnek is nagy szerepe van: a szülők természetes módon jobb és biztos jövőt akartak a gyerekeiknek, és az akkori előrelátás szerint úgy gondolták, a jó állásra az lesz a garancia, ha a gyerek minél jobban teljesít az iskolában, minél több különórára jár, minél több nyelvvizsgát letesz, és minél színvonalasabb egyetemen tanul. Csak éppen már akkor kiégett lesz, mire bekerül a munkaerőpiacra, ahol a régen várt jutalom helyett, leginkább még több kemény munka és stressz várja. Rosszabb esetben pedig még ott van a diákhitel, vagy már lakáshitel, albérleti díj törlesztése is mellé, ami a fizetés jelentős részét elviszi.

A munkahely megszerzésébe befektetett energia, majd a munkavégzés maga, a legtöbbször messze nem olyan jutalmazó, mint az Y-generáció várta, akik abban a tudatban nőttek fel, hogy a munka nemcsak egy eszköz lesz a megélhetésükhöz, hanem maga a cél, amiért küzdeni kell, mert akkor fogják mindazt megkapni tőle, amire vágynak. Nem is ezzel az elgondolással van baj, hanem azzal, hogy a munkahelyek nagy része nem igazodik a fiatalok igényeihez. Aki úgy gondolkodik a munkáról, hogy az önmegvalósítás eszköze, annak például fontos, hogy a teljesítményét értékeljék, visszajelzést kapjon, értelmesnek és hasznosnak élje meg, amit csinál. Ahhoz, hogy anyagilag függetlenek legyünk, elköltözzünk otthonról, családot alapítsunk, megfelelő fizetés is kell. Ha karriert szeretnénk építeni, szükségünk van arra, hogy legyen a munkánkban fejlődési és előrelépési lehetőség, látható célok, amelyek motiválnak. Ha pedig szeretnénk a feltöltődésre, magánéletre is hangsúlyt fektetni, itt is kiteljesedni, akkor nagyon frusztráló tud lenni 8-9 órán át ott ülni egy munkahelyen, azokon a napokon, amikor kevesebb idő alatt is, vagy rugalmas beosztásban el tudnánk végezni a feladatainkat. Mindez fontos szerepet játszik abban, hogy miért érzi valaki már rögtön az első munkahelyén, pár év munka után motiválatlannak magát, esetleg miért lesz belőle pályaelhagyó, vagy megy vissza inkább tanulni az egyetemre.

Cikksorozatunk második részében az Y-generáció kiégését súlyosbító társadalmi tényezőkkel és a következményekkel foglalkozunk, a harmadik részben pedig olyan megoldási lehetőségekről, amelyekkel rendszerszinten javíthatunk jóllétünkön.

 

Felhasznált irodalom:

Petersen, Anne Helen: How Millennials Became The Burnout Generation. Buzzfeed, 2019.01.05.

Samra, Rajwinder: Millennial burnout: building resilience is no answer – we need to overhaul how we work. World Economic Forum, 2019.02.04.

 


Iratkozz fel hírlevelünkre!