A rossz bánásmód átörökítése, I. rész

Vajon mi számít ma gyerekbántalmazásnak, és mi az, ami még a nevelés érdekében elfogadható mértékű szigornak tekinthető? Az érzelmi bántalmazás vagy a testi gondoskodás elhanyagolása okoz súlyosabb károkat? Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen hatással lesz a személyiségfejlődésére, és milyen élettani hatásokat okozhat. Cikksorozatunkban ezekre a fontos kérdésekre keressük a válaszokat.

Eleinte a gyermekbántalmazás alatt csak a fizikai bántalmazást értették, később a fogalomhoz tartozóként definiálták a szexuális bántalmazást is. Mára azonban egyértelművé vált, hogy az érzelmi bántalmazás, valamint a testi és lelki gondoskodás elhanyagolása legalább akkora, ha nem súlyosabb károkat tud okozni (Glaser, 2002; Spertus és mtsai, 2003). Mivel nemcsak kultúránként, hanem már családonként is meglehetősen nagy eltéréseket tapasztalhatunk a gyermeknevelési szokások és a gyermekekkel való bánásmód terén, nehéz pontosan meghatározni, hogy milyen bánásmód minősül bántalmazásnak, és mi az, ami még a nevelés érdekében elfogadható mértékű szigornak tekinthető.

A bántalmazás formái

Elsőként érdemes tisztázni, hogy milyen típusú bántalmazásokat különböztethetünk meg.

  1. Az egyik a fizikai bántalmazás. Ide tartozik minden olyan magatartás, mely során a szülő, a gondozó vagy más felnőtt a 18 év alatti gyermeknek szándékosan testi fájdalmat vagy sérülést okoz, vagy ha a szülő/gondozó magatartása következtében a sérülés veszélye fennáll. Például az ütés (kézzel, eszközzel), rúgás, rázás (különösen csecsemőkre veszélyes, hiszen belső vérzéseket, sérüléseket, vénaszakadást, a nyakcsigolya törését okozhatja, akár a csecsemő halálához is vezethet – és sajnos éppen ez az egyik leggyakoribb bántalmazási forma csecsemőknél), rángatás és tárggyal történő megdobás.
  2. A másik forma az érzelmi bántalmazás, mely gyakran együtt jár a fizikai bántalmazással. Az érzelmi bántalmazás lehet a verbális bántalmazás (azaz a gyermek sértegetése, folyamatos kritizálása, teljesítményeinek sorozatos lekicsinylése, meggyanúsítás, megszégyenítés mások előtt stb.), nem verbális bántalmazás (bántó vagy sértő gesztusok, mutogatás, mimikai megnyilvánulások), érzelmi válaszkészség megtagadása, elutasítás (például a gyermek kapcsolatteremtő próbálkozásainak vagy szükségleteinek figyelmen kívül hagyása) stb.
  3. Szexuális bántalmazásról beszélünk, ha felnőtt személy szexuális aktivitásba von be gyermek- vagy serdülőkorú, tehát 18 év alatti személyt.

A bántalmazott gyermek feltétlenül bántalmazó felnőtt lesz?

Több tanulmány szerint (Kaufman és Zigler, 1993; Oliver, 1993)

a bántalmazó szülők körülbelül egyharmada maga is bántalmazott gyermek volt.

Ez rámutat arra, hogy a bántalmazás továbbvihető a következő generációra. Fontos adat, hogy a bántalmazott gyermekek másik egyharmada nem válik bántalmazóvá, illetve egyharmaduknál egyéb tényezők befolyásolják, hogy azzá válnak-e. Az sem kizárt, hogy olyanok lesznek bántalmazó szülők, akiket gyermekkorukban nem értek ilyen tapasztalatok. A megfelelés tehát a saját gyermekkorban átélt tapasztalatok és a szülőként való viselkedés között nem egy az egyhez arányú. Tekintsünk át néhányat azokból a tényezőkből, amelyek befolyásolhatják, hogy a bántalmazott gyermekből bántalmazó szülő lesz-e.

  • Elhatározás. A bántalmazott gyermekek közül sokan határozzák el, hogy felnőve, saját gyermekeiket teljesen másképp nevelik majd. Az esetek jelentős részében ez sikerül, néha azonban nem. A szülő azt tapasztalja, hogy legjobb szándékai ellenére ugyanúgy viselkedik a gyermekével, mint a szülei egykor ővele. Ezek a szülők nemegyszer saját szüleik utólagos felmentésével racionalizálják saját viselkedésüket, tőlük hangzik el a következő kijelentés: engem is vertek a szüleim, de ma már belátom, hogy ez csak hasznomra vált.
  • Alternatív szülőmodellek jelenléte. Ha a gyermek egyik szülője nem volt bántalmazó, vagy ha más felnőtt, például nagyszülő, nagynéni, a család közeli barátja pozitív szülőmintát állított a gyermek elé, akkor lehet, hogy a gyermek ezeket a mintákat fogja mozgósítani saját gyermekei nevelése során.
  • Nem bántalmazó házastárs. Ha a másik szülő ellenzi a gyermek bántalmazását vagy testi fenyítését, az csökkenti a bántalmazás kockázatát. Tovább javítja a helyzetet, ha a házastársak között pozitív érzelmi kapcsolat alakul ki, ez ugyanis részben segíthet a korábban bántalmazott fél traumatikus élményeinek semlegesítésében is.
  • A szociális kapcsolatok száma, a segítség elérhetősége. Ha a szülő sok támogató és pozitív kapcsolattal rendelkezik (például házastárs, barátok, kollégák), akkor nagyobb az esélye annak, hogy gyermekneveléssel kapcsolatos gondjai esetén van kitől segítséget vagy támogatást kérni és kapni.
  • A gyermekvállalás időpontja. A fiatal szülők (20 év alatt) gyakrabban bántalmazzák gyermekeiket, mint az idősebbek. Bizonyos védelmet jelenthet tehát a gyermekbántalmazás átörökítése szempontjából, ha az első gyermek születése későbbi életkorban következik be.
  • Önismeret, a traumatikus élmények feldolgozása. Ha a valamikori bántalmazott gyermek felnőve képes feldolgozni a vele történteket, illetve alaposabb önismeretre tesz szert, az csökkenti a szülőktől tapasztalt viselkedésminták automatikus kioldódásának, így a bántalmazásnak a veszélyét.

Előfordul, hogy a bántalmazott gyermek szülővé válva nem képes gyermeke érzelmi és egyéb pszichológiai szükségleteit felismerni és kielégíteni. Sőt, épp ellenkezőleg,

ő várja majd azt a gyermekétől, hogy megnyugtassa, vigasztalást és támaszt nyújtson neki.

Ezt szerep-visszafordításnak nevezzük, ilyenkor a szülő gyakran saját gyermekkora felnőtt szereplőit látja a gyermekben, és tőle reméli megkapni azt az érzelmi támogatást és szeretetet, ami gyermekkorában hiányzott neki. Ez azonban irreális elvárás egy gyermekkel szemben, és olyan terhet ró rá, amelynek nemcsak hogy képtelen megfelelni, hanem aminek következtében személyiségfejlődése súlyos zavart szenvedhet, illetve a szerep-visszafordítás is vezethet bántalmazáshoz, a szülő csalódottsága miatt. Macfie és munkatársai (2005) a szerep-visszafordítás intergenerációs átörökítésére is találtak bizonyítékokat. A gyermekkorukban bántalmazott felnőttek közül sokan igyekeznek a saját gyermekeikkel való kapcsolatukat másként alakítani, mint amilyet ők tapasztaltak. Fennáll a veszélye annak, hogy ezen törekvésük szélsőségekbe torkollik: túlságosan engedékenyen bánnak gyermekükkel, mellőznek mindenfajta büntetést, szidást, egyszóval mindazt, ami nekik gyermekkorukban fájdalmat okozott. Az ilyen megengedő, ráhagyó légkörben felnövekvő gyermek deficitet mutathat a viselkedésszabályozás és az önkontroll terén, s ez végső soron antiszociális megnyilvánulásokhoz is vezethet, mivel hiányzik a világos, szilárd szabályrendszer, amihez viselkedését igazíthatná.

Chapman és munkatársai (2004) azt találták, hogy az érzelmi bántalmazás két és félszeresére növeli a depresszió felnőttkori előfordulásának valószínűségét.

A bántalmazás és elhanyagolás hatása a személyiségfejlődésére

A bántalmazás következményeinek súlyossága változó lehet az egyes gyermekek esetében. Vannak, akik csak kissé vagy egyáltalán nem adják jelét annak, hogy a bántalmazás vagy elhanyagolás hatással lett volna rájuk. Ebben szerepet játszhat valamilyen kompenzáló tényező módosító hatása, esetleg a gyermek jól működő megküzdési stratégiái, továbbá a gyermek életkora, neme, illetve az egyes bántalmazási formák hatásai különbözőek lehetnek. MacMillan és munkatársai (2001) kutatási eredményei szerint például

nők esetében a gyermekkori fizikai bántalmazás jelentősebb pszichés hatásokkal bír, mint férfiaknál.

Hyman és munkatársai (2006) pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy férfiaknál a gyermekkori érzelmi bántalmazás, nőknél a szexuális és érzelmi bántalmazás mutat kapcsolatot az alkoholfogyasztás korábbi kezdetével. A bántalmazás hosszú távú következményeit tehát nehéz pontosan bejósolni. Általában véve elmondható, hogy

  • minél fiatalabb a gyermek a bántalmazás időpontjában, annál súlyosabb következményekre lehet számítani,
  • az ismétlődő bántalmazás következményei súlyosabbak, mint az egyszeri trauma utóhatásai,
  • súlyosbítja a következményeket, ha a gyermek a bántalmazó személlyel előzőleg jó kapcsolatban volt (Révész, 1999).

Az érzelmi bántalmazás következményei legalább olyan súlyosak lehetnek, mint más bántalmazási formák hatásai. Csak néhány következmény a sok közül: a gyermek gyengébb kognitív fejlődése, viselkedési problémák, szökés, alacsony önértékelés, öndestruktív viselkedés, az érzelmek kifejezésének zavara, az interperszonális kapcsolatok zavara, valamint pszichopatológiai rendellenességek (Révész, 2004). Chapman és munkatársai (2004) például azt találták, hogy az érzelmi bántalmazás két és félszeresére növeli a depresszió felnőttkori előfordulásának valószínűségét.

Cikksorozatunk második részében részletesen áttekintjük a bántalmazás élettani hatásait, továbbá azt, hogy milyen stratégiákat tanulnak meg az ilyen körülmények között felnövő gyermekek.

 

Felhasznált irodalom:

Chapman, D. P., Whitfield, C. L., Felitti V. J., Dube, S. R., Edwards, V. J. & Anda, R. F. (2004). Adverse childhood experiences and the risk of depressive disorders in adulthood. Journal of Affective Disorders, 82(2), 217-25.

Glaser, D. (2002). Emotional abuse and neglect (psychological maltreatment): a conceptual framework. Child Abuse and Neglect, 26; 697–714.

Hyman, S. M., Garcia, M. & Sinha, R. (2006). Gender specific associations between types of childhood maltreatment and the onset, escalation and severity of substance 151 use in cocaine dependent adults. American Journal of Drug and Alcohol Abuse, 2006;32(4),655-64.

Kaufman, J., Zigler, E. (1993). The intergenerational transmission of abuse is overstated. In: R. J. Gelles and D.R. Loseke (eds): Current Controversies on Family Violence, Sage Publications, Newbury Park, California.

Macfie, J., Mcelwainb, N. L., Houtsc, R. M. & Coxd, M. J. (2005). Intergenerational transmission of role reversal between parent and child: Dyadic and family systems internal working models. Attachment & Human Development, Volume 7, Issue 1. http://web.utk.edu/~macfie/jenny/docs/documents/BD2.pdf. (Letöltve: 2019. 05.17.)

MacMillan, H. L., Fleming, J. E., Streiner, D. L., Lin, E., Boyle, M. H., Jamieson, E., et al. (2001). Childhood abuse and lifetime psychopatology in a community sample. American Journal of Psychiatry, 158(11);1878-83.

Oliver, J. E. (1993). Intergenerational transmission of child abuse: Rates, research, and clinical implications. The American Journal of Psychiatry, Vol 150(9), Sep 1993, 1315-1324.

Révész György (1999). A felnőtt világ gyermekekkel kapcsolatos elvárásai és a gyermekbántalmazás. Magyar Pszichológiai Szemle, LIV., 3. 387-404.

Révész György (2004). Szülői bánásmód – gyermekbántalmazás. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.

Spertus, I. L., Yehuda, R., Wong, C.M., Halligan, S. & Seremetic, S. V. (2003). Childhood emotional abuse and neglect as predictors of psychological and physical symptoms of women presenting to a primary care practice. Child Abuse and Neglect, 27;1247–58.


Iratkozz fel hírlevelünkre!