Egyek vagyunk? – Határok a párkapcsolatban, I. rész

„Nem vagy enyém, míg magadé vagy: még nem szeretsz. Míg cserébe a magadénak szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem más kell már: Semmiért Egészen!” – Nem célunk Szabó Lőrinc versének elemzésébe fogni, ám e részlet elgondolkodtat. A kölcsönösség kérdésén túl felmerül, hogy mit jelent az pszichológiai értelemben, ha teljes odaadásban éljük meg a párkapcsolatunkat. Mi lehet a hátterében egy ilyen működésnek? És milyen következményekre számíthatunk? Cikkünkben a párkapcsolati szimbiózis állapotát vesszük górcső alá.

A szerelem állapota megunhatatlan témája a művészetnek és a populáris kultúrának egyaránt. A szerelem időről időre foglalkoztat bennünket, és amikor épp nem röpít az egekbe, akkor sokszor bánatosak vagyunk miatta. A zeneszövegek, versek, regények és filmek gyakran örökítik meg ezt az állapotot egyfajta szimbiózisként, amelyben a pár tagjai gyakorlatilag összeolvadnak, az én helyett már „mi”-ként élik mindennapjaikat, mindenhová együtt mennek, alárendelődnek egymás igényeinek és akaratának.

A konstruktívan épülő párkapcsolatnak előfeltétele, hogy a kapcsolat kezdeti szakaszában kialakuljon ez a szimbiózis.

Csodálatos állapot – egy darabig. Azonban ha ez az összeolvadás évekig eltart, és nem akar elmúlni a rózsaszín köd, akkor a helyzet korántsem ideális.

A párkapcsolati szimbiózis hátulütői

A kezdeti eufória és éteri állapot idővel természetes módon elmúlik. A szenvedélyes szerelemet övező társadalmi misztikum hozzájárul, hogy e természetes változást hajlamosak legyünk negatívan megélni, mintha egymás iránti szeretetünk formája egy párkapcsolatban csupán a szerelem lángoló formájában testesülhetne meg. Azokat, akik hajlamosak elmosódott határok között élni kapcsolatukban, ez még inkább megviseli, és fokozza félelmüket a társ elvesztésével kapcsolatban.

A túlzott összefonódás egy párkapcsolatban idővel fojtogatóvá válhat.

Ennek eredményeként még jobban kapaszkodnak párjukba. Ez idővel mindkettőjük számára fojtogatóvá válhat. Identitásuk csak a másik fényében válik meghatározhatóvá. Az is előfordulhat, hogy egyfajta se veled, se nélküled helyzet alakul ki, amelyben vágyják egymás közelségét, ám amint megkapják azt, el is taszítják. Ez az állapot az irodalomnak is régóta tárgya, Catullus így fogalmazta meg:

„Gyűlölök és szeretek. Tán kérded, mért teszem én azt.
Nem tudom, ám érzem, s szerteszakít ez a kín.”

Mikor alakulhat ki tartós összemosódás két ember között?

Több oka lehet annak, hogyha párkapcsolatunkban az előbb leírtakat tapasztaljuk. Akinél ez előfordul, gyakori, hogy visszatérő mintázatként jelenik meg az életében. Sok esetben gyermekkorban kialakult kötődési probléma áll a háttérben. Egy következetlen szülő hatására, aki kevésbé tudott érzelmileg biztonságos, stabil körülményeket nyújtani gyermekének, gyakran alakulnak ki bizonytalanul kötődő személyek. A túlvédő szülők gyermekei például könnyen válhatnak ilyen szorongó és alacsony autonómiával rendelkező személyekké. Amikor az anya és apa saját félelmeiből fakadóan mindent próbál megtenni gyermekéért, ezzel egyben el is veszi annak lehetőségét, hogy utódja önállóságot tanuljon, és saját identitásában megerősödjön.

Amikor élettörténetünkben felmerül valamilyen krónikus bántalmazás vagy a szülők függősége, akkor is gyakran előfordul a tartós kapcsolati szimbiózisra való hajlam. Ez társfüggőségben is megnyilvánulhat, amelyre jellemző, hogy fokozott felelősséget érzünk párunk iránt, és egyre inkább alárendelődünk neki, saját szükségleteinket háttérbe szorítva. A korai nehézségek és a nem megfelelő szülői magatartás ugyanis kialakítja bennünk a fokozott felelősségvállalás már-már kényszeres szükségletét, amely általánosságban is, de főként a legközelebbi kapcsolatainkban fejti ki hatását. Cserébe viszont, mivel ilyen esetben mindig mást helyezünk előtérbe magunk helyett, saját identitásunk gyenge lábakon fog állni, így csak párunk és a kapcsolat révén érezhetjük azt teljesnek. Érthető, hogy ilyenkor foggal-körömmel kapaszkodunk a kapcsolatba, hiszen ha az véget ér, akkor azzal együtt identitásunk is igen komoly csorbát szenved.

Érdemes lazítani

Amennyiben az összemosódott párkapcsolati működés mélyről fakad – gyakran generációról generációra örökítődik át ez a mintázat –, akkor érdemes valamilyen önismereti munkába fogni, amely segíthet ezen. Ez történhet akár önsegítő csoport, akár egyéni önismeret, például szimbólumterápia, kognitív viselkedésterápia, sématerápia vagy érzelemfókuszú terápia által.

Amit pedig az „itt és most”-ban a kapcsolatért tehetünk ilyen esetben, az nem más, mint hogy megpróbáljuk egyensúlyban tartani az önérvényesítés és az odaadás mértékét párunkkal. Emellett időnket is érdemes úgy strukturálni, hogy egyaránt

szervezzünk közösen és külön végezhető elfoglaltságokat, lehetőleg úgy, hogy egyik irányba se billenjen el túlzottan a mérleg.

Ha ezekre odafigyelünk, azzal már tettünk is néhány fontos lépést a jól működő párkapcsolat felé.

Cikksorozatunk következő részében tovább boncolgatjuk a témát, addig is egy újabb sokatmondó idézettel búcsúzunk, amely rámutat a stabil identitás, az önérvényesítés és az intimitásra való képesség összefüggésére:

„Amilyen mértékben sikerül magunkra találnunk, amilyen mértékben tudunk élni az önérvényesítés lehetőségével, olyan mértékben merjük elveszíteni önmagunkat, hiszen az a veszteség, amely önmagunk odaadásával ér bennünket, nem az egyéniségünk széthullásának félelmét kelti bennünk, hanem arra ad esélyt, hogy másképp éljük meg magunkat. Ez nem más, mint a másik emberrel vagy eszmével való egybeolvadás élménye.” (Verena Kast, pszichoterapeuta)

 

Felhasznált szakirodalom:

Bader, E. és Pearson, P. (1983). The developmental stages of couplehood. Transactional Analysis Journal, 1(1), 28-32.

Hazan, C., & Shaver, P. (1987). Romantic love conceptualized as an attachment process. Journal of Personality and Social Psychology, 52(3), 511-524.

Hemfelt, R., Minirth, F. és Meier, P. (2017). A szeretet választható – Gyógyulás az egészségtelen kapcsolatokból. Harmat Kiadó, Budapest.

Cast, V. (2000). Kötés és oldás – Új lehetőségek gyász és válás után. Európa Könyvkiadó, Budapest.

Knapek, É. és Kuritárné Szabó, I. (2014). A kodependencia fogalma, tünetei és a kialakulásában szerepet játszó tényezők. Psychiatria Hungarica, 29(1), 56-64.


Iratkozz fel hírlevelünkre!