Boldogság mint versenyelőny

Mindannyian sikeresek és boldogok szeretnénk lenni. A legtöbb ember úgy gondolja, hogy a siker hozza el a boldogságot, ám a pozitív pszichológia területén végzett kutatások kimutatták, hogy valójában maga a munkahelyi boldogság vezet sikerességhez. Cikkünkben hét pozitív pszichológiai tippet sorakoztatunk fel, melyekkel kreatívabbak, motiváltabbak és eredményesebbek lehetünk.

Shawn Achor A boldogság mint versenyelőny című könyvében kihangsúlyozza, hogy az az elképzelés, miszerint előbb sikeresnek kell lennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk, téves. Valójában a boldogság és az optimizmus biztosítja a hajtóerőt a sikerhez, így a boldogság a siker előtt jár. Minden alkalommal, amikor elérünk egy célt, a célszalag hátrébb kerül, hiszen az ember újabb és újabb célokat tűz ki maga elé. Nem attól vagyunk boldogok, hogy elérjük a célt, hanem maga az út tesz minket boldoggá. Agyunk pozitív állapotban teljesít a legjobban, tehát

a siker kering a boldogság körül, és nem fordítva.

A boldogság előnyös hatásai a munkahelyen

A kutatások megerősítették, hogy az a munkavállaló, aki jókedvű és elégedett, több sikert él meg, kevesebbet megy betegszabadságra és többet keres. Így egyértelmű, hogy a cégeknek érdemes költeni a munkavállalók jóllétére. Barbara Fredrickson (1998) „tágítás és építés” elméletében azt fogalmazza meg, hogy a negatív érzések beszűkítik választási lehetőségeinket, míg ha pozitív érzelmeket élünk meg, akkor egyre több lehetőséget látunk magunk körül, kreatívabbak és nyitottabbak leszünk. Emellett a pozitív érzelmek a tanulási központot is stimulálják: több idegi kapcsolat alakul ki, több mindent meg tudunk jegyezni, a tanultakat gyorsabban hívjuk elő, és jobb problémamegoldási stratégiákat tudunk megvalósítani.

Ha boldogok vagyunk, többet látunk abból, ami körülvesz minket.

Vannak olyan cégek, melyek láthatóan felismerték, hogy a munkavállalók boldogság-szintjével törődni kell. A Yahoo!-nál például masszázsszalon áll az alkalmazottak rendelkezésére, a Google-nél pedig kutyabarát munkahelyi környezet működik. Ezek a vállalatok jól tudják, hogy ahányszor a munkavállalók pozitív érzelmeket élnek át, annyiszor éled fel bennük a kreativitás és az innováció. A pozitív érzelmek segítségével olyan megoldásokat látnak meg, amelyek mellett máskor lehet, hogy elmennek.

A boldogság alapozza meg sikereinket.

Van-e egy meghatározott boldogságszintünk?

Korábban az a megközelítés uralkodott, hogy a boldogság örökletes tényező. Szerencsére azóta bizonyossá vált, hogy sokkal több befolyásunk van saját érzelmi életünkre, mint ahogy azt korábban gondolták (Lyubomirsky, Sheldon, Schade, 2005).

Mindannyiunknak van egy meghatározott boldogságszintje, melyet kellő erőfeszítéssel jelentősen megemelhetünk.

Milyen gyakorlatok teszik ezt lehetővé?

A következőkben hét olyan pozitív pszichológiai módszert ismertetünk, melyek hatékonyabbá, motiváltabbá, boldogabbá és gazdagabbá tesznek minket, a csapatunkat és a vezetőnket is.

  1. Teremtsünk olyan környezetet, melyben minél gyakrabban lehetőségünk nyílik pozitív érzelmek megélésére! Erre szolgálhat például a csocsóasztal, közös programok szervezése a munkatársakkal, vagy az iroda személyesebbé tétele olyan dolgokkal, melyek képesek feldobni minket.
  2. Jelöljünk ki a héten egy napot, amikor három pozitív cselekedetet hajtunk végre! Az altruista, jóindulatú cselekedetek munkatársaink irányába csökkentik a stressz-szintünket és elégedettebbé tesznek minket. Egy cégnél például egy nagy plüss elefánt mozgott az emberek között aszerint, hogy ki tett éppen valami jót. Ez a kabala állat mindenki számára jól látható volt, így nyilvános elismerési szimbólumként is szolgált.
  3. Gyakoroljuk erősségeinket! A viasurvey.org oldalon magyarul is elérhető a karaktererősségeinket feltáró ingyenes, gyorsan elvégezhető teszt. Nagyszerű gyakorlat lehet, ha erősségeinket minden nap egy kicsit másképp kezdjük el használni. Például, ha erősségünk a kíváncsiság, akkor eltervezhetjük, hogy ezen a héten minden nap új módon fogjuk ezt gyakorolni. Például hétfőn megszólíthatjuk egy olyan munkatársunkat, akivel még nem beszélgettünk a cégen belül, és megkérdezhetjük, hogy mivel foglalkozik pontosan. Kedden utánaolvashatunk egy érdekes jelenségnek, melyről nem tudunk sokat. Szerdán kipróbálhatunk egy új ételt, és így tovább. Az erősségeink gyakorlása és tudatos megélése képes emelni a boldogságszintünket.
  4. Meditáljunk! Azoknak a szerzeteseknek, akik éveken keresztül meditáltak, megnőtt a bal prefrontális kérgük, ami a boldogságszintért is felelős. Napi öt perc meditáció több óra alvással is felérhet, emellett nyugalommal, elégedettséggel, empátiával és megnövekedett tudatossággal lát el minket. Léteznek olyan applikációk, melyekkel rendszeresíthető az életünkben a meditáció gyakorlása, ilyen például a Headspace és a Calm.
  5. Találjunk valamit, amit nagyon várunk! Egy tevékenység legörömtelibb része mindig a várakozás. Maga a vágyakozás ugyanolyan érzést kelt az agyunkban, mint a jutalom elérése, így mindig tartsunk szem előtt egy-egy olyan jövőbeli eseményt, mely izgatottsággal tölt el minket, ha rá gondolunk!
  6. Sportoljunk! A testmozgás endorfint, boldogsághormont szabadít fel testünkben. A sport által motiváltabbak, elégedettebbek és energikusabbak leszünk, emellett fokozza a munkateljesítményt, valamint csökkenti a stresszt és a szorongást. Ma már számos cég biztosít sportolási lehetőségeket, de saját magunk is gondoskodhatunk arról, hogy legalább heti kétszer elmenjünk mozogni.
  7. Költsünk élményekre! Az anyagi javak által nyert boldogság tünékeny, míg az élmények személyiségünk részévé válnak és formálják identitásunkat. Ha az élményeinket másokkal közösen éljük meg, akkor azok még maradandóbbak lesznek.

Ezekkel a gyakorlatokkal növelhetjük saját és akár társaink boldogságszintjét is. Mindenkit biztatunk arra, hogy próbálja ki a fentieket, hiszen ne feledjük: a boldogság a siker előszobája.

 

Felhasznált irodalom:

Achor, S. (2015). A boldogság mint versenyelőny. Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?. HVG Könyvek.

Fredrickson, B. L. (1998): „What good are positive emotions?” Review of General Psychology, 2, 300-319; Fredrickson, B. L. (2001): „The role of positive emotions in positive psychology: The broaden-and-build theory of positive emotions”. American Psychologist, 56, 218-226.

Lyubomirsky, S. – Sheldon, K. – Schade, D. (2005): „Pursuing happiness: the architecture of sustainable change”. Review of General Psychology, 9, 111-131.

Úgy érzed, hiába hajszolod a boldogságot? Mi segíthetünk! A Mindset Terápiás & Tanácsadó Központban tapasztalt szakembereink egyéni pszichológiai tanácsadás keretében elkísérnek a fejlődés útján!


Iratkozz fel hírlevelünkre!