Gyűjtögetés – mikor válik kórossá a tárgyak felhalmozása?

Túlzsúfolt, takaríthatatlan lakások, mások szerint értéktelen dolgok felhalmozása, erős érzelmi kötődés a tárgyakhoz – a kóros gyűjtögetés sokszor már olyan méreteket ölt, ami a környezet számára megterhelővé válik, a gyűjtögetőt pedig a normális életvitelben akadályozza.

A pszichiátriai betegségeket nyilvántartó DSM-5 legújabb meghatározása szerint a kényszeres gyűjtögetés jellemzője, hogy valaki

folyamatos ösztönzést érez a tárgyak felhalmozására, és szorongást vagy erős negatív érzelmeket él meg, amikor meg kell válnia valamitől.

Bár páran értékes dolgokat gyűjtenek, a legtöbben olyan tárgyakat halmoznak fel, melyeknek nem nagyon van gyakorlati haszna vagy értéke, például régi magazinokat, reklámújságokat, lejárt bérleteket, nem hordott ruhákat, csomagolást, szemetet. A kóros gyűjtögetésből hiányzik a rendszerezés (például az érméket, bélyegeket vagy egyéb tárgyakat gyűjtőkkel szemben), a kacatok általában össze-vissza felhalmozva, rendetlenül állnak a lakásban. A felhalmozódás pedig olyan durva méreteket is ölthet, hogy ellehetetleníti a lakhatási vagy higiéniai körülményeket: például dolgok tárolása a fürdőkádban, zuhanykabinban, ürülék gyűjtése kupacokban, romlott ételek tárolása. Emellett a felhalmozott tárgyak nem megfelelő helyen való tárolása fokozott tűzveszélyt is jelenthet, a lakásban keletkező tűzesetek mintegy hat százalékáért felelős.

A gyűjtögetés egy külön fajtája az állathalmozás, amikor valaki annyi állatot tart a lakásában, hogy nem tud róluk gondoskodni, tisztán tartani őket. Szabó Magda Az ajtó című regényéből talán mindenkibe beleégett a kép, hogy mi történt, amikor a házvezetőnő, Emerenc szobájának féltve őrzött titka végül feltárult: kilenc macskát, szúette bútorokat, és a régmúlt számtalan emlékét őrizte odabent. Az írónő férje, Szobotka Tibor is megörökítette a házvezetőnő alakját, akit valós személyről mintáztak, naturalisztikusan leírva az állapotának fokozatos leromlását, a ruháin érezhető macskaszagot. Érdekességképpen a híres emberek közül például Andy Warhol is nagy gyűjtögető volt, négyszintes New York-i lakásában a padlótól a plafonig értek a felhalmozott kacatok – amikor meghalt, 610 kartondobozt hagyott hátra, amiket időkapszuláknak nevezett. Ezekben az éttermi számláktól kezdve az eldobható evőeszközökig minden volt – az egyikben még egy ősi egyiptomi, mumifikált lábfejet is találtak.

Andy Warhol egyik időkapszulája  kép: Andy Warhol Museum

A gyűjtögetés valamennyire szinte mindenkire jellemző – az evolúciós pszichológia elmélete szerint a készletek felhalmozása régen a túlélést szolgálta, azonban a valóban hasznos dolgok, például étel gyűjtése a legkevésbé jellemző a betegségben szenvedőknél. Egyes, már haszontalanná vált tárgyakat a hozzájuk kötődő emlékek miatt tartunk meg, például esküvői ruhát vagy a kiszárított ballagási csokrokat. A kóros állapot elsősorban fokozati különbséget jelent:

a kényszeres gyűjtögetést onnantól tekinthetjük betegségnek, amikor már hatással van az általános életvitelre és kapcsolatokra.

Nem hirtelen alakul ki, a legtöbbször már serdülő korban (10-12 évesen) elkezdődik, aztán az idő előrehaladtával válik egyre súlyosabbá. Egy idő után problémákat okoz a mindennapi életvitelben (például tárgyak megtalálása, fürdés), és elszigeteli az egyént a környezetétől, egyrészt a higiéniai problémák miatt, másrészt mert a túlzsúfolt lakás elviselhetetlen és szorongáskeltő lesz mások számára. A gyűjtögetők így egyre zárkózottabbá és magányosabbá válnak, súlyos esetben már senkit nem engednek be a lakásba – ahogy Emerenc sem –, és ki sem mozdulnak, mert egyre jobban leépülnek mind fizikailag, mind lelkileg.

Hogy mi okozza a kényszeres gyűjtögetést, arra mindeddig nem sikerült egyértelmű választ találni, azonban fMRI vizsgálatokkal eltérést mutattak ki a gyűjtögetők agyi aktivitásában, azokon a területeken, mely a döntéshozásért és kockázatvállalásért felelős. Meghozni azt a döntést a gyűjtögetők számára, hogy megváljanak valamitől, túlingerli az idegrendszerüket, ami kellemetlen stresszhatásként, adott esetben pánikként jelenik meg, hogy rossz döntést hoznak, így inkább úgy ahogy van, elkerülik a döntéshozást, és megtartanak mindent. Ez az aktivitás csak a saját tárgyakkal kapcsolatban jelent meg, ha arról volt szó, hogy más kidobjon-e például haszontalan reklámújságokat vagy kéretlen leveleket, nem mutattak különbséget a kontroll csoporthoz képest. Ez összefüggésbe hozható azzal, hogy a tárgyak iránt nagyobb személyes kötődést éreznek, tehát nem általánosságban van bajuk a dolgok kidobásával, csak a sajátjaikhoz ragaszkodnak. A vizsgálat emellett azt is kimutatta, hogy a kórosan gyűjtögetőknek nehézséget jelent a dolgok kategorizálása, és a kitartott figyelmet igénylő feladatok végzése.

A betegségnek emellett genetikai háttere is lehet: a kórosan gyűjtögetők mintegy felének valamelyik családtagja, legtöbb esetben szülője vagy testvére is gyűjtögető, ami lehet persze egyszerű mintakövetés is, ezért még több kutatásra van szükség a biológiai meghatározottság megállapítására.

Egyes elméletek szerint a kényszeres gyűjtögetés hátterében valamilyen feldolgozatlan trauma, érzelmi sérülés vagy veszteség áll, és a viselkedés mint megküzdési mechanizmus jön létre. A felhalmozott tárgyak próbálják a belső űrt betölteni, egyúttal pedig biztonságot, komfortérzetet is adnak az egyénnek. Annyiból igaz lehet ez az elmélet, hogy a gyűjtögetők az élettelen tárgyaknak egészen más minőséget tulajdonítanak, különleges fontossággal és érzelmi dimenziókkal ruházzák fel őket, kivetítve rájuk olyat is, ami nincs ott. Ha a gyűjtögetés egy adott esemény – például hozzátartozó elvesztése – után nem sokkal jelenik meg, akkor a gyászfolyamat elakadását jelezheti.

A gyűjtögetőknek sokszor nincs betegségtudata, a viselkedésük kényszeres, épp ezért a kóros gyűjtögetést sokáig az obszesszív-kompulzív viselkedészavarok (OCD) alá sorolták, de az új kutatások fényében a DSM-5 már külön betegségként említi. A gyűjtögetőknél gyakran megjelenik a viselkedésük racionalizálása, hogy például azért gyűjtenek valamit, mert később még szükségük lehet rá, majd kezdenek vele valamit. A gyógyítás nehéz, mert először az okokat kell azonosítani – a kognitív viselkedésterápia például, ami hatékony a kényszeres zavarok kezelésében, itt általában nem elég, hanem hosszabb terápiára van szükség. Sajnos az is ritka, hogy valaki egyáltalán eljusson oda, hogy segítséget kérjen, még a hozzátartozók jelzései, életterének ellehetetlenülése ellenére is. A kényszeres gyűjtögetés mint pszichés zavar önmagában ritkán kerül szakemberek elé, inkább más mentális betegségek mellett szokott rá fény derülni: gyakran jár együtt az OCD-vel, szorongással vagy depresszióval.

 

Felhasznált irodalom:

Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (DSM–5)

Manhardt András: Betegség-e a gyűjtögetés? Mindennapi Pszichológia online, 2010.08.01.

Muller, Robert T.: Hoarding as a Reaction to Trauma. Psychology Today, 2013.06.07.

Tsui, Bonnie: Why do you hoard? Pacific Standard, 2017.06.14.


Iratkozz fel hírlevelünkre!