Szülői környezet – milyen hatással lehet a fizikai fegyelmezés a kisgyermekekre?

Gyermektől függetlenül szinte mindannyiunknak van véleménye, elképzelése arról, hogyan, milyen módon neveljük, mikor, mivel büntessük és jutalmazzuk a gyermekeket adott körülmények között.

Ideális esetben a szülők (az elsődleges gondozók) mint biztos bázis; a család mint biztos elsődleges szocializációs közeg jelenik meg a gyermek életében, mely segíti a környezettel való kapcsolatfelvételt, a környezethez való adaptív alkalmazkodást; megértést, szeretetet biztosít, ezzel vállalva a gyermek későbbi, sikeres társadalmi beilleszkedését. Így a gyermek a fejlődése során eljut a szülőtől (az elsődleges gondozótól) való függőségtől a saját realitása kialakításához, a szülőn kívüli világ talajára, ahol megvalósíthatja független énjét (amennyiben a szülő is autonóm egyéniségként tekint rá). A szülő ebben a szerepben tükör a gyermeke számára, amelynek célja a gyermek megerősítése, terelgetése, a kívánt viselkedés fenntartása, és a nem kívánt viselkedés elkerülése.

A család mint elsődleges szocializációs közeg funkcionál.

Ismereteink szerint a gyermek igényeire, szükségeire adott adekvát reakció, az állandó válaszkészség, a támogatás és a feltétel nélküli elfogadás mellett a szabályok megalkotása és a határok kiépítése, tehát a terelgetés (nevelés) is elengedhetetlen szülői feladat. Erre van szükség ahhoz, hogy a gyermek egészséges én-fejlődése, önkontrollja, érzelemszabályozása és sikeres szociális készségei kialakuljanak. De miképpen alkossuk meg ezeket a szabályokat? Hogyan vegyük rá a gyermeket, hogy betartsa azokat? Mennyire legyünk szigorúak, és meddig mehetünk el a fegyelmezés során?

A kisgyermekek testi büntetése ellentmondásos és vitás pont a gyermeket nevelők életében.

Annak ellenére, hogy az iskolákban már nem alkalmazzák büntetésként a kívánt viselkedés elérésének ezt a formáját, az otthoni környezetre ez nem vonatkozik. Amerikában volt néhány kezdeményezés arra vonatkozóan, hogy testifenyítés-mentes törvényeket iktassanak be, azonban a szülői oldal megvétózta ezek előterjesztését arra hivatkozva, hogy a fizikai fegyelmezés a megfelelő viselkedésre való trenírozás egyik szülői metódusa.

De vajon mi a hosszú távú hatása a kisgyermekek fizikai büntetésének?

Az általános konszenzus ezzel kapcsolatban az, hogy a fizikailag fegyelmezett gyermekek esetében jellemzőbbek lesznek a későbbi agresszív viselkedéses epizódok. Az azonban, hogy a gyermek a fizikai büntetésre hogyan fog reagálni a későbbiekben, más tényezőktől is függ. Az egyik ilyen faktor a szülői nevelés minősége, milyensége.

Egy támogató, visszajelző, meleg családi környezetben élő gyermekre nincs akkora hatással a testi fegyelmezés, mint a nyersebb, hidegebb környezetben nevelkedő gyermekekre.

Nemi különbségek is jellemzőek lehetnek, például a fiúgyermekek máshogy tapasztalhatják meg az apák durvább fegyelmezését, mint a lánygyermekek. További faktor lehet még a szülői elutasítás, ellenségesség, mellőzöttség. Ezenkívül azok a gyermekek, akik megtapasztalják a testi fenyítést, amikor a szülő agresszív és frusztrált, nagyobb eséllyel lesznek agresszívek, mint azok a gyermekek, akiket olyan szülők fegyelmeznek, akik kontrollálni tudják az érzéseiket.

Egy 2016-os kutatás azt tanulmányozta, hogy a testi fenyítés milyen hatással van a kétéves gyermekekre, és hogyan befolyásolja a későbbi viselkedésüket. A mintát 218 pár és elsőszülött gyermeke alkották. A felmérés kétlépcsős, hosszmetszeti kutatás volt: kétéves korban és egy évvel később. A kutatás alapját strukturált interjúk, kérdőívek és otthoni, természetes környezetben való megfigyelések adták.
Megnézték, hogy milyen a gyermek viselkedése, vannak-e példák agresszivitásra (engedetlenség, destruktív viselkedés, ellenállás, dac, indulat) vagy figyelmi problémákra (ülésre való képtelenség, koncentrációs nehézségek, gyors váltás az egyes cselekvések között). Felmérték, hogy testi fegyelmezéssel élnek-e a szülők, és azt is, milyen a szülői stílus. Ezt egy családi interakciós helyzetben figyelték meg (puzzle kirakása). A szülőket az alapján pontozták, hogyan léptek interakcióba a gyermekkel, mutattak-e frusztrációt, miközben instruálták a gyermeket a feladat megoldásában. A szülői stílust úgy vizsgálták meg, hogy hogyan reagál a szülő a gyermek frusztrációjára és ellenállására a játék során. Ezek alapján nyers-pozitív dimenzión értékelték a szülői stílust (kritika, kényszerítés, elutasítás vagy érvelés, türelmes instruálás, dicséret).
Az eredmények alapján az anyák 67 százaléka, az apák 68 százaléka alkalmazott pofont vagy verést bizonyos esetekben. Ebben az életkorban (kétéves kor) nem volt kimutatható nemi különbség a fiúk és a lányok között a fizikailag fegyelmezést illetően.

A kutatások már korábban is azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akiket már kétéves korukban pofoztak vagy fizikai fenyítésben volt részük, később nagyobb valószínűséggel mutattak agresszív viselkedést és figyelmi problémákat.

Az apai testi fegyelmezés, úgy tűnik meghatározóbb, bár a kapcsolat a fizikai fegyelmezés és a későbbi agresszivitás és figyelmi nehézségek mértéke között változhat az alapján, hogy milyen az anyai szülői stílus.

Amikor a gyermek gyakori fizikai fegyelmezést kap az apa részéről, és ez társul az anyai nyers szülői stílussal, a későbbi problémák megjelenése valószínűbb lesz. Az anyai melegség kiemelkedően fontos, főleg a kisebb gyermekek számára. Azokra a gyermekekre, akik pozitív szülői stílussal találkoztak (elsősorban az édesanyjuk részéről), a fizikai fegyelmezés kevésbé volt káros hatással a későbbiekre nézve.

A testi fenyítés nem javasolt nevelési módszer, azonban alkalmazása más következményekkel járhat egy asszertív és válaszkész szülői háttér mellett, mint egy elutasító, nyers, rideg környezetben. Érthető, értelmezhető, érveken alapuló, de szükség szerint megváltoztatható szabályrendszert érdemes kialakítani a pozitív és reflektív környezet mellett, amely védelmet nyújthat a gyermek számára a későbbi problémák kialakulása ellen.

•••

Egyöntetű szerkesztőségi álláspontunk szerint a testi fenyítés NEM elfogadható nevelési módszer, a szerző e cikkben tudományos hátterének és pszichológiai következményeinek járt utána. Várjuk olvasóink vélményét, tapasztalatait a témában!

 

Felhasznált irodalom:

Bowlby, J. (1988). A biztos bázis. A kötődéselmélet klinikai alkalmazásai. Animula Kiadó. Budapest.

Kende, A. (2005). Anyaság a pszichoanalízisben. Lehetséges következtetések a nő mint szubjektum szemszögéből.Thalassa– Pszichoanalízis – Társadalom – Kultúra. 16(1) 63-82.

Komlósi, P., Antal, M. I. A fejlődés egészsége – az egészség fejlődése. Család–egyén–iskola. Diáktükör.

Mendez, M. Durtschi, J., Neppl, T. K., & Stith, S. M. (2016). Corporal punishment and externalizing behaviors in toddlers: The moderating role of positive and harsh parenting. Journal of Family Psyhology, 30(8), 887-895.

Vitelli, R. (2017). Spare the rod and spoil the child? Psychology Today.


Iratkozz fel hírlevelünkre!