Amikor a gyerek gondoskodik a szülőről – a parentifikáció hosszú távú hatásai

Van az a gyerek, aki lázadó viselkedéssel reagál a szülők konfliktusaira, válására. Van aki szorong, vagy visszaesik egy korábbi fejlődési szintre. És van, aki látszólag jól viseli, és mindenben segít a szülőknek – de valójában ő is sérül a folyamatban.

A gyakori otthoni konfliktusok, és hosszan elhúzódó válások során előbb-utóbb a gyerek is pszichés tünetekkel reagál a stresszre. Kicsiknél, óvodás vagy kisiskolás korban jellemző a visszaesés a fejlődésben, szobatisztaságban, illetve a szeparációs szorongás megjelenése. Kamaszként megjelenhet a düh, a lázadás, rendbontó viselkedés az iskolában, indulatkezelési nehézségek, illetve a tanulmányok elhanyagolása, ami a feszültségek kezelhetetlenségéből fakad. Serdülőknél az is kritikus lehet ebben az időszakban, hogy a szülői kontroll megváltozik, az addig fennálló értékrendszer felborul, kettéválik, ezek hiányában pedig könnyen rossz társaságba keveredhetnek, vagy kicsapongóan kezdenek el viselkedni. Ezek feltűnő viselkedések, melyek a szülő számára is problémaként jelennek meg, azonban fontos arról is beszélni, milyen lelki problémákat okozhat, amikor a gyerek „jól fogadja” az otthoni konfliktusokat és a válást – azaz mindenben segít, tartja magát, jól tanul, és lehet rá számítani.

A szülővé tett gyerekek

Amikor egy gyerek így reagál, általában azért teszi, mert szükségletet érzékel a szülő felől: hogy neki is szüksége van gondoskodásra, támogatásra, megértésre, sok esetben védelemre az önbántalmazástól – igen, de nem a gyerekétől! Ezzel nagyon könnyű visszaélni, és észrevétlenül is belecsúszni abba, hogy amikor nincs más, a gyereket beemeljük a baráti, partneri, vagy szülő szerepbe, azaz parentifikáljuk. Néha teljesen észrevétlen: a szülő épp csak elmeséli az aktuális házassági konfliktusát, anyagi gondjait, szexuális problémáját, munkahelyi feszültségeit, mintha egy barátjával beszélgetne – csak mindezt az érettnek és megértőnek mutatkozó a gyerekének, aki valójában nem kellene, hogy ilyen problémák megoldásában vegyen részt. Máskor sokkal súlyosabb: a szülő belecsúszik a szerhasználatba, depresszióba, ellátását és öngyilkossági gondolatait terheli rá a gyerekre, aki ebben a szerepben óriási érzelmi áldozatok árán próbál megfelelni, a saját érzéseit, szorongását és félelmét elnyomva azért, hogy ezt megtegye.

Gyakori a válások során, hogy a szülők két teljesen különálló realitásban élnek, teljesen másként látják egymást és a kapcsolatukat – a parentifikáció azért is veszélyes, mert feltételezi, hogy a gyerek oldalt választ a szülők között, kénytelen belehelyezkedni az egyik nézőpontba, hogy a biztonságérzete megmaradjon, ezáltal viszont a másikat elutasítja. A lojalitás-konfliktus következménye az egyik szülővel való kapcsolat megromlása, az elidegenedés.

A parentifikáció egyik megnyilvánulása a praktikus, gondoskodással kapcsolatos feladatok ellátása: a kisebb testvérek felügyelete, gondozása, házimunka, főzés, csekkek befizetése, bevásárlás, vagy adott esetben a szülő ápolása. A másik az érzelmi feladatok: támasz nyújtása, a szülő problémáinak meghallgatása, megnyugtatása, szorongásának csökkentése, közvetítés a két szülő között, állásfoglalás konfliktusban, egyik szülő dolgainak eltitkolása a másik elől. Ezek egyáltalán nem természetes, magától értetődő feladatok egy gyereknek, hanem olyan felelősség, amely túlságosan is megterhelő számára, és megfosztja attól a gyermeki jogosultságáról, hogy róla gondoskodjanak. Ha a szülő is úgy viszonyul hozzá, és nem fektet hangsúlyt annak elismerésére, hogy a gyerek ezzel egy nagyon nagy és kivételes dolgot tesz, akkor a gyerek is természetesnek fogja venni, hogy szülő szerepbe került, azonosul vele, és kialakul benne a parentifikált identitás. Úgy fog gondolni magára, hogy neki kell gondoskodnia másokról, ő a szülőjének támasza, és az ő érzelmi világát kezdi el élni – a sajátja helyett.

A parentifikációnak számos oka lehet a szülők részéről: a magányosság, hogy nincs kivel megbeszélni a problémákat, a szövetséges keresése a másik szülővel folytatott hatalmi harcban, az önigazolás, a félelem a gyerek elvesztésétől, vagy a hasonló minta a szülő gyerekkorában. Ez általában tehát nem tudatos, sok szülő észre se veszi, mi számít parentifikációnak, és abba sem gondol bele, milyen súlyos következményekkel jár ez a gyerekre nézve, mert felborul az az egyensúly, amelyben ő a saját, gyerek szerepében tudna fejlődni és kiteljesedni, miközben a szülei megadják neki az ehhez szükséges biztonságot. Az, hogy a gyerek a családi konfliktusok, válás ellenére is jól tanul és nem panaszkodik, még akar a kamaszkora is könnyű, mert nem lázad, nem azt jelenti, hogy minden rendben van, sőt! Ha viszont a szülők nem tudatosítják, hogy éppen ők nem működnek szülő szerepben, azt is nehéz észrevenni, hogy a gyerek meg igen, és az, hogy gondoskodik róluk és megoszthatják vele a problémáikat, számára nem egy pozitív dolog, hanem óriási teher, amit felnőtt korában is cipelni fog.

A parentifikáció hatása felnőtt korban

Az ilyen gyerekek gyakran csak felnőttként szembesülnek azzal, hogy amit abban a helyzetben elvártak tőlük és ők megtettek, az bőven meghaladta az akkori teherbírásukat, és hatással van a későbbi életükre, akár a mostani problémáikra is. Miért helyezik a másik érzelmeit mindig a sajátjuk elé? Miért tudnak könnyebben ráhangolódni más érzelmi állapotára, mint a sajátjukra? Miért természetes nekik mindent megtenni a párjukért, a családjukért, de cserébe nem elfogadni a gondoskodást? Miért vannak bizalmi problémáik a kapcsolataikban? Miért kerülnek függő viszonyba? Miért látják annyira fekete-fehéren a párjukat? Súlyos kérdések, melyeket a szülőiesített gyerekeknek felnőttként kell megválaszolni.

A parentifikáció hosszú távon hat a negatív énkép kialakulására is, hiszen gyerekként olyan feladatokat kell ellátni, melyeknek teljes mértékben nem lehet megfelelni. A gyerekek folyton bizonyítani akarnak ebben a szerepben, de a feladatok túlságosan megterhelőek és teljesíthetetlenek a számukra, ezért gyakran lelkiismeret-furdalást, szorongást éreznek, személyes kudarcként élik meg, amitől alacsony lesz az önbecsülésük. Ha a szülők még fűtik is ezeket a gondolatokat, azt éreztetik a gyerekkel, hogy nem tesz eleget, nem viselkedik elég jól, akkor a gyerekből később túlságosan önfeláldozó, kényszeres segítő lehet, aki egy irreális mércének akar megfelelni, és azt fogadja el valóságként, hogy mindent meg kell tenni a másikért, és még akkor se lesz elég. Hajlamos felelősséget vállalni azért is, amiért nem neki kell, vagy amit nem ő tud megoldani, és bűntudatot érez olyan helyzetekben is, amikor már bőven többet nyújtott, mint amennyit mások tettek volna.

A parentifikált gyerekek gyakran választanak segítő szakmát, ami lehet egy pozitív kifejlete is a személyiségüket ért hatásoknak. A nem tudatosult, vagy fel nem dolgozott parentifikáció viszont belesodorhatja őket abba, hogy a kiégésig hajtsák magukat segítőként, ott is olyan felelősségeket vállaljanak fel, amik nem az övék.

Későbbi kapcsolataikban úgy élik meg ezt a szerepet, hogy hajlamosak kodependens viszonyba kerülni olyan partnerrel, aki valamilyen szempontból a segítségükre szorul. Az értékességük alapélményévé az válik, hogy a másiknak szüksége van rájuk, problémák pedig akkor jelentkeznek, amikor azt érzik, hogy nincs, mert a másik a segítségük nélkül is sikeres, vagy amikor nekik lenne támaszra szükségünk, de nem kapják meg. Ha nem tudatosulnak ezek a minták, könnyen átöröklődhetnek a saját gyerekkel való kapcsolatban, hiszen ez tűnik természetesnek.

Egészséges felnőtté válni

A gyógyulás első lépése elismerni, hogy amit gyerekként megtettünk, nem volt kis dolog, nem természetes módon elvárható, és nem a mi hibánkból nem tudtuk teljesíteni. A másik pedig felismerni, hogy milyen összefüggésben áll jelenlegi személyiségünkkel, énképünkkel – ebben, és a feldolgozásban nagyon sokat tud segíteni a terápia, melynek fontos része a szülőkkel való kapcsolat rendezése is, a megbocsátás, illetve, ahol lehet, felmentés a szülők múltját ismerve.

A megdolgozott felismerések segíthetnek az újjáépítésben, változásban, saját felnőtt szerepünk megtalálásában – szabadságot adnak a döntésre, hogy megbocsássunk magunknak, érzelmileg leváljunk a szüleinkről, és megszakítva a mintát, saját elhatározásaink alapján éljük az életünket.


Iratkozz fel hírlevelünkre!