Érzékenyítés és szemléletformálás az iskolában – egy jó hazai gyakorlat

Talán mindnyájunk számára ismerős lehet az érzés, mikor a forgalmas utcán járva vagy a buszra várva egy látássérült személlyel találkozva bizonytalanok vagyunk. Odalépjek? Hogyan tudok neki segíteni? Szüksége van egyáltalán rám? Felnőttként sem feltétlenül létezik az eszköztárunkban jó megoldás erre a helyzetre, gyerekként még kevésbé. Ezt a hiányt igyekszik betölteni a cikkünkben bemutatott program.

Az oktatásban tevékenykedők már jó ideje tapasztalhatják, hogy az új képzések, tanfolyamok az oktatási stílus reformjáról, a szemléletváltás szükségességéről szólnak. Az egyre növekvő lexikális tudás átadása mellett az iskoláknak egyre több mindent kéne nyújtania a gyermekeknek. A technika fejlődése mentén a humánspecifikus készségek, képességek felértékelődnek a munkaerőpiacon, s az iskolának is feladata, hogy a diákságot minél inkább felkészítse a való életre, hogy ezeket a készségeket fejlessze. Ilyen például a döntéshozatal, kommunikáció, konfliktuskezelés, mentalizáció, empátia vagy a szelf-reguláció. Jellemzően ezeket a készségeket alternatív pedagógiai intézmények tudják tanmenetbe építetten fejleszteni, az iskolák többsége pedig plusz energiával, különböző élménypedagógiai módszerekkel dolgozva színesíti a tanórákat. A Közbigyó projekt, a Komplex Alapprogram Élménysulija, a mozaik módszeres tanulás mind olyan programok, melyek a készségfejlesztésre helyezik a hangsúlyt. Az iskola falain belül maradva azonban a gyermekek nem találkoznak olyan helyzetekkel, melyek fejleszthetnék bizonyos készségeiket, mint például a társadalmi felelősségvállalás, vagy a sztereotípiák, előítéletek leépítése.

Erre a hiányra válasz az Adj egy Ötöst Program, amelyben a tanulók fogyatékkal élő személyekkel való közös tevékenységen keresztül fejlődhetnek. A program spanyol mintára már második éve fut az országban. Szakmailag a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar gondozása alatt áll, a Salva Vita Alapítvány szervezésében.

„Az Adj egy Ötöst érzékenyítő program célja, hogy a saját tapasztalati tudáson és érzelmi bevonódáson keresztül a fogyatékossággal kapcsolatos attitűdök pozitív irányba változzanak a 10-18 éves korosztály körében” 

– írja a honlap.

Mi lehet a program hatásmechanizmusa?

Kiépült attitűdjeink megváltoztatása igen nehéz. Hosszú távon a szisztematikus, kognitív út tud eredménnyel hatni viszonyulásunkra. Ebben az esetben motivált állapotban, érvek alapján, kognitív erőfeszítéssel győződünk meg valótlan vagy hibás elképzeléseinkről. Ebben az esetben azonban nem ez a folyamat működik, gondolkodásunk helyett érzelmeink mozgósítódnak. Batson már 1997-ben talált rá bizonyítékot, hogy empátia ébresztése valamilyen szempontból stigmatizált csoport egy tagja felé növeli az attitűdváltozás esélyét. Más kutatások is azt találták, hogy

a fogyatékossággal élő személyek nehézségeibe való betekintés vagy tapasztalataik meghallgatása hosszú távon pozitívan befolyásolja érzéseinket, nem csupán az adott személy, de az egész csoport felé.

Amennyiben a sztereotípiánkkal inkonzisztens, azaz össze nem illő információkat kell integrálnunk, a vélekedéseinket könnyebben megváltoztatjuk, ha viselkedésesen már reagáltunk. Például ha egy közös tevékenységben előfeltételezéseinkkel ellentétben jól éreztük magunkat, véleményünket megváltoztatjuk a hasonló szituációkkal kapcsolatban. Ez voltaképpen egy kognitív disszonancia redukciós folyamatként is leírható.

Az attitűdök működési módja mellett Allport csoport teóriájával is jól magyarázható, hogy miért is hatékony ez a program. A világ sokféleképpen felosztható csoportokra, az viszont bizonyos, hogy mindig létezik a „mi” csoportunk és az „ő” csoportjuk, legyen szó bármilyen kritériumról: fiúk-lányok, fiatalok-idősek, barnák-vörösek stb. Csoportba való sorolódásunk és csoportunkhoz való lojalitásunk szociálpszichológiai jelensége alapvetően előnyös, azonban sok esetben ez előítéleteink alapja. A pozitív érzelmi élménnyel járó csoportok közötti találkozás viszont csökkenti a negatív érzelmi reakciókat a „másik” csoporttal szemben, ebben az esetben a fogyatékkal élőkkel szemben.

Túróczi Réka Lujza első helyezett egyéni pályaműve.

Hogyan működik ez a gyakorlatban?

Sokkal könnyebb ezt a folyamatot még kiépülésben lévő, rugalmasan alakuló csoportdefiníciókkal végrehajtani, így a gyerekeknek könnyebb dolguk van ezekben a helyzetekben, mint a felnőtteknek. Elengedhetetlen azonban, hogy a pedagógus is motivált, bevonódott legyen ahhoz, hogy saját lelkesedése „fertőzzön”. Ehhez nyújtott a program segítséget egy kétnapos pedagógustrénig formájában, ahol a gyermekekhez hasonlóan a felnőttek is tevékenykedhettek különböző sérülésekkel, nehézségekkel élő társaikkal együtt. A tréningen látássérült, hallássérült, kerekesszékes, autizmus spektrum zavarban érintett felnőttekkel ismerkedhettünk meg, akik bepillantást engedtek mindennapjaikba. Bizonytalanságérzetünk és információhiányunk minden esetben feszültséghez vezet, mely feszültséget elkerülendő, a szituációt is elkerüljük. Egy látássérült tapasztalati szakértő történetei azonban jól mutatják, hogy a jó szándékú magánakciók helyett sokkal adekvátabban járunk el, ha egyszerűen csak megkérdezzük: Szükséged van segítségre? Kerekasztal-beszélgetés során meghallgathattunk különböző élettörténeteket, és mi is átélhettük előítéleteink és félelmeink leépülését a beszélgetés során, ahol a csoporthatárok átrendeződhettek, hiszen a beszélgetőpartner is ugyanolyan életvidám, humoros, sokrétegű személyiség, mint bárki más, függetlenül attól, hogy nem lát, nem hall jól, vagy éppen kerekesszékben ül. Ahogyan az Adj egy Ötöst program jószolgálati nagykövete, Mosolyka fogalmazta meg:

„Bélyegek között élünk, ki »egészségesnek«, más pedig »fogyatékossággal élőnek« számít, de mindenkiben ugyanolyan érző szív lakik. Az Adj Egy Ötöst program célja, hogy ezt személyes megtapasztalás útján könnyedén átélhessük.”

A gyermekek, segítő pedagógusok és saját élményeim is azt igazolják, hogy a program valóban hatékony. Felkészítőként nagy élmény volt látni a gyerekek izgatottságát, nyitottságát. A projektnap lezártakor valóban barátként tekintettek egymásra. Egy közös játék, kirándulás, színdarab, alkotás vagy bármilyen más tevékenység során a gyermekek átélhetik az összetartozást, az új helyzet okozta félelmeik csökkennek vagy eltűnnek, pozitív érzésekkel töltekeznek. Az affektív bemozgatódás hatására tapasztalataikat képesek integrálni, mely attitűdváltozáshoz vezet és olyan készségek, képességek elsajátításához, mely felnőttként hatalmas előnyt jelent majd számukra. Az idei évben 103 program valósult meg 61 településen, több mint 11 000 embert ért el a program, diákokat, pedagógusokat, szülőket, testvéreket, egyéb családtagokat, a pályázók oktatási intézményeit, a helyi médiát, a következő években remélhetőleg ez a szám csak növekedni fog.

 

Felhasznált irodalom:

Dovidio, J. F., Gaertner, S. L., & Kawakami, K. (2003). Intergroup contact: The past, present, and the future. Group Processes & Intergroup Relations6(1), 5-21.

McGinnis, E., & Goldstein, A. P. (1997). Skillstreaming the elementary school child: New strategies and perspectives for teaching prosocial skills. Research Press.

Batson, C. D., Polycarpou, M. P., Harmon-Jones, E., Imhoff, H. J., Mitchener, E. C., Bednar, L. L., … & Highberger, L. (1997). Empathy and attitudes: Can feeling for a member of a stigmatized group improve feelings toward the group?. Journal of personality and social psychology72(1), 105.

Smith, E. R., Mackie, D. M., & Claypool, H. M. (2016). Szociálpszichológia. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.


Iratkozz fel hírlevelünkre!