Cotard-szindróma – avagy egy ritka pszichiátriai betegség kórisméje

Élőhalott. Talán ezzel a kifejezéssel lehetne leírni legegyszerűbben ezt a ritka, nem mindennapi, komplex, és a mai tudomány számára még sok tekintetben fel nem tárt kórállapotot, melynek számos aspektusát, előfordulásának gyakoriságát, a hátterében álló biológiai okait, kezelésének hatékonyságát csupán esettanulmányok beszámolói alapján ismerhetjük.

A Cotard-szindrómában szenvedőkre jellemző fő tünet egy olyan téveszme, miszerint a beteg úgy véli, hogy önmaga, illetve az őt körülvevő világ nem létezik. Erről a világszerte is kevésbé ismert kórképről 1788-ban Charles Bonnet számolt be először, egy olyan idős nő esetét bemutatva, aki úgy gondolta magáról, hogy halott, és fehér lepelbe burkolózva koporsóban feküdt pár hétig, addig, amíg hirtelen el nem múlt ez az érzése. A jelenség viszont csak később, 1880-ban, Jules Cotard francia pszichiáterről kapta a nevét, aki az Orvosi Pszichológiai Társaság találkozóján egy negyvenhárom éves nő esetét ismertette, aki azt gondolta, nincsen agya, nincsenek idegei, belei, ő csupán csont és bőr, továbbá hogy ő maga örök életű. Cotard akkoriban úgy vélte, hogy egy új típusú depressziót sikerült felfedeznie, viszont a későbbi kutatások bebizonyították, hogy ennél komplexebb jelenséggel állunk szemben, és a mai pszichiátriai kategóriák egyikébe sem tudjuk teljes pontossággal besorolni.

A betegség tünetei

A Cotard-szindrómán belül a tünetek minőségében és erősségében megjelenhetnek különbségek, ezért beszélhetünk a kórkép enyhébb és súlyosabb lefolyásáról. Amiben mind az enyhébb, mind a súlyosabb betegséglefolyás megegyezik, az a központi tünet, a nihilisztikus téveszme, amely szerint a beteg úgy vélekedik, hogy ő már nem él, valamint az őt körülvevő környezet és világ sem létezik már. Enyhébb esetben a beteg rossz hangulatról, önkifejezés készségének elvesztéséről, az érzelemmegélés képességének elvesztéséről számol be.

„A páciens azt tapasztalhatja, hogy a belső és a rajta kívül eső tapasztalások egyre különböznek.”

Ez fokozott szorongásérzéssel jár, ami felerősíti a nihilisztikus téveszméket. A beteg ekkor már úgy érezheti, hogy elvesztette fizikai jóllétét, valamint intellektuális készségeit is. Súlyos esetben az ebben a szindrómában szenvedőknél fellép önmaga létezésének tagadása is, ami gyakran megnyilvánulhat abban, hogy a páciens azt állítja, egyik testrésze vagy belső szerve rohad, vagy már működésképtelen.

Emellett a külvilággal való kapcsolat is megszakadhat, aminek eredménye, hogy a beteg azt állítja, a világ, amiben él, nem is létezik. Ez az állapot olyan végső elkeseredéshez vezethet a betegeknél, amikor csupán önmaguk elpusztításában, az öngyilkosságban látják a számukra felszabadulást hozó kiutat.

Ez egy olyan paradox helyzetet alakít ki, amelyben a beteg úgy érzi, hogy halott, mégis öngyilkosságot kísérel meg.

A nihilisztikus téveszme mellett megjelenhetnek másodlagos tünetek is, mint például a figyelmi és koncentrációs nehézségek, memóriazavarok, zavartság, tájékozatlanság, arcfelismerés zavara, szorongás, melankólia, halhatatlansággal kapcsolatos téveszmék, öncsonkító késztetések, valamint az akusztikus, íz- és szaghallucinációk.

Ahogy láthattuk, maga a kórkép rengeteg formát ölthet, egyénenként eltérhet a megjelenő tünetek egyedisége. A Hannibál című sorozatból talán sokan emlékeznek Georgia Madchen esetére, aki Cotard-szindrómában szenvedő karakter volt. Georgiánál a betegség olyan mértéket öltött, hogy képtelen volt felismerni ismerőseinek az arcát, ezért megölte egyik legjobb barátját, hiszen azt hitte, egy idegen, aki fenyegeti őt, majd ezután megcsonkította saját arcát, mert úgy gondolta, hogy maszkot visel.

A Hannibál című sorozat Cotard-szindrómában szenvedő karaktere, Georgia Madchen. A kép forrása: https://hannibal.fandom.com/wiki/Buffet_Froid_/_Cast

Epidemiológia

A betegség populációban való előfordulási gyakoriságáról viszonylag kevés adat áll rendelkezésünkre, viszont korábbi kutatások alapján a szindróma prevalenciája alacsony, 0.57 százalékra tehető. A kórkép bármely életkorban előfordulhat, azonban legnagyobb valószínűséggel a tünetek az életközép vége felé jelenhetnek meg. Kutatások szerint tehát a betegség tüneteinek megjelenése a felnőttkorra jellemző főként, viszont számoltak már be olyan esetekről is, amikor a betegség már gyermek-, valamint serdülőkorban jelentkezett.

A betegség hátterében meghúzódó oki tényezők

Igaz, hogy a Cotard-jelenség vizsgálata gyerekcipőben jár még, és a kórkép ismerete főként esettanulmányokon alapszik, viszont számos kutatás irányult a betegség hátterében álló biológiai összetevőkre. Ezen kísérletek alapján biztosan kimondható, hogy nincs arra bizonyítékunk, hogy a betegség megjelenésében genetikai tényezők szerepet játszanának. Arra is fény derült, hogy a tünetek nem csupán pszichiátriai betegségek esetén jelenhetnek meg, hanem kísérői lehetnek számos testi betegségnek, mint például a migrénnek, epilepsziának, vagy a Parkinson-kórnak is. Az idegrendszert érintő tünetek és betegségek megfigyelésének köszönhetően neurológiai vizsgálatokat is folytattak, hogy feltárják, milyen biológiai oka is lehet még ennek a ritka betegségnek. A kutatások eredményei szerint a leggyakoribb okok között a homloklebenyt érintő epilepszia, agytumor, illetve agysérülés áll.

Kezelése

A tudomány mai állása szerint a Cotard-szindrómát különböző gyógyszerek, antipszichotikumok és antidepresszánsok használatával lehet a legjobban kezelni, emellett kedvelt terápiás eljárás az elektrokonvulzív kezelés is. A betegség súlyosabb lefolyásait tekintve a gyógyulás sokszor ugyanolyan gyorsan bekövetkezhet, mint ahogy a tünetek megjelennek, ezzel szemben viszont az enyhébb állapotok esetében gyakori a hosszan elhúzódó felépülés.

 

Felhasznált szakirodalom:

Nagy, Á., Vörös, V., Tényi, T. (2008). A Cotard-jelenségről. Neuropsychopharmacologia Hungarica. 2008, 10/4. 213-222.


Iratkozz fel hírlevelünkre!